A vers elemzése irodalomtudományi szempontból azt jelenti, hogy megvizsgáljuk a szerző stílusát, a vers felépítését, a benne használt képek és metaforák jelentését és hatását, valamint az esetleges kapcsolatokat a magyar és a nemzetközi szépirodalomban.
Vörösmarty Mihály "Ki fogja méltán zengeni érdemes..." című versében egyesíti a múltat és a jelenkort, a hősiességet és az irigységet, valamint a történelmi és mitológiai szereplőket. A vers egyfajta felszólítás, amely a hősök dicsőségét hivatott énekbe foglalni.
A versben Vörösmarty arról beszél, hogy ki fogja méltón megénekelni a magyarok hőseit és nagyjait, akik a múltban a nemzetet szolgálták. Az első sorban a "zengeni érdemes" kifejezés azt jelzi, hogy a hősök tetteit méltó módon kellene megénekelni, vagyis egyfajta hősi énekre van szükségük.
A vers felépítése rímes, 6 soros strófákból áll, amelyek a vers egész terjedelmét végigvonulnak. A rímek segítik a vers folyamatosságát és esztétikai hatását.
Az első strófa arról beszél, hogy milyen örömmel telik Vörösmarty szíve, amikor a múlt szépsége és hősiessége felidéződik benne. Ez a rész az őseinkre való visszatekintést jelenti, amikor a hősök fegyvereit megcsodáljuk.
A második strófa arra utal, hogy a magyarok hősiessége nem ismer határokat, ahogy a "Tí Napkeletnek téres határai" is megmutatja. A Szittya Hősök hatalmas lelkületüket vitették a harcba, és a tanúk ezt megtapasztalhatták.
A harmadik strófa a Dárius által vezetett perzsa birodalmat említi, amelyet Orondates vezetett, és az általa legyőzött ellenfelek követték a porba tipró nyomát. Ez a rész arra utal, hogy a magyarok nagyságát is meg kell ismerni.
A negyedik strófában a Támadó nevű nép győzhetetlen támadóerejét emeli ki a szerző. Ez a rész arra utal, hogy a magyarok is rendelkezhetnek ilyen hatalommal és elszántsággal.
Az ötödik strófa egy metaforával élve azt állítja, hogy a hősök megjelenése olyan, mintha egy omló sziklatömb zuhanna le a hegyről. Ez a rész azt a képességet és hatalmas erejét jelzi, amellyel a magyarok veszély esetén megvédenék a hazájukat.
A hatodik strófa Atilla királyról szól, aki kardjával és hadseregével nagy hatalmat és félelmet keltett az ellenségben. Ez a rész a történelmi hősök erejét és azok hatását mutatja be.
A hetedik strófában Vörösmarty azt állítja, hogy még a gőgös római birodalomnak is meg kellett hajolnia a hősök előtt, mert féltek elveszíteni az uralmukat. Ez a rész azt jelzi, hogy a magyarok hősiessége nemzetközi viszonylatban is elismert és tisztelt volt.
A nyolcadik strófa Húnyady Jánosra, a török uralom ellen harcoló hősre összpontosít. Vörösmarty méltatja az ő áldozatvállalását és a hazaszeretetét, valamint a dicsőséget, amellyel szembesült a kihívások során.
Az utolsó strófa zárja a verset és kifejezi a szerző saját személyes érzéseit. Ez a rész arra utal, hogy Pest városa fontos szimbóluma a magyar kultúrának és történelemnek.
A vers Vörösmarty Mihály közismert stílusában íródott, amelyben a hősöket és a múltat dicsőíti, és a nemzeti büszkeséget hangsúlyozza. Ez a stílus nagyon jellemző a magyar romantikus irodalomra, amelyben a nemzet hősi múltját és a nemzeti identitást ünneplik.
A versben használt képek és metaforák erősítik a hősies hangulatot és az impressionista hatást. Például a "zengeni érdemes" és a "szép hajdaniság" kifejezések hangzásukkal és jelentésükkel fokozzák a vers erejét.
A versben található kapcsolatok a magyar és a nemzetközi szépirodalom területén elsősorban a történelmi és mitológiai tekintetben érvényesülnek. Az Atilla király és az ókori perzsa birodalom említése utal a magyar irodalom és a világirodalom találkozására és befolyására.
Összességében Vörösmarty Mihály versében a magyar hősök és a nemzeti hősiesség témája jelenik meg, amely kapcsolódik a magyar irodalom hagyományaihoz és a nemzetközi kultúra hatásaihoz. A versben található képek és metaforák ereje és a szerző stílusa mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalomban megfigyelhetőek.