Zsenge munkádnak kibocsátatása
Ellened rontó zivatart hozott fel,
Melly ímént himzett tavaszod virányit
               Téllel ijeszti.

Erre, ugy vélem, lelapult cudarként
Meg nem indúlsz, s nem fog enyészni elméd;
Sem valóságát egyebekhez önként
               Szabva, bomolni.

A nemes szívű, valamint az ormos
Szírt, az ostromló habokat merészen
Nézi, s nem mindég hat el a szeleknek
               Mérge fejébe.

Így jutott minden remek e világból
A dicsőségnek magasabb fokára,
Így jutottak volt az Egekbe Tyndár
               Ikrei hajdan.

A jeles pályán haladásra gerjedt
Szorgalom kedves müve nyerje bérét
És dicső repkény koszorúzza minden
               Hű fiak éltét.

Hála leng Músád ajakán, igéző
Kellemek tűnnek fel egyűtt szavaddal,
Teljesen jegyzéd becses érzetidnek
               Lángjait azzal.

Hát tovább mit kér, mit ohajt döhöngve
Zóilus buzgó örömök között is?
Hagyd el: - ám vigyázz, s figyelemmel ébredj
               Ünnepi fényre.

Pest, 1819