Ki fogja méltán zengeni érdemes
Honnunk Vitézit, s Nagyjait, a setét
     Óság ködéből visszahozván
          Léteiket ragyogóbb egünkre?

Egy könyre-késztő nyájas öröm repes
Szívemben a szép hajdaniság eránt,
     Mely őseinknek szerte zörgő
          Fegyvereit lelapúlva nézte.

Tí Napkeletnek téres határai
Tanúk lehettek, mennyire vitte a
     Dölf Szittya Hősink harcra búzgó
          Lelkeiket, Ti tanúk lehettek.

Hát nemzetednek dísze, Orondates,
Nagy Dáriusnak számtalan emberit
     Miként tiportad porba ádáz
          Masszageták nyomodat követvén?

Miként fenyíté dárdavasad halált
Szóró hegyével büszke sorát ama
     Még győzhetetlen Támadónak.
          Zengjem-e, vagy Te nem ezt ohajtod?

Képzelj egy omló szírtdarabot magas
Bércről virító fákra rohannia
     S Gellérd sziklájit bús töréssel
          Jönni le a nyugovó födélre.

Így forga hajdan a nagy Atilla is,
Midőn veszéllyel hozta világverő
     Hadát az ellenség vidékit
          Dúlni, s adó fizetésre készté.

Még Róma gőgös népe is annyiszor
Győző hatalmát rettegi, s kérlelé,
     Hogy meg ne szegné a nyugalmat
          S ím nemesen könyörűlni kész volt.

Te jámbor Hős, oh Húnyady, a világ
Kínzó Töröknek mennyei ostora,
     A gyászos Honnért mint buzogtál,
          Mennyi dicső remeket mutattál,

Midőn az álnok Holdfele ránk borúlt,
S kétes veszéllyel támada meg, de ím
     Ezen felűl is rút irígység
          Vérbe kevert agyarát kitette.

Pest, 1818


Elemzések

A vers természettudományos szempontból értékelve nem mutat kapcsolódást a mai legfrissebb felfedezésekhez vagy eseményekhez. A vers elsősorban a történelemre és a nemzeti hősiességre fókuszál, nem pedig a természettudományos ismeretekre.

A vers valójában nem tartalmaz teológiai témákat, így nincs közvetlen kapcsolat a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaival. Azonban, ha továbbgondoljuk a vers sorait, néhány kapcsolódási pontot találhatunk.

A versben megjelenik a hajdaniság, az őseink és a nemzetünk történelme, ami lehetőséget nyújt arra, hogy a vallási témákat is belemagyarázzuk. A bibliai és teológiai szempontból az emberek gyakran emlékeznek vissza az őseikre és azok tetteire, elődeik hite és cselekedetei szerves részét képezik identitásuknak és vallási hagyományaiknak. A bibliai ágon, az Ószövetségben gyakran megemlítik az elődeiket és az ő tetteiket, amelyek példaként szolgálnak az utókor számára.

A patrisztika a keresztény tanítók és atyák korai időszakával foglalkozik. A patrisztikus teológia hangsúlyozza az egyház és a hiteles hagyomány fontosságát. A versben a nemzetünk dísze és hős alakjai méltó emléket állítanak elődeinknek, ami párhuzamba állítható az egyház hagyományainak és tanításainak megőrzésével és tiszteletben tartásával.

A skolasztika, azaz a középkori filozófiai és teológiai irányzat, mely a logikai és racionális elemzést helyezte előtérbe. A versben nem található közvetlen kapcsolódási pont a skolasztika nézőpontjaira. Azonban, ha figyelembe vesszük a versek formáját és stílusát, ami rímezésre és ritmusra épül, akkor láthatjuk a gondolkodási logikát és rendszerezési képességet.

Összességében, bár a vers nem tartalmaz egyértelmű teológiai témákat, mégis kapcsolódási pontokat találhatunk a bibliai, patrisztikai és skolasztikai szempontok között. A vers emlékeztethet minket a fontosságra, hogy tiszteljük az elődeinket, megőrizzük a hagyományainkat és gondolkodásunkat logikusan és rendszerezetten alkalmazzuk.

A vers elemzése irodalomtudományi szempontból azt jelenti, hogy megvizsgáljuk a szerző stílusát, a vers felépítését, a benne használt képek és metaforák jelentését és hatását, valamint az esetleges kapcsolatokat a magyar és a nemzetközi szépirodalomban.

