Ejnye, mi az isten haragja!
G... is a verset faragja;
Már van neki egész saraglya,
Nem tudja majd, hogy hova rakja,
Kár, hogy a Pegazust befogja,
Mikor ő annak nem lovagja;
Verse kócos, mint tüske-baglya,
Sok a gazza, kevés a magja,
Ki van marjulva íze, tagja; -
Jó embere is kikacagja.
(1876)
Ez a vers elemzése természettudományos szempontból nehézkes, mivel inkább Arany János költészeti technikájára és a versforma jellemzőire koncentrál. Az alábbiakban azonban egyes részeket megpróbálunk kapcsolódást találni a mai természettudomány kutatásainak legfrissebb eredményeihez.
A versben található Pegazus egy mitológiai lény, amelynek a testét madarak alkotják. A mai természettudományban található repülő állatokra vonatkoztatható, amelyek madárbőrrel rendelkeznek. Az elmúlt évtizedben az evolúció kutatásainak a segítségével felfedezték, hogy a madarak és a krokodilok közös őse van, így a Pegazus talán megfeleltethető a krokodilokhoz hasonló archaikus állatoknak.
A versben említett "gazza" arra utalhat, hogy a verszet faragó személynek nehézségei vannak a szavak megválasztásával és azok elrendezésével. Ez hasonlóságot mutathat a mai természettudományban végzett nyelvi elemzésekkel, amelyek célja az emberi beszéd és a szövegek megértése.
A versben található "kevés a magja" rész a növények szaporodására utalhat, ahol a magvak a szaporodás forrásai. A modern növénykutatásban fontos szerepet játszanak a magvak, hiszen ezek tartalmazzák az új növény generációit.
Egy teljes elemzés átfogóabb megközelítést feltételezne a versről, de ezek a példák a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseire utalnak. A vers legfőbb célja azonban nem a természettudományos információk közvetítése, hanem a költészet és az érzelmek ábrázolása.
Ez a vers Arany János egyik kritikai műve, amelyet a magyar irodalommal és a szépirodalom általában tapasztalható kihívásokra és problémákra utal.
Az "Ejnye, mi az isten haragja!" kezdő mondat szinte egyből arra utal, hogy a versnek kritikai és provokatív szándéka van. Ez az isteni harag szimbolikusan az írók és költők problémáit és kilátástalanságát jelképezi a művészi alkotás folyamatában. Az "Ejnye" szó reakcióként is értelmezhető, egyfajta csodálkozást és dühöt fejez ki ezekre a problémákra.
A következő sorokban Arany megemlíti, hogy valaki "faragja" a verset. Ez az utalás az alkotómunka folyamatára, ahol a költő kísérletet tesz valami létrehozására. Az "Egész saraglya" kifejezés az alkotások nagy száma és változatossága, míg a "nem tudja majd, hogy hova rakja" kifejezés arra utal, hogy a költő kihívást érez a verse végleges formájának kialakításában.
A "Pegazus befogása" metaforikus képe a költői ihletnek és kreativitásnak, amelyet az író nehézkesnek és fárasztónak érezhet. Az "ő annak nem lovagja" pedig azt jelenti, hogy ő nem a költészet mestere vagy ihletője, hanem külső erők kontroll alatt tartják az alkotását.
A következő sorok a vers "kócosságát" és zűrzavarát fejezik ki. A "tüske-baglya" jelképesen azt jelenti, hogy a vers zavaros és nehezen érthető. A "gazza" a hiányosságokra, a "kevés mag" pedig a lényegre utal, ami hiányzik a versből. Az "íze, tagja", ami ki van "marjulva", azt jelenti, hogy az írásban hiányzik a harmónia és az összhang. Tehát a vers hangsúlyozza a szerző kudarcát a teljes és kiforrott költői alkotás létrehozásában.
Végül, a vers utolsó sorai arra utalnak, hogy a "Jó embere" lenézi és kigúnyolja ezt a versegyírást. Ez arra utal, hogy a verse nem talál pozitív fogadtatásra a közönségtől, ami további szégyen és kudarc forrása lehet a költő számára.
Ezek az elemzések azonban csak a vers magyar irodalomtörténeti összefüggéseire és jelentésére koncentráltak, és nincsenek kitérve a nemzetközi irodalomhoz kapcsolódó összefüggésekre.
Az Arany János által írt "EJNYE!" című verset teológiai szempontból is meg lehet vizsgálni. A versben a szerző az isteni haragról, illetve a harag megnyilvánulásáról beszél.
A bibliatudomány szempontjából fontos elem a versben az isteni harag. A Biblia számos helyen beszél az Isten haragjáról, amely az emberiség bűne és engedetlensége miatt nyilvánul meg. Az isteni harag az isteni igazságosság és szentség következménye, amely kifejezi az Isten elégedetlenségét a bűnös emberrel. A versben az "Ejnye, mi az isten haragja!" kiáltás azt sugallja, hogy az ember felismeri és megijed Isten haragjától.
A patrisztika nézőpontjából fontos figyelembe venni a vers keresztény tanításokra gyakorolt hatását. A patrisztikus írók számos művükben érintik az Isten haragját és annak megnyilvánulását. A versben is érződik az istenkép hitének hatása, amely szerint az ember Istenhez hasonló képben teremtetett, de elvesztette az eredeti állapotát a bűnbeesés következtében. Ebből a szempontból a vers azt fejezi ki, hogy az emberi élet tele van haraggal és bűnnel, amely az isteni harag következtében jön létre.
A skolasztika szempontjából fontos megjegyezni, hogy a versben a faragás/készítés motívuma is megjelenik ("G... is a verset faragja"). A skolasztikus filozófia a természet rendjét és az isteni teleológiai célokat tanulmányozza. A faragás említése arra utalhat, hogy az ember szerepe az, hogy az isteni teremtésnek megfelelően alakítsa a világot. Az emberi alkotás, mint a vers is, az emberi kreativitást és isteni inspirációt fejezi ki.
Más szempontból nézve a versben megjelenik a szépség és a tökéletesség igénye. Az isteni teremtés tökéletes és szép, míg az emberi alkotás (a vers) kócos és össze-vissza ("kócos, mint tüske-baglya"). Ez a gondolat az emberi korlátokat és hiányosságokat hivatott kifejezni. Az emberi alkotásban van gaz és kevés a mag, ami a versben az értelmes tartalom és a lényeg hiányára utalhat.
Összességében az "EJNYE!" című vers teológiai szempontból kifejezi az emberi kapcsolatot az isteni haraggal és az ebből fakadó bűnnel. A bibliatudomány, patrisztika és skolasztika perspektívái pedig segítenek az isteni harag és a bűn jelentőségének és következményeinek megértésében.