1          

Bors, ha Kenyérmezejére botolsz, s még kedves az élet:
     Meg ne maradj színén bátorok hamva fölött;
Ellened ott minden sírjával feldobog a föld,
     S rád villámlik az ég, gyáva, szivetlen iró!

2          

Mint bizonyos dolgot, látom szép végedet, oh bors,
     Bors vagy, megtörnek, s tokba vetend az inas.
Ott valamely tátos német tévedve beszippant,
     S roppant sírhalomod rengeteg orra leszen.

3          

Embereid, mint a fűszál, elhullnak a harcon,
     Kár értök: kétszer halni mi szörnyü halál.

1829-1834