Arany János

Hajdanában, amikor még,
Úgy szólt a magyar ember:
Ha per, úgymond, legyen per!
(Ami nem volt rég) -
Valahol a Tiszaháton
Élt egy gazda: Pál barátom,
S Péter, annak tőszomszédja;
Róluk szól e rövid példa.

Péter és Pál (tudjuk) nyárban
Összeférnek a naptárban,
Könnyen nekik ott szerényen
Megárulni egy gyékényen;
Hanem a mi Péter-Pálunk
Háza körül mást találunk:
Zenebonát, örök patvart,
Majd felfordítják az udvart;
Rossz szomszédság: török átok,
S ők nem igen jó barátok.

Ha a Pál kéménye füstöl,
Péter attól mindjárt tüsköl;
Ellenben a Péter tyukja
Ha kapargál
A szegény Pál
Háza falát majd kirugja;
Ebből aztán lesz hadd-el-hadd,
Mely a kert alá is elhat!
Ez sem enged, az se hagyja,
S a két ház kicsínye, nagyja
Összehorgolnak keményen,
Mint kutyájok a sövényen
Innen és túl összeugat
S eszi mérgében a lyukat.

De, hogy a dologra térjek,
Emberemlékezet óta
Állott egy magas diófa,
Dísze Pál kertjének.
A szomszédba nyult egy ága,
Melyet Péter, minthogy róla
A dió is odahulla,
Bölcsen eltűrt, le nem vága.
Történt pedig egy vasárnap,
Hogy a fentírt fülemile
Éppen a közös gallyra ült,
Azt szemelve ki oltárnak,
Honnan Istent jókor reggel
Magasztalja szép énekkel:
Megköszönve a napot,
Melyre, im, felvirradott.
A sugárt és harmatot,
A szellőt és illatot;
A fát, melynek lombja zöld,
A fészket, hol párja költ,
Az örömet, mely teli
Szívecskéjét elteli;
Szóval, ami benne él
S mit körében lát, szemlél,
Azt a pompát, fényt és színt,
Mely dicsőség
- Semmi kétség -
Ő érte
Jött létre
Csupán ő érette mind!
Elannyira, hogy Pál gazda,
Ki gyönyörrel ott hallgatta,
Így kiáltott örömében:
"Istenem, uram
Beh szépen
Fütyöl ez az én madaram!"

"Kendé bizony az árnyéka!
Mert olyat mondok, hogy még a..."
Hangzik át a sövényen
Egy goromba szó keményen.
"Hát kié - pattogja Pál -
Mikor az én fámra száll?"
"De az én portámon zengett:
Hogy illetné a fütty kendet!"
Pál nem hagyja: őtet uccse!
Péter ordít: ő meg úgyse!
Többről többre, szóban szóra,
Majd szitokra, majd karóra,
Majd mogorván
Átugorván
Ölre mennek, hajba kapnak;
Örömére a szent napnak
Egymást ugyan vérbe-fagyba,
Hanem a jogot mégsem hagyva.

Pál azonban bosszút forral,
És ahogy van, véres orral
Megy panaszra, bírót borzol,
S melyet a vérszenny tanúsít,
A bántalmat előadja.
Jogát, úgymond, ő nem hagyja.
Inkább fölmegy a királyig
Térden csúszva: de a füttyöt,
Mely az ős diófárul jött,
Nem engedi, nem! halálig.
Nyomatékul egy tallért dob
Az igazság mérlegébe,
Mit a bíró csúsztat a jobb
Oldalon levő zsebébe.

Pétert sem hagyja pihenni
A nagy ártatlan igazság:
Nem rest a bíróhoz menni
Hogy panaszát meghallgassák.
Így s úgy történt, - elbeszéli,
Övé a fütty, ő azt véli:
Nincs vármegye,
Ki elvegye,
Nincsen törvény, nem lehet per.
Hisz azt látja Isten, ember!
De, hogy a beszédet össze
Annál jobb rendben illessze,
Az ütlegből sokat elvesz
És a joghoz egy tallért tesz,
Mely is a bírói zsebben
Bal felől, a szív iránt,
Meghúzódik a legszebben.

