Keresés:

Vajda János

Est-harang

Ha a halálban nincsen semmi;
Ha abban nincs idő, jövendő:
A sírlakó nem tudja, mennyi
Ezer vagy milliom esztendő...

Talán, talán... de hajh, úgy tetszik,
Időnek lenni kellett mindég.
És ha igen, hol voltam eddig?
Hisz maga a mult egy öröklét!

S egyszer se ebben, valaha, én?
Ha az időben nincsen kezdet,
A hangya elme, pillanatlény
Egy öröklétre emlékezhet?

E szüntelen keveredésben
Ne ismétlődnék soha semmi?
Sorskeréknek, ha vége nincsen
Egy száma többször nem jöhet ki?

Igen, ha a mérhetlen űrben
Határa volna az anyagnak!
De tér, idő egyként végetlen,
Egymáson ők ki nem foghatnak...

A végtelenség oceánja
Soha ki nem fogy az anyagból.
Idő garatra egyre hányja
A habarékot más-más habból...

...Bus, őszi este, istent keresve
Mardosva bősz gondolatoktul,
Amint bolyongok kétségbeesve,
A nagy öreg harang megkondul.

Vízben fuldokló a szalmaszálhoz
Ha már sehol menekvést nem lát:
Kapkodok én is már fűhöz-fához,
Hogy hátha kételyemre írt ád.

Mint óriási kővé vált hárfa,
Ugy átrezeg, úgy zöng a templom.
Izzó fejemmel hideg falára
Hajolva, mélán hallgatózom.

De mint üres, száraz kagylóban,
Mit kivetett a hullám régen,
Amit a tenger súg-búg halkan,
Csak aeolhang, megérthetetlen:

Az ég se válaszol kértemre.
Egy hang, olyan bús, mint a többi,
Csak hajtogatja, hörgi egyre:
"Semmit se tudni, mit se tudni."

Nem kell, vagy nem lehet? hogy értsem?
Földről vagy égből e sugallat?
Vád vagy panasz? Hiába kérdem.
Azzal felel, hogy ép elhallgat.

De a lélekharang ijedve
Csendül s a kétkedőket inti
Sürgetve, buzgón, lelkendezve:
"Mindent elhinni, mindent hinni."

...Hát hasztalan, hiába minden!
Léted, világod titka zárva.
Magadra vagy hagyatva itten,
Kitett lelenc, apátlan árva.

Szülőd előled elrejtőzik.
Szégyenli tán magát miattad?
Vagy ebbe tán az intés rejlik:
Légy ura, istene magadnak.

A feneketlen sötétségbe
Tudj beugorni készen, bátran.
Ha ő csodás az öröklétben,
Légy nagyszerű te a halálban...!

Szeresd a szépet, élj a jónak
Nem gyáva, babonás vakhitből,
De mert te igy tetszel magadnak,
Ez a te fönségedhöz illő...

...Kifáradt, gyarló, véges elme!
Ha nem leled az örök titkot,
Fogadd el ezt, nyugodj meg benne,
Hogy ez a szebb, ez a neked jobb.

Bűvös, csodás, hős szemeinkben
A romboló lángész a sátán,
De a teremtő, áldó isten
Magának is jobb, boldogabb tán...

 

Írd meg a véleményed Vajda János Est-harang című verséről!
Vajda János további versei: