1

Lengedező széltől suhogó zöld fának alatta
A Puha gyep tetején Coridon nagy búba merülve
Ily szomorú hangon bánatját közli ligettel,
Erdőkkel s csevegő madarakkal s erdei fákkal:
Oh Könyörűletlen szívvel elnézed e sorsom,
Durva Elek! Vagy tán nem ügyelsz dallomra kegyetlen!
Aki midőn Mopsust elhagyván búba merülnék,
S messze kiterjedező bokrok közt szívem epesztvén
Jó szíved könyörült rajtam, én véltem azonnal,
Hogy benned Mopsust, a jó Mopsust szemlélhetem ismét.
Megcsalaték, s a fergetegek komor éjbe boritják
Rám kiderűlt napnak szép fényeit, ily idegenség,
Legdrágább Elekem! hogy szállt szívedbe hanyatló,
Együgyü állapotom s keskeny aklomba betérő
Nyájam kis számát, s alacson kalibámat utálod,
S a számos nyájat bíró gazdákra tekengetsz?
Fordulj már kegyesen hozzám oh angyali termet![?]
Most amidőn a sürü homály terjedve befogja
Földünket, amidőn csendes bokrokban a nyúlak,
A Fákon madarak, s fészekben nyúgszanak együtt
És csak éji bagó huhog, és szép csergedezéssel
A patakok folynak, súhognak lenge szelektől
Messze terűlt tölgyfán zöldellő gyenge levélkék,
Zengj velem, erdőség, zengjél nagy búba merülttel,
Tedd meg, oh Elekem, hogy új Mopsusra találjak
Benned, s meg ne legyen szivem utálva előtted.
Mert valamint fákról elhúlnak gyenge levélkék,
Úgy én kedvemtől egyedűl megfosztva szomorgok,
Messze hagyám Mopsust, idegen térségre szaladván,
És már elfordulsz tőlem s végső vesztemre siettetsz
Irgalmatlan Elek! nem ügyelsz dallomra kegyetlen!
Zengj velem erdőség, zengjél mély búba merülttel,
Jer, közelíts hozzám s együtt versengve daloljunk.

2

Vagyha talán nem akarsz vélem dalolásra fakadni,
Jer velem e sűrű fák közt járkálva beszéljünk,
Vagy pedig e zörgő fának aljába ledöljünk
S a Komor éjnek fellegeit bánkodva csudáljuk.
Vígasztalj immár szavaiddal, Mopse vigasztalj.
Oh én emlegetém Mopsust, aki messze vetődött
Társát szüntelenűl híven könyvezve kesergi!
Mopsust emlegetém, ki kegyes volt, és könyörűlő,
Vélem-e, hogy Mopsust e kegyetlen Elekbe találom!
Nincs már semmi remény, elhallgatok, íme közelget
Éjji homálynak enyésztével a fényes hajnali csillag.
Majd még felkeresem Mopsust, s kebelemre szorítom
A könyörűletlen Eleket másoknak ajánlom,
Szünjetek, oh ligetek, s erdők, már zengeni vélem.

Pest, 1816


Elemzések

A vers fő témája a költő bánata és árulása egy bizonyos Elek személy által. A természettudomány szempontjából azonban nem találhatók konkrét utalások vagy összefüggések a legfrissebb felfedezésekkel.

Azonban néhány általános megfigyelés megtehető a versekben leírt természeti elemekkel kapcsolatban.

A versben említett "lengedező szél" a meteorológiához kapcsolódik, mivel a szél a légmozgás jelensége, amelyben az illeszkedik az időjárással, és hatással van a környezetre.

Az "erdők" és az "erdei fák" említése a biológia és az ökológia területére utal. Az erdők fontos ökoszisztémák, amelyekben sokféle növény- és állatfaj található. A "csevegő madarak" utalhat az ornitológiára, ami a madarakkal foglalkozik.

Ezenkívül a "puha gyep" és a "lengő levélkék" a növénytanhoz és a botanikához kapcsolódik, mivel a gyep és a levelek a növények részei.

Az éjszakai szereplők, mint például a "nyúlak" és a "patakok", valamint a "csillag" a csillagászattal és az asztrofizikával kapcsolatosak. Az éjlemezés és a csillagászat a csillagok, a bolygók és a más égitestek tanulmányozásával foglalkozik.

Ezek a megfigyelések azonban inkább általánosak és általános értelemben vett természettudományos vonatkozások. A vers maga nem tartalmaz specifikus vagy friss természettudományos ismereteket vagy felfedezéseket.

A vers Vörösmarty Mihály egyik korai költeménye, ami 1816-ban készült Pesten. Az ismert romantikus költő nyelvi eszközei és képi világa itt még kevésbé hangsúlyosak, de már megjelennek az érzelmek és az egyéni érzésvilág ábrázolása. A vers három szakaszból áll, ahol a költő egy magányos állapotban levő pásztor, Coridon melankóliáját és bánatát fejezi ki.

A vers tartalmi elemei kapcsolódnak a pásztori líra hagyományaihoz, amely a 18. században vált népszerűvé Európában, és a természet és az idillikus pastoralizmus iránti vágyat fejezi ki. Az idillikus képzeleti vidékkel, az erdőkkel, ligetekkel és madarakkal teli természeti környezet a romantikus költészet gyakori motívuma. A költő itt is megjeleníti a természeti elemeket, mint a szél, a fa, a gyep, az erdők és a madarak.

A versben szereplő retorikai kérdések és megszólítások kifejezik a költő szenvedését és reménytelenségét. Coridon, a pásztor karaktere az irodalmi hagyományokkal szintén összefüggésben áll, elődei között megtaláljuk például a görög bukolikus költészetben bemutatott pásztorokat, akik gyakran szenvedtek szerelmi bánattól.

Az alkotás magyar irodalmi kontextusában elhelyezve Vörösmarty Mihály korai költészetének szerkezeti sajátosságaira és nyelvi eszközeire utal. Emellett a vers nemzetközi kontextusban is a romantika korai szakaszához kapcsolható, ahol a természet motívumai és az egyéni érzések kiemelkedőek.

Az alkotás irodalomtörténeti és irodalomkritikai szempontból bemutatja Vörösmarty Mihály kora egyik fontos művét, amely alapján láthatjuk a költő fejlődését és megismerhetjük az akkori korban elterjedt irodalmi környezet hatását is. Az elemzés során fel lehet tárni a vers jelentését, képi világát, nyelvi sajátosságait és a költő egyéni érzésvilágát. Továbbá lehetőség van összehasonlítani más hasonló témájú vagy stílusú versekkel és művekkel, mind a magyar, mind a nemzetközi irodalom területén.

A vers teológiai szempontból több értelmezési lehetőséget is kínál. Az alábbiakban különböző nézőpontokat és összefüggéseket vizsgálunk a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika szempontjából.

Biliatudomány:
A bibliatudomány a Biblia tudományos vizsgálatával foglalkozik. A versben a szerző felruházza Eleket, egy személyt, isteni tulajdonságokkal, mint az irgalmasság és kegyelem. Ez a megközelítés azt sugallhatja, hogy a szerző szeretné kifejezni az isteni kegyelemre való vágyát és a megtapasztalható isteni jelenlét hiányát az életében. A versben sokszor visszatér a bú és a fájdalom motívuma, amely a patrisztikus gondolkodásban az eredendő bűn bukásából származó szenvedést idézi.

Patrisztika:
A patrisztika az első századtól a nyolcadik századig terjedő időszak, amelyben a kereszténység elsősorban a héber-keresztény hagyományt terjesztette és formálta. A versben a bú és a fájdalom motívumai mellett megjelenik a vigasztalás és a remény is, amelyek patrisztikus üzenetet hordoznak. Az isteni kegyelem és az irgalmasság hírnökeként az éjszaka végén megjelenik a hajnali csillag, ami a kereszténységben Krisztus feltámadására és a reményre utal.

Skolasztika:
A skolasztika filozófiai és teológiai irányzat a középkorban. A versben az elidegenedés és a vágy motívumai jelennek meg, amelyek a skolasztikus gondolkodásban a végzettség és az emberi vágy különbségének problémáját jelenítik meg. A szerző vágya, hogy visszataláljon és egységben legyen a szeretett Mopsussal "a zengő erdőben", ami a skolasztikus filozófia által is hangsúlyosan vizsgált egység és harmónia problémáit veti fel.

Egyéb megközelítések:
A versben megjelenő természeti motívumok, mint a suhogó zöld fa, a patakok és a zörgő fák, összekapcsolhatók az imádsággal és a természetben megtapasztalható isteni jelenléttel. Az erdő és a természet mindig is fontos szerepet játszott a vallásos és spirituális tapasztalatokban. A szerző találkozást keres az istennel és a természettel, valamint a barátjával, Mopsussal, ami a vallási közösség, a barátság és a szeretet fontosságát hangsúlyozza.

Összességében a vers teológiai megközelítésében a bú, a remény, az elidegenedés és a vágy motívumai dominálnak, amelyeket különböző teológiai irányzatok nézőpontjából is lehet értelmezni. A vers a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika szempontjain keresztül támasztja fel a teológiai kérdéseket, és kifejezi a szerző vallási vágyát és a természet és isten közelségére való igényét.