Lányka, szerelmimben ha külön több névre találtál,
     Meg ne itélj: egyedűl elnevezések azok.
A nevek és kínok változtanak egyre szivemben,
     Csak magad, oh kebelem gyújtogatója, te nem.
Tégedet esztendők nem képesek összezavarni
     Senkivel; állsz egyedűl szűm koszorúja gyanánt.
Az téged keserű kínnal nevel énnekem, és fogy
     S hervadozó gyökerén elhal az életi kéj.
Ah ki lesz, aki megint gyermekkort, aki merészebb
     Észt és szűnetet ád álmadozásra nekem?
Kívánságom elől az örömnek napjai futnak,
     Mint fut az égi sugár föld zivatarja elől.
Elmegy az ifjúság, a könnyű képzelet elmegy,
     S itt hágy a búnak, hogy megemésszen orúl. -
Menjetek! e szakadott szívvel majd elmegyek én is,
     S dombom alatt végignyúgoszom a nagy időt.
Ott tán a csalogány dalt mond a csillagos éjnek,
     S tán a lányka lejő hallani gyenge dalát.
Bús Csaba sírjához, deli lányka, lejőni ne rettegj:
     Tőled nem lehet a bús Csaba sírja tova.
Jőj bátran: többé föl nem kel az, aki lenyugvék,
     Vad fa terem dombján s fájdalom őrzi porát.
Ott hallgasd a dalt, s ha hajaddal az éj szele játszik,
     Tudd, de ne irtózzál: bús Csaba szelleme az.

Pest, 1824 vége vagy 1825 eleje


Stílusok

Lány, ha azon helyre betérsz, hol én önmagamat

     Szerettem, ne ítélj tévedésért soha engem.

Kín és név változik bennem, mint hulló hó a szélben,

     De te, én kebelem lángja, senki más vagy neked.

Nem zavarnak tégedet évek, az idő nem szétvet,

     Csak te, mint koszorú, állsz szívem legszentebb helyén.

Az keserű kínt adod énnekem, de a boldogság

     Lassan elhal, a gyökér kiszárad az élet kéjén.

Oly boldog boldogtalanság, ki újra gyermek lehetne,

     Ki álmokból bátran merítene erőt nekem.

Az öröm napjai futnak a vágyaim elől,

     Mint égi fény elszökik a föld elől a vihar.

Elmúlik ifjúságom, a valóság elillan,

     S csak a bánat marad, keserű sóvárgásom társa.

Menjetek hát! Én is elindulok e törött szívvel,

     Hegyemen végigszenvedem az idő apró darabjait.

Ott talán a csalogány zeng a csillagos ég alatt,

     Ott hallhatod, ahogy dalol az éjszaka csendjében.

Ne félj elmenni Csaba sírjához, szép és bús lányka,

     Mert Csaba csak veled van, sosem hagy el téged.

Gyere bátran, mert már nem kel fel a lehunyt fekvők,

     Vad fák nőnek majd sírján és a fájdalom őrzi porát.

Hallgasd a dalomat, s ha éjfélkor a szél cibálja hajad,

     Tudd, ne félj tőle: bús Csaba szelleme az.



Budapest, 1824 végén vagy 1825 elején.

Oh lányka, szerelmemnek, ha más nevet találtál,
Ne ítélj meg: egyedül ezek a nevek.
A nevek és a kínok változnak szívemben,
Csak te vagy, oh kebelem gyújtogatója, ki nem változol.
Évek sem tudnak téged összezavarni,
Mint koszorú állsz egyedül szívemben.
Te keserű kínt adtál nekem, és lassan
Az élet öröme elhal az életem hervadozó gyökerén.
Ki találkozik újra velem, aki gyermekkoromhoz képest merészebb
Szünetet és álmodozást ad nekem?
Az öröm napjai futnak kívánságaim elől,
Mint az égi sugár fut a földi zivatar elől.
Elillan az ifjúság, az könnyű képzelet,
És itt marad a bánat, hogy elnyeljen engem.
Menjetek! Ezzel a szakadott szívvel elhagyom én is,
S dombom alatt átélem a hosszú időt.
Ott talán a csalogány dalol a csillagos égnek,
S talán a lányka hallja a gyenge dalát.
Bús Csaba sírjához, deli lányka, ne félj lemenni:
Tőled nem lehet a bús Csaba sírja eltűnni.
Gyere bátran: már nem kel fel, aki lenyugszik,
Vad fa terem dombján, és a fájdalom őrzi a porát.
Hallgasd a dalt, és ha az éjszakai szél a hajad játszik,
Tudd, de ne rettegj: a bús Csaba szelleme az.


Elemzések

A vers természettudományos szempontból nem tartalmaz konkrétan olyan elemeket vagy utalásokat, amelyek a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel összefüggésbe hozhatók lennének. Inkább a szerelmi érzelmeket és az elmúlást, halált fejezi ki a költő.

Azonban, ha a természettudomány legfrissebb felfedezéseinek kontextusában értelmezzük a verset, akkor számos gondolat és kép összekapcsolható a természettel és az idő múlásával, ami kapcsolódik a természettudomány kutatási területeihez.

Például, a versben található kifejezések, mint "állsz egyedűl szűm koszorúja gyanánt" vagy "fut az égi sugár föld zivatarja elől" utalnak az idő múlására és az évszakok változására, ami kapcsolatos az asztronómiával és a meteorológiával.

Emellett, a versben megjelenő képek, mint a "dombom alatt végignyúgoszom a nagy időt" vagy "vad fa terem dombján s fájdalom őrzi porát", lehetőséget adnak a természet körében történő elmélkedésre és a természeti folyamatok, például az erdők és a növények életének megfigyelésére, ami a biológiával és az ökológiával kapcsolatos.

Ezenkívül, a versben felbukkanó állatmotívumok, mint például a csalogány vagy az éj szele, további kapcsolatot teremthetnek a természettel és az állatvilággal, amelyek a biológiában, az állattanban és az ornitológiában kutathatók.

Fontos megjegyezni, hogy a vers többnyire a költő belső érzéseire és hangulatára fókuszál, így csak indirekt módon hozható összefüggésbe a mai természettudományos felfedezésekkel. Azonban, a természeti képek és metaforák által mégis lehetőséget kínál arra, hogy a természettudományos ismereteket és perspektívákat bevonjuk a verselemzésbe.

Vörösmarty Mihály "Csaba szerelme" című versét irodalomtudományi szempontból értékelve több kapcsolódási pontot találhatunk mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalomban.

A vers nyelvezete és szerkezete a romantikus irodalmi irányzatba sorolható. Romantikus stílusra jellemzőek a lírai érzelmek, az egyéni hangvétel és az impresszionista elemek. Vörösmarty versében is megtalálhatóak ezek a romantikus jegyek.

A versben megjelenő képek és metaforák segítik a lírai érzelmek kifejezését. A szerelmi vágy, fájdalom és elvesztés motívuma is visszaköszön a versben. A szerelem és az elérhetetlenség konfliktusa szintén gyakran előforduló témája a romantikus irodalomnak.

A túlvilági motívumok jelenléte a versben az eposzokra és mítoszokra utalhat, amelyek a magyar irodalomban is gyakoriak. Az elhunyt Csaba szellemétől való félelem és vágy egyfajta határterület a reális és a fantáziavilág között.

Vörösmarty Mihály "Csaba szerelme" című versében alakult ki a "nagy idő" és a "nagy tér" romantikus közegének ábrázolása. A kozmikus tér és az azóta eltelt idő vágyakozással telik meg, ami szintén romatikus elemek, de ez az epikus érzékiséget is hordozza magában.

A versben megjelenő különleges képződmények (pl. "más szilaj szívvel", "nagy idő") a romantika műfajának egy jellegzetes vonása.

A verset irodalomtörténeti nézőpontból is érdekes vizsgálni. A romantika időszakában (19. század eleje) számos irodalmi mű keletkezett, amelyek a hasonló témákat dolgozzák fel. A magyar irodalomban Vörösmarty Mihály mellett más költők (pl. Arany János) is foglalkoztak a romantikus témákkal és stílussal.

A nemzetközi szépirodalomban is találhatunk hasonló motívumokat, például a szerelem, fájdalom és vágy motívumai számos romantikus versekben megtalálhatók. Ezenkívül a Vörösmarty versét alkotó képek és metaforák is hasonlóképpen jelenhetnek meg más országok, kultúrák irodalmában.

Összességében Vörösmarty Mihály "Csaba szerelme" című verse irodalomtudományi szempontból több kapcsolódási pontot hordoz mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalomban. A romantikus stílus és motívumok mellett az irodalomtörténeti kontextusban is meghatározó mű, amely több más költőhöz és irodalmi irányzathoz is kapcsolódik.

A versben a szerző, Vörösmarty Mihály egy olyan szerelmes hangvétellel szólítja meg a szerelem tárgyát, a "lánykát", hogy akkor is szereti, ha más neveken is hívja. Ez a szerelem olyan erős, hogy semmi más nem képes zavarni, és örökkévalónak tűnik.

Bibliatudomány szempontjából a versben található motívumok a szerelem, a szenvedés, az öröm, valamint a halál és az utána való élet kérdése. Az Ószövetségben, különösen a Siralmak könyvében és a Salamon Énekeiben is szerepelnek hasonló motívumok, amelyek a szeretet és a sors, a boldogság és a keserűség közötti ellentmondásra utalnak. A szerelem és a szenvedés kapcsolata visszaköszön az Újszövetségben is, különösen Jézus szenvedéstörténetében és a szerető Krisztus képének megjelenítésében.

Patrisztika szempontjából az említett motívumok kapcsolódhatnak a középkori keresztény gondolkodáshoz. A szerelem és a szenvedés tematikája a feltámadás és üdvösség hirdetéséhez kapcsolódik. A halált és az utána való életet a patrisztikus szerzők a lélek megpróbáltatásaival és a szentek szenvedéseivel társították, akik a hitüket és szerelmüket Krisztushoz való ragaszkodással vitázták meg.

A skolasztika nézőpontjából a szerzői nézőpontban megjelenő kérdések az emberi élet és a halál, valamint a szeretet és a szenvedés "természeti" törvényekhez kötődnek. A középkori skolasztikusok az emberi élet körforgásának fontos eseményeit vizsgálták, és az élet problémáit logikai és filozófiai eszközökkel próbálták megoldani. A szerelem és a szenvedés kérdései kapcsolatban állnak az emberi életben átélt érzelmekkel, és a legfőbb jó felé irányítják a figyelmet.

A versnek azonban nem csak teológiai megközelítése van. A lírai én lelkiállapotát és hangulatát is felfedezhetjük benne, ami független a vallási és filozófiai összefüggésektől. A versben megjelenik a vágy, a hiány, a múlás érzése, valamint a vágyakozás a boldogságra és a szeretett személyhez. Ez a lírai hangvétel többféle interpretációt is lehetővé tesz, és a személyes érzések és tapasztalatok általánosan érthetők.

Összességében a verselemzés során fontos figyelembe venni a teológiai, bibliatudományi, patrisztikai és skolasztikus kontextust, de nem szabad megfeledkezni a lírai szöveg művészi-személyes dimenziójáról sem.