Keresés:

Vajda János

Csillagok

Ha illatos, ábrándos éjen
Elnézem a sok csillagot;
Merengve a végetlenségen,
Elgondolom, döbbenve érzem,
Mi semmiség, parány vagyok!

E ragyogó napok fényteste
Mily óriási, szertelen.
Nagyságuk titkait keresve,
Hogy rémül el kétségbeesve
A legmerészebb képzelem!

Csigává törpülök ijedten;
Féreggé őrl a gondolat:
Mi ez a lét, mi maga itten
E vergődő rabképzeletben
Az öröklét - egy pillanat?

Ti ott a fölséges égbolton
Tündöklő fényes csillagok,
Nagyok, dicsők!... de én azt mondom,
Az én szerelmes kis galambom
Szemében szebb, jobb fény ragyog.

Oh!... mikor én azokba nézek,
Hogy éledek, hogy áradok!
Egyszerre nőni kezd a féreg;
Azt gondolom, az égig érek,
S uram bocsá! - isten vagyok!

Enyim e szép világ, mely itten
Énértem, kedvemért forog.
Én vagyok a cél, központ, minden;
A nap, hold, a tejút, körültem
Csak eszköz, ékszer, bútorok...

...Ti csillagok a magas égbe'
Elbujhattok mind, bujjatok!
Isten jósága, bölcsessége
Az én galambom szép szemébe'
- Higyjétek el - ott legnagyobb!

 

Írd meg a véleményed Vajda János Csillagok című verséről!
Vajda János további versei: