Mi vagy te szép völgyecske, szép tetőddel?
Ajalon völgye-e, vagy Mambre völgye vagy?
S a sok levélfürt pálma fürtje-e,
Vagy ciprusé, vagy ékes cedrusé?
S ez itt valljon Babylonnak tornya-e?
Vagy éjjel a hajósoknak világló,
Mint Pharos és Rhodosnak mécsei?
Vagy más egyéb... de dicső egy mű lehet.
     Akármi vagy, szép völgység, én ugyan
Nem állhatom meg, hogy beléd ne menjek,
Oly igen igéző énnekem tekinteted,
És oly igen éget a nap tűzszeme,
Hogy szívem is megolvad már belé.
Ide, árnyaidba térek én, szelíd
Völgyecske, hogy legalább szegény szivem
Üdő előtt ne olvadozzon el,
S jusson belőle egy darab hazámnak,
Barátaimnak, embertársaimnak,
Kiket talán még jobban elsanyar,
És jobban izzaszt a rekedt meleg.
Itt hűs öledben nyugszom, enyhelyem
Te léssz. Sürün nőtt pálmád, cedrusod
Elűzik a napot fejem fölűl,
S most serdülő fiatalka ciprusod
Lelkemnek egy nagyon nagy örömet ád;
Mert minden ingással jelengeti,
Hogy nemsokára sirba ingok én is,
S ő fog fölöttem pompásan virítani,
És szép keserves nótát zúg az éjben,
Ha a pogány szél bús fejébe kap
S magyarán cibálja kényes üstökét.
Valóban - ez kedves hely énnekem.
     De mi szörnyű hőség éri testemet,
Talán csak sülni készülsz, oldalam,
S szegény fejem te is forrasz, hevülsz?
De így ugyan félszó dicséretet
Sem hallasz ám, meleg völgy. Nem vagyok
Én pecsenyének való, se sülni nem jövék
Ide, te pedig forróbb vagy a homoknál,
Forróbb Gyehennánál s a kályhaluknál.
Eztán ugyan nem látsz itt engemet...
De mégis... a nap majd leáldozik.
Akkor megint itt hűselek, s ha szép
Üdő marad, vizsgálok csillagot.

Görbő, 1823