Keresés:

Vajda János

Adjon isten

Adjon isten, ami jó nincs,
Vegye el azt, ami rosz!
Verje meg, ki a hazának
Veszedelmet, kárt okoz!
Én édes atyámfiai,
Szólanék egy keveset,
S ha nem igaz szóm, az isten
Úgy verjen meg engemet!

Azt pedig ne is csodáljuk
A mostani napokban,
Hogy ha az igaz magyarnak
Oly nagy mondhatnékja van!
Mert eddig a szegény magyar,
Ha valami baj akadt,
Panaszkodhatott magának, -
Szólani se volt szabad!

Hej mert nemcsak karjainkon
Volt az átkozott bilincs,
Kötve volt nyelvünkön a szó,
A beszéd, e drága kincs!
Csak magával tépelődött,
Aki valamit tudott,
Betörött a feje, aki
Igazat mondogatott.

Hej ha tudnák úgy, miként én
Még a régebbieket,
Igaz mondásért milyen sok
Jó magyar megszenvedett!
Majd ezt rendre elbeszéli
Az igaz istória, -
Én ha most elmondanám tán
Szívem is meghasadna!

Elég az hozzá, hogy jóra
Fordult sorsunk kereke,
Áldassák is, de ezerszer
A magyarok istene!
Kimondjuk most a dolognak
Igaziját, velejét,
S akinek nem kell igazság,
Mi törjük be majd fejét!

Nem volt eddig a szegénynek
Egyebe az ég alatt,
Subájánál, mely véletlen
Nyakacsigáján maradt.
Lopott, rabolt, s a szegényt is
Rabolták idegenek,
No de már ezt mindeniknek
Az isten bocsássa meg!...

Jövendőben gyönyörüség
Lesz már a mi életünk,
Kiszenvedtük bűneinket,
Már többet nem szenvedünk!
Gazdag már most a szegény is,
Mert egyenlő és szabad;
Aki most is sopánkodik,
Vigye el a muszka had!

Szép lesz, majd ha minden ember
A hazáért kardra kél,
S a magyarok istenére
Tanitja azt, ki nem fél.
Ha valaki szabadságát
Meg akarja sérteni,
A multakra emlékezik, -
És meg fogja védeni.

Háborúkat is viselhet,
De nem a más javáért;
Saját jó magyar hazája
Szabadság és törvényért.
Majd a hadi sátrak alatt
Együtt áldomásozunk,
Mind szabadok, mind egyenlők,
S össze is csókolkozunk.

Akkor aztán rohanjon ránk
Az a szolga muszka nép,
Fogadom, hogy sírva szalad
Hazájába, aki ép.
Akkor aztán majd vigadva
Hazafelé indulunk,
S azon a jó magyar földön
Széles rendet aratunk!

Ha dél felé jár az idő,
A kepébe béülünk,
Hogy mi hír van a hazában,
Az ujságba tekintünk.
S míg jószágaink legelnek,
Gyermekeink olvassák,
Minő nagy és hatalmas lett
A szegény Magyarország!...

Nem hiába emlegettük,
Hogy megvirad valaha;
Most ugyan betölt csordultig
Kivánságunk pohara.
Igyuk ki most a hazáért
Ezt a teli poharat, -
Adjon isten a hazának
Sok jó hazafiakat!...

 

Írd meg a véleményed Vajda János Adjon isten című verséről!
Vajda János további versei: