1                

Hallgassatok, ne szóljon a dal,
Most a világ beszél,
S megfagynak forró szárnyaikkal
A zápor és a szél,
Könyzápor, melyet bánat hajt,
Szél, melyet emberszív sohajt.
Hiába minden: szellem, bűn, erény;
Nincsen remény!

2                

Hallátok a mesét: a népnek
Atyái voltanak,
S amint atyáik vétkezének,
Ők úgy hullottanak:
A megmaradt nép fölsüvölt:
Törvényt! s a törvény újra ölt.
Bukott a jó, tombolt a gaz merény:
Nincsen remény!

3                

És jöttek a dicsők, hatalmas
Lábok törvény felett.
Volt munka: pusztított a vas!
S az ember kérkedett.
S midőn dicsői vesztenek,
Bújában egymást marta meg.
S a hír? villám az inség éjjelén:
Nincsen remény!

4                

És hosszu béke van s az ember
Rémítő szapora,
Talán hogy a dögvésznek egyszer
Dicsőbb legyen tora:
Sovár szemmel néz ég felé,
Mert hajh a föld! az nem övé,
Neki a föld még sírnak is kemény:
Nincsen remény!

5                

Mi dús a föld, s emberkezek még
Dúsabbá teszik azt,
És mégis szerte dúl az inség
S rút szolgaság nyomaszt.
Így kell-e lenni? vagy ha nem,
Mért oly idős e gyötrelem?
Mi a kevés? erő vagy az erény?
Nincsen remény!

6                

Istentelen frígy van közötted,
Ész és rosz akarat!
A butaság dühét növeszted,
Hogy lázítson hadat.
S állat vagy ördög, düh vagy ész,
Bármelyik győz, az ember vész:
Ez őrült sár, ez istenarcu lény!
Nincsen remény!

7                

Az ember fáj a földnek; oly sok
Harc - s békeév után
A testvérgyülölési átok
Virágzik homlokán;
S midőn azt hinnők, hogy tanúl,
Nagyobb bűnt forral álnokúl.
Az emberfaj sárkányfog-vetemény:
Nincsen remény! nincsen remény!

1846. május előtt


Stílusok

Kérdezitek, most felel dalom?
A világ hangot ad,
Forró szárnyán megfagy a csend,
A szél zúg és az eső áztat,
Szívünk vágyától hullajt könnyeket,
Fohász az emberi értelem,
De hiába történik mind, bűn és erény,
Nincs remény!

Elmesélem népeink történetét,
Atyáké volt a hatalom,
S míg az atyák vétettek, vesztek,
A nép is a csődbe rogyott.
A magántulajdon óhaját kimondta,
A törvény, még egy régi, újra érvénybe lépett.
A jót megölte a rossz, tombolt a gaz,
Nincs remény!

Jöttek dicsőséges, hatalmas urak,
Akik a törvény fölött álltak.
Volt munka, melyeket a vas végzett,
Az ember pedig dicsekedett.
De amikor a hatalmasok buktak,
Egyébként időtöltésként egymást öltözték meg.
Messziről hír, mint az éjben a villám:
Nincs remény!

Hosszú béke következett, az ember
Sokkosítóan megnövelte a létszámot,
Hátha egy nap a járványhoz méltó
Nagyon dicső tere lesz neki.
Kapzsi szemekkel az ég felé tekint,
Mert a föld, az nem az övé,
A föld keményen lesz, még sírán is,
Nincs remény!

A föld dúsgazdag, és az emberi kéz még
Gazdagabbá teszi azt,
De mégis az elnyomás és a rút rabszolgaság
Az egész világot pusztítja.
Ilyen legyen? Vagy ha nem,
Miért tart ilyen hosszú ideig ez a gyötrelem?
Mi számít? Erő vagy erény?
Nincs remény!

Ember közötted istentelen szövetség van,
Esztelenség és rossz akarat!
Az ostobaság ingerli a harcot,
Hogy lázadást gerjesszen.
Vagy légy állattá, vagy démonná, ész vagy düh,
Bármelyik is diadalmaskodik, az ember vesztett:
Ez az őrült sár, ez az Isten által teremtett lény!
Nincs remény!

Az ember kínozza a földet, oly sok
Háború és béke után,
A testvéreket gyűlölet átka követi,
A homlokán virágzik.
És amikor azt hihetnénk, hogy tanultak,
Nagyobbat fondolnak gonoszkodva.
Az emberi faj sárkányfog-teremtés:
Nincs remény! Nincs remény!

Május 1846 előtt


Elemzések

A vers első négy versszakában Vörösmarty Mihály a társadalmi helyzetet és az emberi természetet elemzi. Az emberi szenvedés és reménység hiánya a fő témája.

A természettudományos szempontból nézve a vers elsősorban az emberi társadalom és viselkedését figyeli meg, de nem tér ki közvetlenül a természeti folyamatokra vagy a természeti jelenségekre. Azonban néhány részletben az emberi természettel kapcsolatos elemeket is találhatunk.

Az első versszakban említett vihar és szél metaforikusan szemlélteti az emberi érzelmeket és indulatokat. Kifejezi azt a gondolatot, hogy bár az emberi érzelem és vágyak forróak és erőteljesek lehetnek, mégis elfojthatják őket a külső körülmények vagy a személyes bánat. Ez az összefüggés az idegrendszer és az emberi érzelmek közötti kapcsolatot sejtetheti.

A második versszakban Vörösmarty a társadalmi berendezkedést és az emberi hatalmat elemezve említést tesz a pusztító és termelő munkáról. Ez a kapcsolat a természeti erőforrásokkal és gazdálkodással összefüggésbe hozható, valamint az ember és a természet közötti viszony megváltozására utalhat.

A negyedik versszakban az ember saját gazdagságának növelése ellenére az elosztás egyenlőtlensége és a szegénység problémájával szembesül. Ez a természeti erőforrások kiaknázásának és felhasználásának kérdéseivel kapcsolatos lehet, valamint az emberi döntéshozatal és erkölcsi értékekkel is összefüggésbe hozható.

Ezenkívül a vers egészében látható, hogy az emberi cselekedetek és döntések következményei gyakran a saját természeti környezetünkre is hatással vannak. A vers arra késztet, hogy fontolóra vegyük az emberi viselkedés és a természet közötti összefüggéseket és kapcsolatokat.

A vers, Vörösmarty Mihály "Az emberek" című műve, teológiai szempontból is értelmezhető. A versben megjelennek olyan témák és gondolatok, amelyek kapcsolatban állnak a bibliai és teológiai tartalmakkal. Az alábbiakban részletesen elemzem a verset a biblatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaira reflektálva.

A vers első részében (1-2 sorok) a világ fájdalmáról és reménytelenségéről van szó, amelynek példái a zápor és a szél. Ebben a részben az emberi lélek állapotát és a világban rejlő szenvedést is érezhetjük. A bibliai kontextusban is vannak olyan részek, amelyek a világ fájdalmával és romlottságával foglalkoznak, például az Egyesített Szentírás Biblia szerint: "Az egész teremtett világ intenzíven várja és izgatottan várja, hogy Isten fiai dicsősége eljusson" (Róm 8,19).

A második részben (3-4 sorok) a vers történelmi tartalmakra fókuszál. A nép vezetői elkorruptálódtak és hatalmuk gyakorlása miatt a nép szenvedett és elveszítette a reményét. A bibliai történetekben is vannak olyan esetek, amikor a vezetők bűnei és romlottsága az egész közösséget érintette, például Jóás és Jeroboám királyok idejében.

A harmadik részben (8-12 sorok) a hatalmasok, az uralkodók pusztításáról és vesztességéről van szó. Ők végső soron a hatalmukért saját magukat rombolják le, és az emberek egymást hurcolják el. Az ilyen történések a bibliai történetekben is gyakran előfordulnak, például Saul és Jónatán halála.

A negyedik részben (13-17 sorok) a béke idejéről van szó, amikor az ember kihasználja a földet és dúsítja azt, de mégis a szegénység és az elnyomás továbbra is jelen van. Ez arra utalhat, hogy az ember önérdeke és irányítási vágya nem vezet valódi boldogsághoz és elégedettséghez. A Bibliában is gyakran szerepelnek olyan szövegek, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy a földi gazdagság nem az igazi boldogság forrása, és a vágy a földért nem vezet valódi elégedettséghez (Máté 6,19-21).

Az ötödik részben (18-21 sorok) a vers a társadalmi egyenlőtlenségről és az emberi önzőségről szól. Bár a föld bőséges, mégis az emberek inségben és szolgaságban élnek. Ez utalhat arra, hogy a gazdagság és a hatalom nem jelenti a boldogságot és az elégedettséget, hanem az emberi bűn és romlottság következménye. A Biblia is figyelmeztet arra, hogy a pénz és a hatalom szeretete az emberi romlottság fonala, és ezek nem adnak igazi boldogságot (1Timóteus 6,10).

A hatodik részben (22-24 sorok) a vers az emberi hozzáállásról és a bűnről beszél. Az ember ördöginek és istentelennek van nevezve, és a butaság és rosszakarat növelése csak további erőszakhoz és háborúhoz vezet. A versben a patrisztika álláspontját is felfedezhetjük, amely figyelmeztet arra, hogy az emberi bűn és romlottság miatt elveszítjük a reményt a boldogulásra. Az ószövetségi próféták is figyelmeztettek a bűn következményeire és az emberi romlottságra, és azt tanácsolták, hogy váltsunk meg az ilyen hozzáállásból és keressünk újra Istent (Jeremiás 2,13).

A hetedik részben (25-28 sorok) a vers arról szól, hogy az ember árt a földnek és testvérgyűlölettel cselekszik. A versben megjelenik az emberi természete és bűnös hajlama, amely a testvérgyűlöletben, erőszakban és rosszindulatban nyilvánul meg. Ebben a részben a skolasztika, keresztény teológiai irányzat nézőpontját is felfedezhetjük, amely hangsúlyozza az emberi bűn és romlottság mélységét és az ember hajlamát az erőszakra és a rosszra. A Biblia is arra figyelmeztet, hogy az ember természete hajlamos a bűnre és a romlottságra, és hogy csak az isteni átváltozás és a megtérés képes megszabadítani ebből a romlott állapotból (Róma 3,23; Ef 2,1-3).

Összességében a vers az emberi bűn és romlottság, valamint a remény elvesztése körül forog. A versben szereplő történetek, érzelmek és gondolatok kapcsolatban állnak a bibliai és teológiai tartalmakkal, és rámutatnak az emberiség lélekállapotára és az emberek cselekedeteinek következményeire. A biblatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaira reflektálva a vers még mélyebb szinten értelmezhető.

A vers, amelyet Vörösmarty Mihály írt, az "Az emberek" címet viseli. Ez a vers számos irodalmi és történelmi összefüggést hordoz magában.

A vers a bánat és a reménytelenség hangulatával indul. A szerző azt fejezi ki, hogy a világ beszél, de a dal elhallgatott. Ez egy metaforikus kifejezése az emberi szenvedésnek és kilátástalanságnak. Ez a bánatos hangulat végigvonul az egész versen.

A második részben a vers a történelmi összefüggésekkel szól a népek szenvedéséről. A versben említett törvények és a nép bűnei arra utalnak, hogy a nép történelmében megtörtént események visszhangjával találkozunk. Az emberi bűnök és a népek szenvedése témájával a szerző az emberi történelem általános jellegzetességeit ragadja meg.

A harmadik részben a vers az abszolutizmus és az elnyomás korába kalauzol bennünket. A hatalmas emberek megkérkedtek és elnyomták az alattvalókat. Az emberek végül egymással harcolnak és eltapossák egymást a lábban.

A negyedik részben a békekorszakot és az ember gazdagságát és bőségét fejezik ki. Azonban még mindig szegénység és rabszolgaság uralkodik a világban. Az ember sovány szemmel néz az égre, mert a föld már nem az övé. Ez a rész a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségre utal.

Az ötödik részben a szerző felfedez némi optimizmust. Elmondja, hogy a föld gazdag, és az emberi munka még gazdagabbá teszi azt. Azonban a szegénység és a rabszolgaság még mindig jelen van. Itt az ember felteszi a kérdést: Miért kell ennek így lennie? És ha nem így van, azt miért teszik ezt?

A hatodik részben a vers a vallás és az erkölcsiség kettősségét emeli ki. A szerző arra utal, hogy az emberek Istentől távolodnak, és helyette a butaságot és a rosszat választják. Az ember által elkövetett hibák és hiányosságok tehetők felelőssé a hatalmi harcok és a háborúkért.

A hetedik és utolsó részben a vers visszatér az emberi szenvedéshez és társadalmi problémákhoz. Az ember fájdalmat okoz a földnek, és a testvérgyűlölet átokként nyugszik az ember homlokán. A vers zárásaképpen a szerző kijelenti, hogy nincs remény.

Összességében ez a vers Vörösmarty Mihály által megfogalmazott általános emberi tapasztalatokat és érzelmeket nyilvánítja ki. A vers széles körűen értelmezhető, de központi témája az emberi szenvedés, kilátástalanság és a társadalmi problémák megjelenítése.