Azt gondoltam, hogy tudom, mi a szem,
S balgatag, nem féltem belenézni.
Mint a gyermek néz folyam vizébe,
És örűl, ha képét látja benne,
Szép szemet ha láttam, úgy örültem.
Most haj! láttam egy párt, hűledeztem,
S kérdezém, az nem pár csillag volt-e
Vagy nap, örvény déli súgarakból?
Sem nap, örvény, sem csillag, szem volt az,
Legszebb lánynak legszebb arculatján,
Mely kivűl nincs több szem e világon.
Benn együtt ül mind a két szerencse.
S mintha barna fergeteg mozogna
Hóvilágnak nyugvó tengerében,
Oly setéten, oly világgal ége.
Hogy benéztem, új világot láttam
Nyájas búból, s szenvedő gyönyörből
Mondhatatlan bájjal összeszőve.
Oda vágytam, s ily szép szemfödéllel
Halni mily szép, gondolám, s csudámban
Így imádtam: szép szem! ölj meg engem.
Meg nem ölt; de nézett, és az élet
Kedvesem lön ujra, esdekeltem,
Lelkem, a hitetlen csába lélek,
Elhagyott, s ment fényes ajtajához,
És sohajta, szép szem végy be engem.
Nem veve be, s most fél visszajőni,
Bujdosóvá lett nagy szégyenében,
S egyedűl hágy veszni árvaságban.
A leány megy gondtalan szemével,
Néz mezőben szökdelő pacsirtát
Vagy virágot zsenge völgy ölében,
Égre, földre fordúl szép világa
Csak reám nem, búban szenvedőre.
Oh ha lelkem tán még visszajőne
Nem tekintnék többé ily szemekbe.
Meghajolnék, elmenvén előttök,
S csendesen magamban így imádnék:
Szép szemek! ne rontsatok meg engem.

1828. július


Elemzések

Vörösmarty Mihály "Azt gondoltam..." című versét irodalomtudományi szempontból különböző összefüggések alapján lehet elemezni mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

Az első lehetséges összefüggés a romantika korszakával kapcsolódik. A vers jellemzően romantikus hangvételű, amelyben a lírai én egy szép szemű lányba szerelmes. A romantika jellemzője a természetbe, az érzelmekbe való mély átélés, valamint az egyedi, egzaltált én hangjának megjelenítése. Vörösmarty az érzelmi átéléssel írja le a szemlélését, és reménytelen szerelmi vágyát a szép szemek iránt.

Egy másik összefüggés az európai romantikus irodalommal áll fenn. A versben látható szimbolikus jelentőségű motívumok (szem, nap, csillagok), valamint a világ leírása lenyűgöző képekkel (fergeteg, tenger, búb, gyönyör) a romantika sajátosságai közé tartoznak.

A költői nyelvezet és az érzelmek kifejezése miatt a vers a lírai költészetbe sorolható. A líra jellemzője az érzelmek megjelenítése, a költői hang átadása, valamint a megszemélyesítés és a szimbólumok használata. Vörösmarty lírai énekléssel közelíti meg a szerelmet és a szépséget a versben.

Vörösmarty Mihály versei a magyar romantika egyik kiemelkedő alkotásai közé tartoznak. A költő rá jellemzően a romantika stílusát és jellegzetességeit tükrözi verseiben.

Összességében Vörösmarty Mihály "Azt gondoltam..." című verse irodalomtörténetileg jelentős mű, amely a romantika fontos elemeit és jellegzetes hangvételét tükrözi. A vers a magyar irodalomban és a nemzetközi szépirodalomban is helyet foglal a romantikus költészetben.

A vers témája a szem és annak hatása az emberi érzelmekre és tapasztalatokra. A költő a szemeket természettudományos megközelítéssel írja le, azzal az érzéssel, hogy minden ismerete a szemről és annak működéséről alaptalan és naiv.

A mai természettudomány legfrissebb felfedezéseihez kapcsolódva elmondhatjuk, hogy ma már részletesen ismerjük a szem felépítését és működését. Tudjuk, hogy a szem az egyik legfontosabb érzékszervünk, amely elnyeli a fényt, és lehetővé teszi számunkra a látást. A fénysugarak a retinára esnek, ahol fotoszenzoros sejtek találhatók, amelyek a bejövő fényt elektromos jelvé alakítják át, ami aztán a látóideg útján agyunkba jut, ahol megértjük a látott képet.

A versben a költő csodálattal beszél a szemek szépségéről és hatásáról. Ma már tudjuk, hogy a szem vonzereje és a benne tükröződő képek érzelmeket váltanak ki bennünk. A költő a szemekben látja a szépség forrását, és új világként írja le a szemekbe való belenézést. Az érzelem és érzékelés kapcsolatát ma már részletesen tanulmányozzák a neuropszichológusok és a kognitív tudósok, akik feltárták a személyes élmények és az agyi folyamatok összefüggéseit.

A költő által leírt érzelmek, mint a vágy, a szenvedés és az imádás, kapcsolódnak az emberi érzelmi és pszichológiai tapasztalatokhoz. Az ilyen érzelmeket és tapasztalatokat ma már a kognitív pszichológia és a neurobiológia területén is vizsgálják. A szem és az érzékek kapcsolata kulcsfontosságú az érzelmek és a tapasztalatok kialakításában, és ezek a folyamatok szorosan kapcsolódnak az agyi aktivitáshoz.

Összességében a vers elemzésekor rámutathatunk arra, hogy a szem és az érzelmek, érzékek közti kapcsolatot a mai természettudományos felfedezések is alátámasztják. A költő a szemek szépségét és hatását átélve, olyan élményeket és érzelmeket fogalmaz meg, amelyeket a legfrissebb természettudományos ismeretek ma már részben magyarázni tudnak.

A vers elején a költő arról beszél, hogy úgy gondolta, tudja, mi a szem, és nem fél bemélyedni a szemnek a látásba. Az örömét fejezi ki, amikor szép szemet lát, és megkérdi, hogy az nem egy csillag vagy nap árnyéka-e. Aztán rájön, hogy nem, hanem egy szem, amely a legszebb lánynak a legszebb arculatján van. A költő a szembe nézve új világot lát, és vonzódást érez iránta. Megkívánja, hogy a szem ölje meg őt, de a szem nem öli meg, csak nézi őt. A költő kétségbeesik, mert a lelkét elhagyta a szem, és most magányosan és elveszetten maradt. A lányúgy tűnik, boldogan él és nem figyel oda a költőre. De a költő már nem nézne többé ilyen szemekbe, és hódolna elhaladva előttük. Végül imádkozik, hogy ezek a szép szemek ne rontsák meg őt.

A bibliai tudomány szempontjából a versben vannak utalások az Isteni teremtésre és a bűnbeesésre. A költő úgy gondolja, hogy tudja, mi a szem, de amikor mélyen belenéz, rájön, hogy egy új világot lát, amely túlmutat az emberi értelem és tapasztalat határain. Ez felidézheti az emberiség eredeti állapotát a bibliai paradicsomban, amikor Adam és Éva még nem voltak bűnben.

A patrisztika nézőpontjából a versben a lelkület és az érzelmek dominálnak. A költő szenvedő szerelmi vágya és elhagyatottsága a patrisztikus lelki vádaskodásokkal és önmegtagadással is kapcsolatban állhat. A költő kétségbeesetten imádkozik, hogy a szép szemek ne rontsák meg őt, ami a bűnbeesés utáni bűnbánati imádságokra emlékeztethet.

A skolasztika nézőpontjából a versben a költő igényt támaszt az érzéki tapasztalaton túlnövő, transcendentális valóságra. A költő mélyebb és magasabb értelmet keres a látásban, és rájön, hogy a szem egy mélységes és titokzatos valóságot rejt. Ez összecseng a skolasztika intellektuális törekvéseivel és a magasabb rendű valóság felé irányuló vágyával.

Ezen túlmenően, a vers kifejezheti az emberi életben és szerelmi vágyban rejlő fájdalmat és egyedüllétet. Ez a nézőpont emberi tapasztalatokra és érzelmekre épül, és a költő belső világába vezet. A vers végén felszólítás hangzik el a szemekhez, amelyekről a költő azt kéri, hogy ne rontsák meg őt. Ez kifejezheti a költő szenvedését és sebezhetőségét a szerelmi vágy és a kapcsolatok világában.