Nagy sereggel, büszke szívvel
Áll Pozsonynak ellenében
     A hatalmas német úr.
Kétszer eldúlt szép hadáért
Vad szemet vet a magyarra
     És boszúját esküszi.
Zúg a tábor és előtte
Rakva uszkál sok hajója
     A Dunának partinál.

Barna Zotmund jár boszúsan
A vivandó vár fokánál
     S meg-megrázza kalpagát.
"Várj, agyargó durva szomszéd,
Béla kétszer megtipázott.
     Egyszer megfürösztlek én.
Megfürösztlek, ilyen-adta,
Mért jősz a nyugodt magyarra,
     Nem bántott ő tégedet."
Szól és fölmegy Béla hőshöz,
A merész dicső vezérhez,
     S titkon úgy mond nékie:
"Halld uram, ma én tenéked,
A királynak és hazának,
     Jó szolgálatot teszek.
Látod ott a sok hajót és
Rajta a sok népet, élést?
     Megfurom, hadd fürdjenek.
Gyors folyóknak, tengereknek
Mélyeit megjártam én már,
     A Dunát sem rettegem."
Mond viszont hős Béla: "Zotmund,
Ránk sötétűl már az éjjel:
     Felleg űli csillagát.
El kell veszned a vak éjben,
Holnapig vagy ponty emészt el,
     Vagy hegyes nyárson pörögsz."
"Azt is eltüröm hazámért,
El, ha még ma Belzebubnál
     Kell is nyárson pörgenem.
De ne búsulj, megkerűlök,
És mikor még mélyen alszol,
     Álmaidnál termek én."

Zotmund megy. Sokáig ébren
Várja Béla, és az éjfél
     Bús komor lesz, mint halál.
Fergeteg rándúl üvöltve
A Dunára, s összevissza
     Szórja zúgó habjait.
"Csak te zúgj, üvölts fölöttem"
Mond Zotmund a förgetegnek,
     S a Dunába elbukik.
Már setét gyomrában uszkál,
S álmaikból fölzavarja
     Bámuló nagy halait.
Néha fölbukkan magasra,
S a szélvész elől megint a
     Mély özönbe rejtezik.

Béla nem győz várni - fekszik,
Álom ül lehúnyt szemére,
     S nyomja szinte reggelig.
Ébred egyszer, s ím előtte
Zotmund áll vizes hajával,
     És merőn szemébe néz.
"Lásd, mutatja, mily zavarban
Áll a sűlyedő hajóknál
     Henrik éhes tábora."
"Olyan ember, mint te Zotmund,
Nincs több a magyar hazában",
     Mond a herceg, "itt kezem."

S néki nyújtja görbe kardját,
Gyönggyel ékes szép sisakját,
     És igér még többeket.
Örvend Zotmund fegyverének.
Dalt zeneg hires nevének
     A késő kor gyermeke.
De homályos bús szemekkel
Nézi vízbe fúlt hajóit
     Henrik, a hatalmas úr.
S a boszúlni jött ijedve
Zúg el éhes táborával
     A magyar boszú elől.

Görbő, 1823