Míg az ifjúság zsengedő korán
     A nyájas épség, s kellemek virítnak
     S bennünket gyakran víg örömre hívnak,
Az állhatlan év elhalad során.

Oh hát! Evezzünk a világ porán
     Bátran, Barátom! míg el nem borítnak
     Gyászai a fényt elűző sírnak.
Minden elhágy majd életünk alkonyán.

A kellem tőlünk akkor elmarad,
     Ráncok barázdát vájnak bús arcunkon,
     Az épség helyet nem lel tört tagunkon,

Nem vidít a kincs, minden elmarad!
     Egyedűl, amit szorgalmunk szerezhet
     Lelkünknek, bús vedrünk záraig követ.

Pest, 1818


Elemzések

Ez a vers a természettudományos szempontból nézve nem tartalmaz konkrét utalásokat a mai legfrissebb felfedezésekhez. Azonban, az idő múlására és az emberi életkor változásaira történő reflektálás általános témakör, amely kapcsolódhat a tudományos kutatások eredményeihez.

A vers elején említett "ifjúság zsengedő korán" és a "nyájas épség, s kellemek virítnak" a fiatal kor energiáját és egészségét jelenti, amely a friss kutatások és fejlesztések eredményeként tartósabb és egészségesebb életet tesz lehetővé.

A második részben a gyász és az élet végének közeledése, valamint a ráncok és a leépült test említése arra utalhat, hogy az emberi test és az egészség korlátozottak és megszűnnek a természettudomány által még nem megoldott problémák miatt.

A vers utolsó részében a "kincs" és a "szorgalom" szavak a tudományos kutatások eredményeire és az emberi szellem fejlesztésére is utalhatnak, amelyek lehetővé teszik számunkra a lelki gazdagságot és az értelmet az életünk végén. Tehát a vers egy általános módon kiemeli az emberi életkor változásait, az egészség elvesztését és arra utal, hogy a modern természettudományos felfedezések lehetőséget nyújthatnak a hosszabb, egészségesebb életre és a szellemi fejlődésre.

Vörösmarty Mihály "Szonett egy barátomhoz" című versét irodalomtudományi szempontból vizsgálva több összefüggésre is rá lehet mutatni mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

A vers formailag szonettnek nevezhető, mivel 14 sorból áll, és a rímek rendje az ABBA-ABBA-CDCD-EE.

A vers kezdő sorai ("Míg az ifjúság zsengedő korán / A nyájas épség, s kellemek virítnak") arra utalnak, hogy a fiatal kor szépsége és örömei átmenetiek és múlékonyak. Ez a téma gyakran előfordul a romantikus irodalomban, és többek között a szomorú esthajnal versek műfajához is kapcsolható.

A vers második része az elmúlás, a halál és a múló idő motívumával foglalkozik. A "Gyászai a fényt elűző sírnak" sorban kifejezésre jut az idő és a halál elkerülhetetlensége. Ezek az attitűdök jelen vannak a klasszikus költészetben is, például Horatius odei és Vergilius Aeneise című műveiben.

A harmadik rész a kor öregedésének és az elhaladó idő sodródásának leírásával foglalkozik. A "Ráncok barázdát vájnak bús arcunkon" sorban megjelenő kép a múló idő és az öregedés ábrázolására utal. Egyéb romantikus költők, például Shelley vagy Keats is gyakran feszegették az idő múlását és a múló fiatalság témáját.

A versben megtalálható a vándor, az utazás, az elmúlás és a földi értékek múlásának motívuma is. Ez az irodalomban jellemző a romantikus és a szimbolista költészetben is, és többek között a világirodalomnál is gyakori témakör.

Vörösmarty Mihály "Szonett egy barátomhoz" című verse irodalomtörténeti szempontból tehát számos összefüggést mutat a romantikus irodalommal, a klasszikus költészettel, valamint az idő múlásával foglalkozó versekkel.

A vers teológiai szempontból a halandóság és a múlandóság kérdésével foglalkozik. Az első sorban megjelenik az ifjúság, az életerő és szépség, ami a teremtés kezdeti állapotára utal, amikor még nincs jelen a bűn és a halál. A második sorban pedig a múlás és a változás motívuma jelenik meg az "állhatlan év elhalad során" kifejezéssel.

Ez a gondolatmenet összefügg a bibliatudománnyal, hiszen az Ószövetségben megjelenik az ember alkotása és az őt övező teremtett világ. A teremtés kezdetén nem volt jelen a bűn és a halál, az ember és a világ tökéletes volt. Azonban a bűnbeesés következtében a halandóság és a változás belép az ember életébe és a világba.
A patrisztika nézőpontjából figyelembe vehetjük az "állhatlan év" kifejezést, ami a múlás elkerülhetetlenségére utal, és morális következményekkel is jár. Az egyik elsőszázadi apológia szerző, I. Kelemen pápa azt írja: "nova est istius saeculi coitio, hodie numeram habens, et qui inventus fuerit, testamento discendens et servus scandens, erit in aeternum seruus et nunquam eius defectione liber erit." Ez pedig arra utal, hogy az emberi életre véges időtartamot jelöl ki a múlandóság és hogy hovatartozása és öröksége örökké igényel gondoskodást.

A skolasztika nézőpontjából szemügyre vehetjük a "kellem tőlünk akkor elmarad," kifejezést. A skolasztikus filozófiában szerepel a bonum utile vagy bonum honestum: a hasznos és a becsületes jó. A versben a kellemet és a külsőségeket jelképező elemek az élet vége felé elhalványodnak, a külsők nem számítanak többé, csak a lelki jólét számít. Ebben a kontextusban az érték az élet vége felé összpontosul az ember lelki világára és a kapcsolatára Istennel.

A versben olyan fogalmak is megjelennek, mint a gyász, a fényt elűző sír, a ráncok barázdát vájnak a bús arcunkon. Ezek a motívumok a halandósággal és az emberi test elhasználódásával kapcsolatosak, ami a halál és a múlás következménye.

Más szempontból pedig a vers az élet értelmével és a halál utáni reménnyel, az öröklét vágyával is kapcsolatba hozható, ami egy általános emberi kérdés, és melyet számos vallás és filozófia megvizsgál. Ez a gondolatmenet a vallástudomány és filozófia tárgykörébe tartozik.