Felderül a kívánt
Nap, mely a vitát eldöntse,
Hogy a fülemile-pörben
Kinek szolgál a szerencse.
Ámde a bírót most cserben
Hagyja minden tudománya,
És bár két ügyvéd
Minden könyvét összehányja,
S minden írást széttúr is:
Ilyen ügyről,
Madárfüttyről,
Mit sem tud a jogszabály;
Míg végül a bíró, haraggal
Ráütvén a két zsebére
S rámutatva a két félre,
Törvényt mond a szegény fülemilére:
"Hallja kendtek!
Se ide, se oda nem
Fütyöl a madárka, hanem
Nekem fütyöl,
Nekem fütyöl:
Elmehetnek."

Milyen szép dolog, hogy már ma
Nem történik ilyes lárma,
Össze a szomszéd se zördül,
A rokonság
Csupa jóság,
Magyar ember fél a pörtől...
Nincsen osztály, nincs egyesség
Hogy szépszóval meg ne essék,
A testvérek
Összeférnek,
Felebarát
Mind jó barát:
Semmiségért megpörölni,
Vagy megenni, vagy megölni
Egymást korántsem akarja:
De hol is akadna ügyvéd,
Ki a fülemile füttyét
Mai napon felvállalja!?

(1854)

Arany János "A Fülemile" című verse az emberi természetre és viselkedésre utal, különösen a szomszédsági kapcsolatok és a veszekedések témáját boncolgatja. A költemény az alábbi összefüggésekre hívja fel a figyelmet mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén:

1. A magyar köznyelv: A vers a magyar köznyelv és az abban használt kifejezések sajátosságairól árulkodik. A szófordulatok és szójátékok gazdagok és humorosak, ami jellemző Arany János stílusára.

2. A magyar társadalmi-kulturális kontextus: A vers a magyar emberek hajdani viselkedési mintáit és szokásait mutatja be, amelyeknek idejétmúltak lennének a későbbi időszakokban. Ez felveti a kérdést, hogy hogyan változik a társadalom és az emberek viselkedése az idő múlásával.

3. A költői képek és szimbólumok használata: Arany János a verseiben gyakran használ költői képeket és szimbólumokat. A diófa, a madár és a sövény mind olyan szimbólumok, amelyek által a költő az emberek viselkedésére és az egymás közötti viszonyra utal.

4. Paródia és humor: A vers parodizálja és humorizálja a vitáztató és vitázó emberek viselkedését. A költő ironikusan mutatja be a két szomszéd, Pál és Péter közötti vitatkozást.

5. Emberi kapcsolatok és konfliktusok ábrázolása: A vers az emberi kapcsolatok dinamikáját és a konfliktusok jelentőségét tárja fel. A költő bemutatja, hogy még a legkisebb és legártatlanabb problémákból is hatalmas viták és viszályok nőhetnek ki. Ez az emberi természetre utal, ahol a kis dolgok miatt akár örökös ellenségekké is válhatnak az emberek.

6. Jog és igazság kérdése: A vers a jog és az igazság kérdését is felveti. A vers vége felé a költő a bíró és a törvény szerepét és hatalmát hangsúlyozza, amelyek eldöntik a vitákat és peres ügyeket. Ez megmutatja, hogy a jog kiemelkedő szerepet játszik az emberi kapcsolatok szabályozásában.

7. A versek jelentősége és hatása: A vers a magyar és a nemzetközi szépirodalom részeként jelentőséggel bír. Arany János az emberi természetet és viselkedést ábrázolja a verseiben, amelyek mindig aktuálisak és általános érvényűek maradnak. A költői eszközök, humor és költői képek használata hozzájárul a versek hatásához és utókorra gyakorolt befolyásához.

A Fülemile című versben Arany János egy konfliktust mutat be két szomszéd között, akiket a Péter és Pál nevekkel azonosít. A versből az derül ki, hogy ez a konfliktus hosszú ideje tartott, és mindkét fél sok bosszúságot okozott egymásnak. A vers elején Arany a Tiszaháton élő Péter és Pál szomszédságát mutatja be. A költő szerint Péter és Pál valójában nem igazán kedvelik egymást, és folyamatos viszályban élnek.

Ezt követően Arany a fő konfliktust mutatja be, ami a Pál kéményének füstjéből és a Péter tyúkjának felkaparásából származik. Mindkét tevékenység bosszúságot okoz a másiknak, és a veszekedések a két szomszéd házának egymásra gyakorolt hatásaival súlyosbodnak. A versben a szatus quo mindig kibillen, mivel egyik fél sem hajlandó engedményeket tenni, és mindig újabb és újabb konfliktusok alakulnak ki közöttük.

A vers fő részében Arany bemutat egy diófát, amely közös határon nőtt, és amelynek egy ága a Pál kertjébe nyúlik. A Péter és Pál konfliktusuk ellenére mindketten azt szeretnék, hogy a diófa megmaradjon, mert mindkettejük számára kötődik érzelmi értékkel. Az ág, amely a diófából származott, a fülemile költözésére szolgált. A fülemile a fát oltárnak tekinti, ahol magasztalja Istent.

Azonban, a fülemile szép énekére Perez Patro publika harsogó kiáltással reagál, amelyben túlzottan felszólítja a dícséretet a madarak "útjába" állította. Ez ellentmondásokhoz vezet, mert mindkét fél ragaszkodik ahhoz, hogy a madár a közös fán lakjon. Ezt a kompromisszumot a bíróságon kívánnak eldönteni.

Ezután Arany bemutatja a bírót, aki képtelen eldönteni az ügyet, mert a füttyöt mindkét fél a magáénak vallja. A bíró végső döntése az, hogy a fülemile senkinek sem fütyöl, hanem csak önmagának. Ez azt jelenti, hogy mindkét fél elveszíti a perét, és a fülemile szabadon távozhat.

A vers azzal a megállapítással zárul, hogy szerencsére manapság nem történik ilyen konfliktus az emberek között. Az emberek megtanultak együtt élni és békét kötni egymással. A vers ironikus hangvételével azt sugallja, hogy az emberek kevésbé harcosak és több jóságot mutatnak egymás felé. A középpontban a madárfütyölés problémája a kezdeti gerinces kiállásokra és végül kiegyezésre hívja fel a figyelmet.

A vers teológiai szempontból érdekes, mert megmutatja, hogy még a legkisebb dolognak, mint például egy madárfüttynek is lehetnek hatása és következményei. A vers azt sugallja, hogy Isten mindent lát és mindent figyel, még olyan apró dolgokat is, mint egy fülemile éneke, és ezért minden tettünk felelősséggel járhat. Az Isten iránti tisztelet és hálás szív alapvető értékek, amelyeket mindig meg kell őrizni és meg kell ünnepelni.

A bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontja is kapcsolódhat a vershez. A bibliai szempontból a vers arra emlékeztet, hogy testvéreinkkel mindig békében és szeretetben kell élnünk, és ne hagyjuk, hogy a konfliktusok elválasszanak minket. A patrisztika nézőpontjából a vers megmutatja, hogy a keresztényeknek kötelességük egymás iránti szeretetet és tiszteletet mutatniuk, még akkor is, ha nézeteltérések vannak közöttük. A skolasztika nézőpontja azt hangsúlyozhatja, hogy a veszekedések és a konfliktusok soha nem vezetnek jó helyzetekhez, és mindig értelmetlenek és kártékonyak. Ezért a bölcsesség a megbékélésre és az együttműködésre ösztönöz.

Összességében a vers teológiai szempontból azt sugallja, hogy az embernek mindig méltósággal és jószándékkal kell viselkednie másokkal szemben, és mindig meg kell találnia a közös nevezőt a konfliktusok feloldására és az egymás mellett élésre.