Elsorvadt, száraz ágai
Mint béna karok, kimerednek.
Telefonpózna lett a fa:
Hírhordozója embereknek.
S a többi közt kell állnia.
A többi mind faragott oszlop,
Legyalult, kinyalt, síma fa,
Olyanok, mint az udvaroncok.

Ezen még ott az ősi kéreg,
És van még benne büszkeség, -
S az erdőre még visszaréved.

Úgy bontja meg a többiek sorát,
Mint a fecsegő, léha népet
Egy sötétcsuklyás aszkéta-barát.

Az emberek a drótot hozták,
Ott állt, útban állt, kapóra jött,
Nem vágták ki - csak besorozták.

De rajta még az ősi kéreg,
A büszkesége megmaradt még, -
S az őserdőre visszaréved.


Elemzések

Reményik Sándor "Telefonpózna" című verse irodalomtudományi szempontból több összefüggést is felvet.

Elsőként meg kell említeni, hogy az "ősi kéreg" és az "őserdőre visszarévedés" motívumai kapcsolódnak a természeti és ős-archaikus elemekhez, így a verse természeti lírával is in

A vers címe, a "Telefonpózna" utal az emberi technikára, a telefonokra, amelyek a kommunikáció eszközei. Ez egy olyan technikai fejlesztés, ami a mai természettudomány jóval újabb felfedezéseivel is összefüggésbe hozható.

A versben a fa, melynek elsorvadt, száraz ágai vannak, mint béna karok, telefonpóznává lett. Ez azt sugallja, hogy az emberek által létrehozott technológia hordozója lett a fának, ami képes kommunikálni az emberekkel. Ez a technológiai fejlődés, amit a telefon pózna szimbolizál, szintén a természettudományos kutatásoknak köszönhető, amelyek a kommunikáció terén is jelentős eredményeket hoztak.

A vers utal a faragott oszlopokra is, amik síma, legyalult, kinyalt fák, olyanok, mint az udvaroncok. Ez a rész utalhat a modern építészetben használt anyagokra és technológiákra, amelyek jelentős fejlődésen mentek keresztül a természettudományos kutatások által. A fát pedig a természetes anyagok és hagyományos építészet képviselőjeként állítja szembe ezekkel a modern anyagokkal.

A vers említi az ősi kéreg megmaradását a fában, és hogy van még benne büszkeség. Ez a rész arra utalhat, hogy a természet még mindig jelen van az emberi fejlődésben, és hogy az emberi technológia nem vesz el mindent a természettől. A büszkeség itt talán az emberi alkotótevékenységen belüli örömre és elégedettségre is utalhat, amikor valaki képes új dolgokat felfedezni és megalkotni.

A versben szereplő aszkéta-barát és az emberek által hozott drót megjelenése további összefüggéseket mutathat a természettudománnyal. Az aszkéta-barát képe egy sötétcsuklyás, aki megzavarja a többi fa "sorát" és "legyalulja" a többieket. Ez a jelkép arra is utalhat, hogy a természettudományos felfedezések, akár egy új technológia, akár egy tudományos felfedezés formájában, megzavarhatják a megszokott rendet és hozhatnak változásokat a természeti környezetben és az emberi életben.

Összességében a vers tehát számos olyan elemet tartalmaz, amelyek a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel, technológiai fejlesztéseivel és az ember és természet kapcsolatával hozhatóak összefüggésbe. A fa szerepe, mint kommunikációs eszköz, a faragott oszlopok szimbolikája, az ősi kéreg megmaradása és az aszkéta-barát jelképe mind olyan elemek, amelyek tükrözik az emberi fejlődés és a természeti környezet közötti kölcsönhatást.

A Reményik Sándor által írt "Telefonpózna" című vers teológiai szempontból is értelmezhető, ami hozzájárulhat annak értelmének és mélységének megértéséhez. A versben megfigyelhető néhány fontos téma és szimbólum, amelyek a bibliai és teológiai elméletekből is ismertek.

Az elsődleges témakör a természet és a technológia kontrasztja. A száraz, elsorvadt ágak képe a lélekben bekövetkező elapadottságot és a hiányt szimbolizálja. A "béna karok" kifejezés azt fejezi ki, hogy az emberek elvesztették a kapcsolatukat Istennel és más emberrel. Ez ellentétes a "telefonpózna" képével, amely azt jelképezi, hogy a technológia, az információ és a hírközlés uralja az emberek életét, és megfosztotta őket a természetes kapcsolatuktól.

Ez a kontraszt és a hiány a Patrisztika idején is felmerülő dilemmákra utalhat, amikor az ember önmagát hagyta el a természet helyett. Az antik filozófusok és teológusok hangsúlyozták a lelkiség és a test közötti egyensúly fontosságát, és úgy vélték, hogy az embernek meg kell őriznie kapcsolatát a természettel, hogy elkerülje a megtévesztést és a szellemi sivárságot.

A vers másik fontos eleme az ősi kéreg jelenléte a fán. Ez a kéreg lehetőséget nyújt arra, hogy a régi, ősi kapcsolatokra és az eredeti értékekre utaljon. A büszkeség és az őserdőbe való visszarévedés képe azt sugallja, hogy az embernek meg kellene találnia önmagában a gyökereit és a kezdeti állapotát ahhoz, hogy megtalálja a valódi identitását és betölthesse a sorsát.

A skolasztikus nézőpontból a vers arra utalhat, hogy az embereknek sokszor csak követik az utat, amit mások kijelöltek számukra. Az emberek nem merik felvállalni a működő rendszerek kérdőjelezését, és inkább csak besorozódnak a tömegbe. Ez a cselekedet hiányzik az önreflexióból és a kritikus gondolkodásból, amely az egyéni emberi méltóság jelentőségére és az emberi szabadságra utalhat.

A bibliatudomány nézőpontjából pedig a versben megfigyelhető kontraszt az emberi tevékenység és a természetes rend között a Teremtés könyvében leírtakhoz hasonlítható. Az ember, aki nem vágták ki a fát, de csak besorozták, szemlélteti az emberek dominanciáját a természet felett. Az eredeti teremtési rendnek és Isten akaratának ellentmondó tettek az ember kivetettségét és távolodását eredményezik az eredeti rendtől.

A vers végső soron arra ösztönzi az olvasót, hogy találjon vissza az eredeti rendhez, az ősi értékekhez és Istenhez, hogy újra felfedezze a természetes kapcsolatot és megtalálja az önazonosságát.