Ah nem, többé nem vidámít
     Engem csábító szeme.
Nem fogad be, nem nyilik meg
     Bús szivemnek lágy öle.
Biztos hangon édes ajka
     Új reményt nem zeng belém.
Nem derűl rám nyájas arca,
     Lépte sem dobog felém.
El van, oh örökre el van
     Dúlva kínos életem:
Minden úton, minden órán
     Vesztem képét kergetem.
Sírva lát a zúzmarás tél
     Jég s kemény hóhalmain;
Sírva lel, mély bánatomban
     A tavasz zöld hantjain.
De mit sírok? tán siralmam
     A kevélyt megkérleli?
Vagy könyűm, mely búsan elfoly,
     E csapást enyhítheti?
Lassan önti szirtek alján
     A kis csermely habjait,
Elfolytában bús panaszt zúg
     Örvény várván árjait.
A kemény szirt meg nem indúl
     Föl nem tartja habjait;
Veszni kell a kis pataknak,
     Örvény nyelvén árjait.
Igy kell veszni, nékem is, haj!
     Lelkem régi kínjában.
Könnyemet nem tartóztatja
     A kevély, elbíztában. -
De csak sírj, elkárhozott szem,
     Sírj, s ne is várd enyhedet,
Míg az élet tart eremben,
     Meg ne szűntesd könnyemet.
Vége jő majd ennek is még,
     Rám legyint a sír szele,
Gyásszal húny el rajtam a nap,
     Mely oly biztatón kele.
Búsan áll meg éjjelenként
     A szerelmek csillaga,
Hol setét sírjában alszik
     A kesergő földfia.
Akkor, hah! tán akkor ő más
     Boldogabbnak karjain
Szendereg, s felejti hívét
     A halál határain.
Csak felejtse: én nem érzem;
     A szerelmek csillaga
Csendben elragyog fölöttem,
     S rám száll béke angyala.

Börzsöny, 1822


Elemzések

A vers természettudományos szempontból elemezve feltehetünk néhány kérdést és megfigyelést:

1. Az emberi érzelmek és tulajdonságok természeti háttere: A versben a természet szerepe az emberi érzelmek és tulajdonságok megjelenítésében észrevehető. Például az első sorokban a vidámság és a szomorúság, valamint a vágyak és remények megjelenítésére szolgáló szavakat használja a költő, ami a modern pszichológia szempontjából érdekes összefüggéseket mutathat az emberi hangulatállapotok és a környezeti tényezők között.

2. Az időjárás hatása az emberi érzelmekre: A versben a csúnya időjárási viszonyok (zúzmarás tél, jég, hó) a szomorúságot és a bánatot szimbolizálják, míg a tavasz zöld hantjai a reményt és a boldogságot jelképezik. A modern pszichológiai kutatások szerint az időjárás hatással lehet az emberi hangulatállapotra és az érzelmi jóllétre, ezért ez a költői kép természettudományos összefüggéseket mutathat.

3. A táj és a természeti elemek jelentése: A versben a természeti elemek, mint a szirt, a hab, a szikla, a patak és a folyó bemutatják az emberi élet ciklusát és múlandóságát. Az élet és a halál, a megváltozás és a veszteség természeti jelképekkel való ábrázolása a modern ökológiai és ökológiai pszichológiai kutatásokban is vizsgált témakörök, amelyek az ember és a természet közötti kapcsolatot kutatják.

4. Az élet végső vége: A versben az élet végét és az elkerülhetetlen halált szimbolizálja a nap lehanyatlása és az éjjel beköszönte. Ez természettudományos kontextusban további elemzésre adhat okot a csillagok és az éjszakai égbolt kutatása révén, valamint az emberi életnek a szerelmi kapcsolatokon túlmutató aspektusait helyezheti előtérbe.

Ezen elemzések alapján a vers természettudományos értelemben felvet néhány témakört és összefüggést, amelyek az emberi érzelmek és a természeti környezet közötti kapcsolatokra, az időjárás pszichológiai hatásaira, a természeti elemek szimbolikus jelentőségére és az emberi élet ciklusának aspektusaira utalhatnak.

A vers teológiai szempontból a szenvedés és a remény témáját boncolgatja. A költő elmondja, hogy kedvesét elhagyta, aki korábban vidámította és boldogította őt. Ezt követően arról beszél, hogy mindenhol és minden időben a veszteségét kergeti, és sírva találja magát a hideg téli időben, valamint a tavaszi zöld mezőkön is, ahol a fájdalmát átéli. Azonban felteszi a kérdést, hogy érdemes-e sírni és reménykedni, vagy a könnyei csupán enyhíthetik a fájdalmát.

Ezt követően a versben megjelenik a veszteséggel való megbékélés gondolata. A költő a sírját megérdemlik így letérdel és sír, hagyva, hogy a könnyei elárasztják bánatát. Az élet tartóztatja a könnyeit, de amikor befejeződik az élet, a sír végére jut, és a nap elhalványítja a gyászt. Éjjelente a szerelem csillaga is sötétülni és elalszani látszik a föld fiai sírjában. A költő azt találgatja, hogy az elveszett szerelme talán boldogabb lesz a halálban, de nem érzi ezt az érzést, és inkább a szerelem csillaga csendben felragyog fölötte, és hozzá száll béke angyala.

Bibliatudományi szempontból a vers a remény és a megbékélés vallásos vonatkozásait hangsúlyozza. A költő, aki talán Istenhez fordul a szenvedése alatt, kételkedik abban, hogy a könnyei enyhíthetik a fájdalmát, de reméli a megbékélést és a béke szállását. A bibliai utalások a szenvedésre és a reményre gyakoriak a Szentírásban, és a költő úgy tűnik, hogy ezekre hivatkozik a verse során.

A patrisztika nézőpontjából a vers úgy fogalmazza meg a szenvedés és a remény dilemmáját, hogy azt is kifejezi, hogy az emberi szenvedést nem mindig enyhíti Isten. A költő kérdése, hogy miért hagyott Isten el, és miért nem ad új reményt és vigaszt számára. Azonban az is fontos, hogy a költő még mindig a reményben él, és a megbékélést és a béke által a szenvedése megszűnését várja.

Skolasztikus nézőpontból a vers a filozófiai és teológiai gondolkodást tükrözi, amely a szenvedés, a veszteség és a remény témáival foglalkozik. A költő a szenvedését és a fájdalmát képes megfogalmazni, és megkérdőjelezi, hogy miért kell megtapasztalnia ezt. Ugyanakkor a költő továbbra is hisz a reményben és a megbékélésben, és ebben találhatja meg a benső békéjét és örömét.

Más nézőpontok az elhagyatottság, a fájdalom és a remény témáját emelhetik ki. A versben a költő elmondja a fájdalmát, amikor a kedvese elhagyja, és az elhagyatottság érzésével kell szembenéznie. Ez az érzés mindenütt vele marad, és mindenütt keresi a veszteségét. Azonban a vers azt is kifejezi, hogy még ebben a fájdalomban is megtalálható a remény és a megbékélés lehetősége. A költő bízik abban, hogy a könnyei csökkentik a fájdalmát, és várja a megbékélést és a béke érkezését.

Vörösmarty Mihály "A Gyötrődő" című versét irodalomtudományi szempontból elemezve számos összefüggést találhatunk mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalomban.

Az első szempont a vers formai szerkezete és műfaja. A "A Gyötrődő" egy vers, amelyet a magyar romantika időszakában írtak. Az 1822-es dátum és a Börzsöny helymeghatározás is segít az esztétikai és történeti kontextus meghatározásában.

A vers témája a szeretet háborgásának és elvesztésének képe. Számos elem az emberek érzelmi tapasztalataira és titkos vágyaira utal, amelyek a magyar romantika fő tematikai vonulataihoz kapcsolódnak. Az elveszett boldogság, a fájdalom és a hiány érzése mind olyan motívumok, amelyek gyakran megjelennek a romantikus művekben.

A szerkezet tekintetében a vers epikai jellege megfigyelhető. A versszakok nem rímelnek egymással, és az író több soron keresztül is folyamatosan bontja ki az érzelmi állapotát és a szeretet fájdalmát. Az epikai líraiság egyik fő jellemzője, hogy a szerző személyesen szólítja meg az olvasót, és közvetlenül megosztja vele az érzéseit és gondolatait.

A vers szókincse is számos összefüggést mutat a magyar és a nemzetközi szépirodalommal. A vágy, a bánat, a könnyek az emberi élet alapvető tapasztalatait tükrözik, és számos irodalmi műben megtalálhatók. A természet leírása is gyakori motívum a romantikus irodalomban, amelyben az emberi lélek állapotát és érzelmi világát fejezik ki.

A vers mondanivalójában és a szerkezetében is megtalálhatók a műfaj klasszikus jellemzői, amelyek a világirodalomban is gyakran előfordulnak. A fájdalmas érzelmek és az elvesztett boldogság motívuma általában minden irodalmi hagyományban megtalálható, és a szerzők különböző módokon és stílusokban fejezik ki ezeket.

Vörösmarty Mihály "A Gyötrődő" című versének elemzése során sok kapcsolatot találhatunk mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalomból. Az érzelmek, a vágy és a fájdalom, az emberi lélek állapotának és az érzelmi tapasztalatoknak az ábrázolása minden kultúrában központi helyet foglal el és inspirálja a költőket.