Kínnal szült fiakat szomorúságodra neveltél;
     Inségben nőttek nagyra könyűid alatt.
S a szükség őket szanaszét ragadozta; hanyatló
     Napjaidat nem volt, aki derítse, közel;
És idegen kezek ápolván sírodba letettek,
     Annyi szülöttid közt megsiratatlan anyát:
Oh, végetlennek kell lenni az üdvnek egekben,
     Hogy kielégitsen földi keserveidért.

1836