Vörösmarty Mihály "Ki fogja méltán zengeni érdemes..." című versében egyesíti a múltat és a jelenkort, a hősiességet és az irigységet, valamint a történelmi és mitológiai szereplőket. A vers egyfajta felszólítás, amely a hősök dicsőségét hivatott énekbe foglalni.

A versben Vörösmarty arról beszél, hogy ki fogja méltón megénekelni a magyarok hőseit és nagyjait, akik a múltban a nemzetet szolgálták. Az első sorban a "zengeni érdemes" kifejezés azt jelzi, hogy a hősök tetteit méltó módon kellene megénekelni, vagyis egyfajta hősi énekre van szükségük.

A vers felépítése rímes, 6 soros strófákból áll, amelyek a vers egész terjedelmét végigvonulnak. A rímek segítik a vers folyamatosságát és esztétikai hatását.

Az első strófa arról beszél, hogy milyen örömmel telik Vörösmarty szíve, amikor a múlt szépsége és hősiessége felidéződik benne. Ez a rész az őseinkre való visszatekintést jelenti, amikor a hősök fegyvereit megcsodáljuk.

A második strófa arra utal, hogy a magyarok hősiessége nem ismer határokat, ahogy a "Tí Napkeletnek téres határai" is megmutatja. A Szittya Hősök hatalmas lelkületüket vitették a harcba, és a tanúk ezt megtapasztalhatták.

A harmadik strófa a Dárius által vezetett perzsa birodalmat említi, amelyet Orondates vezetett, és az általa legyőzött ellenfelek követték a porba tipró nyomát. Ez a rész arra utal, hogy a magyarok nagyságát is meg kell ismerni.

A negyedik strófában a Támadó nevű nép győzhetetlen támadóerejét emeli ki a szerző. Ez a rész arra utal, hogy a magyarok is rendelkezhetnek ilyen hatalommal és elszántsággal.

Az ötödik strófa egy metaforával élve azt állítja, hogy a hősök megjelenése olyan, mintha egy omló sziklatömb zuhanna le a hegyről. Ez a rész azt a képességet és hatalmas erejét jelzi, amellyel a magyarok veszély esetén megvédenék a hazájukat.

A hatodik strófa Atilla királyról szól, aki kardjával és hadseregével nagy hatalmat és félelmet keltett az ellenségben. Ez a rész a történelmi hősök erejét és azok hatását mutatja be.

A hetedik strófában Vörösmarty azt állítja, hogy még a gőgös római birodalomnak is meg kellett hajolnia a hősök előtt, mert féltek elveszíteni az uralmukat. Ez a rész azt jelzi, hogy a magyarok hősiessége nemzetközi viszonylatban is elismert és tisztelt volt.

A nyolcadik strófa Húnyady Jánosra, a török uralom ellen harcoló hősre összpontosít. Vörösmarty méltatja az ő áldozatvállalását és a hazaszeretetét, valamint a dicsőséget, amellyel szembesült a kihívások során.

Az utolsó strófa zárja a verset és kifejezi a szerző saját személyes érzéseit. Ez a rész arra utal, hogy Pest városa fontos szimbóluma a magyar kultúrának és történelemnek.

A vers Vörösmarty Mihály közismert stílusában íródott, amelyben a hősöket és a múltat dicsőíti, és a nemzeti büszkeséget hangsúlyozza. Ez a stílus nagyon jellemző a magyar romantikus irodalomra, amelyben a nemzet hősi múltját és a nemzeti identitást ünneplik.

A versben használt képek és metaforák erősítik a hősies hangulatot és az impressionista hatást. Például a "zengeni érdemes" és a "szép hajdaniság" kifejezések hangzásukkal és jelentésükkel fokozzák a vers erejét.

A versben található kapcsolatok a magyar és a nemzetközi szépirodalom területén elsősorban a történelmi és mitológiai tekintetben érvényesülnek. Az Atilla király és az ókori perzsa birodalom említése utal a magyar irodalom és a világirodalom találkozására és befolyására.

Összességében Vörösmarty Mihály versében a magyar hősök és a nemzeti hősiesség témája jelenik meg, amely kapcsolódik a magyar irodalom hagyományaihoz és a nemzetközi kultúra hatásaihoz. A versben található képek és metaforák ereje és a szerző stílusa mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalomban megfigyelhetőek.