Keresés:

Vajda János

A szomorú szerzetes

      Lenau után

Svédföldön áll egy ó torony,
Kesely bagoly szállója;
Eső, vihar játékszere
Jó háromszáz év óta.
Az emberek, kik egykor benne laktak,
Örömmel, fájdalommal - oda vannak.

Záporban egy lovag közelg,
Sarkantyút ad lovának.
Merengés közt eltévedett,
Jöttén az esthomálynak.
A szélviharban orditozva reszket
A rengeteg, mint megkorbácsolt gyermek.

Elhíresztelt volt a torony,
Hogy fényvilágban, éjjel,
Egy csuklyás szellem jár oda
Oly bánatos bús képpel,
Hogy aki egyszer a szemébe nézett,
Bú szállja meg - s nem kell neki az élet.

Megy iszony nélkül a lovag,
S a toronyboltozatban
Beállitott lovához így
Szól könnyeden, vidáman:
"Nos ugy-e jobb itt - jöjjön bár kisértet,
Mint odakünn kiállni a szélvésznek?"

Az ázott nyerget, zabolát
A lovon megereszti;
A zord helyen köpenyegét
A földre leteríti.
S még áldást mond porára a kezeknek,
Kik ily erős egy tornyot épitettek.

És amint szenderg, álmodik,
Az éjfél idejében
Horkol, kapál ijedt lova,
A torony boltja fényben.
Villog a fal, mikéntha égni látnád,
A lovag szedi össze bátorságát.

Kitágult orral hortyog az
Ijedt mén és vicsorgat,
És nézi a kisértetet,
Hosszú sörénye borzad.
S amint a lelket a lovag meglátja,
Szokás szerint körösztöt vet magára.

Elébe áll a szerzetes
Panasztelt, rémes halkan.
Némán sír arcán egy világ,
Oly búsan - ó, mi búsan!
A lovag nézi mereven e képet,
És szíve gyengül, érezőn részvétet.

Nagy, titkos fájdalom, mitől
Átborzad a természet;
Mit sejt egy vérző sziv, akit
Kétségbeesés kerget,
De el nem ér: e fájdalom jelen meg
Szemében a szomorú szerzetesnek.

"Oh, mondd, mi bánt? mi lehet az,
Mi olyan mélyen hat rád?"
Lecsüggő fejjel a barát
Megnyitja halvány ajkát,
Hogy szörnyüséget mondjon el - az útas
Rémülten rákiált: oh, hallgass, hallgass!

- Eltűnt a szerzetes, virad.
Tovább halad a vándor,
De többé egy hangot sem ad,
Elmélkedik halálról...
A paripának sem kell többé abrak;
A lónak vége, vége a lovagnak.

S midőn a nap nyugovóra száll,
Sziveik elfogódnak.
Minden bokorból a barát
Int, levelek zokognak...
Merő sebet lát, jajszót hall a légbe...
- A ló betántorg a tenger vizébe...

 

Írd meg a véleményed Vajda János A szomorú szerzetes című verséről!
Vajda János további versei: