A pókfi hálót szőtt magának a falon.
Körűle büszkén repkedett egy cincogó,
S csufolta a szorgalmas állat kis müvét;
Mivel belőle néhány gyenge szálakat
Kitéphetett. S már gondolá, hogy ő egész
Hálókat is fog eltapodni gőgösen.
Így új erőt vesz, csattogatja szárnyait,
És majd középig tolja döntő mellvasát.
De ott akadt: kicsiny párája nem birá
A nagy vitának tetteit, s midőn kevés
Váratra ismét hánykolódván még szorosb
Bilincsbe jutna, ím rohanva és sebes
Vágtatva jött már a hatalmas gyilkoló.
Ekkor letörlé könnyét, s mintha itt dicsőn
Lelné halálát, így beszélt: te vérszopó,
Jer csak, kötözd le jobban hősi testemet:
A jó ügyért kiveszni nem csekély dolog.
A pók kacagva mond: tudom, mi szent valál,
Csak vérszopónak vére kedves ételem.
S ím foglya meggebedve dől el szálain.

          *

O emberekből vért szivó gaz emberek,
Hol, hol találok néktek ilyen pókokat?

Börzsöny, 1820-1821