Feléd borongnak, bús temető, komor
S vad képzetekben éji keserveim;
Feléd, hol elhúnyt jó atyámat
Sír
födi, és füzeid takarják.
Oh, a kegyesség szendereg ott maga,
Mely földet únván, a rokon égiek
Csendébe visszatére, s engem
Gyámtalanúl
hagya itt epedni.
De nem soká küzd, érzem előre is,
Nem küzd sokáig bánatos életem:
A baj lerontá napjaimnak
Most
fakadó örömét, nyugalmát.
Oh nincsen ott baj, hol te mulatsz, atyám,
Nincs üldözésben fáradozó irígy.
Békén mulass, míg nem sokára
Bús
fiad is lerogyand porodhoz.
Pest, 1818