AZ ELMENŐHÖZ

Oh! ki tőlem, s bút nevelő szivemtől,
Mint hiú árnyék, el akarsz szakadni,
Nézz, midőn elmégy, panaszimra vissza,
          Nézz, de ne sajnálj.

Szép derűlten fog neked a kegyes nap
Sütni, hűs szellő leszen úti társad,
Elkerűl éjszak zivatarja, s a vad
          Sorsok haragja.

Oh! ha tán ekkor kinyiland szivedben
A szelíd kedvek s örömek virága,
Oh csak akkor, szűz ajakidra kérlek,
          Jussak eszedbe.

Nem borúl el szép napod és szerencséd,
Majd ha rám gondolsz, sem az édes álom,
Mely vidám lelked tüneményein leng,
          El nem enyészik.

Bánatom, mint hű követő, veled megy,
Ah de ez sem von gyönyöridre felhőt,
Meg ne útáld, mert csak azért sohajtoz,
          Hogy ne felejts el.

Börzsöny, 1820