Keresés:

Reményik Sándor

Új Corday Sarolta

     Első tavasz-napok.
Édes, enyhe meleg.
Szanatórium-kert.
Szent hallgatás.
Sütkérező, sétáló betegek.
Köztük magam.
A kék csendnek furcsa varázsa van.
A csillogó roppant levegőégben
S az emberek sütkérező szívében
Nincs semmi más:
A béke reszkető nagy vágya van.
A fényre szomjas minden kicsi féreg.
Tavasz van s élet.

De most -
A csillogó roppant levegőégben,
A Tavasz kitárult fényes szívében
Egy kis fekete pont jelenik meg.
Zord zümmögése végtelenbe száll,
Amint ereszkedik
Alább-alább a fekete bogár.
Egy pillanat -
Mielőtt félrevert harang gyanánt
Szívünk döbbenten kondulhatna meg
S kiverhetne a veríték s a láz -
Már hull reánk a halál harmata,
Pereg
Irtóztatón és láthatatlanul
A gáz...
Hullnak rakásra
Férfiak, nők, aggok, gyermekek.
Háború??
Nincsenek szembenálló seregek.
Féregirtás: mondotta valaki.
Hát ez lesz, ami lesz.
És nem lesz kegyelem
A csecsemőnek sem,
Sem irgalom,
Sem fedezék,
Sem védelem.
Féregirtás: hát ez lesz, ami lesz.
Más semmi sem.

Első tavasz-napok,
Édes, enyhe meleg.
Szanatórium-kert.
Szent hallgatás.
Sütkérező, sétáló betegek.
Köztük magam.
Te tudod, Istenem,
Nincs bennem semmi más:
A béke reszkető nagy vágya van.
Féltem magam,
Gyógyuló kicsi féreg-magamat,
S távol-közel,
Akik engem szeretnek,
Óvnának, féltenének: azokat.
És népemet, és az emberiséget.
Féltem e milliónyi árva férget.
S értük talán,
Ha nagyon kellene,
Bár nincsen bennem hősi lendület:
Odadobnám nyomorult magamat.
Mint hajdan a nagy caen-i Leány,
Zsarnokot keresek.
Settenkedem utána,
S nem államfőkben, nem diktátorokban,
Nem hadvezérekben találom meg.
Egy sötét Arcot látok valahol.
Retortákra hajol,
Boszorkányüstje zordul sistereg.
Én látom ezt a sötét alakot.
Isten neki búvár-látást adott,
Röntgen-szemet,
Rontás helyett teremthetne nagyot.
De meggyalázta, megszeplősítette
És megmérgezte a Gondolatot.
Ez ő.
Rémeket hív a kémcsőből elő.
A Féregirtó ő,
Az Antikrisztus ő,
Az új Kaján.
Mellette famulus a rablott gyermek:
A Tudomány.
Én látom ezt a sötét alakot,
S a most keletkező gondolatot
Benne.
S én kicsi féreg, egy a sok közül, -
Ha tudnám,
A gondolatot belefojtanám.
Settenkednék utána
Mint hajdan a nagy caen-i Leány
A forradalom piros alkonyán.
Ezerszer kérnék bebocsáttatást, -
Ezerféle ürüggyel
Zaklatnám ezt a torz modern Marat-t.
Úgy állanék egyszer végre mögéje,
Csak egy féreg a milliók nevébe,
A meggyalázott gondolat nevébe,
Én magam,
S bár bennem
A béke reszkető nagy vágya van,
A Béke szent nevébe,
A gyilkot, amit rég szívembe hordok:
Markolatig döfném sötét szívébe.

1933 március 15
Írd meg a véleményed Reményik Sándor Új Corday Sarolta című verséről!
Reményik Sándor további versei: