VÁRASI

Dísze vidékednek, mért távozol annyira tőlem,
Mért riadoz nyájad remegő léptednek előtte?
Nem vagyok én sem az erdőknek fene farkasa, melynek
Orkörmét a nyögve futó juh nyája kerűlje,
Sem vad erőszakos a nyájnak jó pásztora ellen.
Állj meg; már minden kezd állni körűled: az erdő
A fészkekbe szorúlt madarakkal nyúgszik: az ékes
Rét, liget elhagyatott: barmok nem járnak ölében.

PÁSZTORLEÁNY

Alkonyodik: juhaim fáradtan akolba sietnek:
Pásztora nyájamnak magam is haza térek azonnal.
Otthon vár az Atyám, várnak fiatalka Öcséim,
S kisded markokkal, gyengén mosolyogva, rakottan
Hozzák el nem zárt kertünkből a piros almát,
Szép mogyorót s e kis nyáj adta turókat előmbe.
Mért kísérsz jövevény? mi javadra lehetne segédem?
Kell-e? talán szállást keresel nyugodalmat ohajtván?
Béfogad édes Atyám, (sőt itt kiki béfogad) osztán
Szolgálnak kedvedre, ha kell, fiatalka öcséim,
Kedves izű eledelt rakok én is örömmel elődbe.
Vagy tán tévelyedél, mikor e tájakra vetődél,
S útba kivánsz igazodni tovább földekre menendő?

VÁRASI

Ó, gyönyörű, te kivánságim fő tárgya, nem útra,
Nem messzebb földekre megyek: már vége utamnak.
Itten, ezen tájon fogok én nyugodalmasan élni,
Itt hol Atyám, nagy Atyám meghaltanak, halni, ha nincsen
Tiltva viszont megtérni szülő földemnek ölébe,
Melyből elragadott csábító szókkal egy álnok
S a kietlen váras zajos örvényébe merített.
Nem lehet ott az otromba falaknak gátjain által
Látni, miként kel az ormok alól, mint nyugszik el a nap
Szép fölségében, mint itt láthatni gyönyörrel.
Izzasztó heveit dél tájban szórja csak, és nincs
Mely hüvös árnyékot nyujtson, puha pázsitos erdő,
A suhogó lombok, patakok csörgése, vegyülten
A madarak csevegéseivel míly kedvesebb itten:
Ott háborgó zaj szegi a szép reggeli csendet
S ekkor kezdődvén a késő éjbe merűl el.
Nyájas lányka, nem útba kiván igazodni szerencsém,
Mely ide visszahozott, legyen itten vége utamnak.
Ó de tekints könyörűletesen kíndúlta szivemre.
Völgyeken, és hegyeken egyirányt szédelgve kereslek,
S ott, hol fürtjeivel födelet sző a hüvös erdő,
S ottan is, hol lassú csörgéssel ömöl le

Börzsöny, 1820