Keresés:

Reményik Sándor

Torony

Tegnap este az erkélyablakon
Át néztem: be különös a torony.

Szent Mihály templomának a tornya
Olyan csodás volt, olyan új-forma.

És mégse láttam még ily ismerősnek,
Ily közelinek, ilyen mese-hősnek.

Sohase láttam így keretbe vágva,
A városból, a világból kivágva.

Ily nyugalmasan, szépen egyedül,
Mindenen túl, és mindenen felül.

Sötét vállát a holdfény meg nem ülte,
Szánkázott rajta, lebegett körülte.

Ő nőtt, csak nőtt a derengésen által,
Húzta, húzta a lelkemet magával.

S ahogy nőttem, úgy keményedtem én,
Szédült a hold lelkem orom-kövén.

Kőcsipkéimnek komor erdejében,
Elaludtak a vágy-galambok mélyen.

És a fájdalom vércsevisongása:
Csak egy-egy csúcsív égbenyilalása.

S az egész bűvös, zord-erejű látás:
Egy kővé harsant diadalkiáltás.

Végül ott álltam én, keretbe vágva,
A városból, a világból kivágva.

Nyugalmasan, gyönyörűn, egyedül,
Mindenen túl és mindenen felül.

Amíg újra emberré nem omoltam. -
A tornyot nézve, én is torony voltam.

1923 november
Írd meg a véleményed Reményik Sándor Torony című verséről!
Reményik Sándor további versei: