Keresés:

Tóth Árpád

SZOMORÚ NÓTA A TELEFONRÓL

A fejem fáj, az agyam sajog,
Kínozzák a távbeszélő-bajok.
Hát ez csoda?
Nézzen csak oda.
Mi bámul önre amott a falon,
És hallgassa meg e telefon-dalom.
Az ember gyomra mélyét,
Az epéjét
És a veséjét
Egy piros fonál
Csiklandozza végig, ha telefonál,
Átjárja a szívet, a májat,
S szent zsoltárokra ingerli a szájat.
Az okozója ott lóg a falon,
Ő róla zeng e telefon-dalom.

Órákig tart a pillanat,
Míg kaphat ön egy szabad vonalat,
És jön a válasz, nem holnap, még máma:
Foglalt a száma!
Ha nyugtalan ön, és szíve kérges,
A központ hölgye ezt nem érti,
És bájjal kérdi:
Óh, mért oly mérges?
És ha a számért hiába esengett,
A központ kérdi:
Óh, miért is csenget?
Miért oly naiv, és mért oly kába?
Hisz tudja jól, úgyis hiába!

A gond leroskaszt minden vállat,
Ha megvadul e háziállat.
És holttá pusztul minden élő,
Ha kínozza a távbeszélő.
De szíve-lelke bárhogy lázad,
Ajánlatos a vigyázat,
Mert rögtön jön a tettre kész,
Zord műszerész,
Ki nem a komisz szekrény hátán
Hasít szíjat,
De kihasítja az ön zsebéből -
A telefondíjat!

Írd meg a véleményed Tóth Árpád SZOMORÚ NÓTA A TELEFONRÓL című verséről!
Tóth Árpád további versei: