A csendes éjnek rémei közt sebes
Rohanva visznek lábaim: a ködös
Égig nyuló hegy meg nem állít,
Sem
pokolig leható nyilások.
Határt nem érek: gondjaim árjai
A síron innen s túl elözönlenek.
Nincs ami megnyugasszon engem,
Nincs
sem ezen, sem egyéb világon.
De hát hová most? Halni vagy élni? Hah!
Ott nincs remény, itt nincs nyugalom: hová?
Ég, föld, hová most?
békeszállást
Melyitek
ád nehezült fejemnek?
Isten, - de e szó mért remeg ajkamon?
Isten, te mondd meg, haljak-e, éljek-e?
El, el tovább! nincs semmi
mentség:
Ronts
le nagy ég, anyaföld temess el!
Börzsöny, 1822