Én kedves cimborám, jó Jókai Mór úr!
Ha te csak halogatsz, úgy járok én pórul,
Itt vagyon október, hűvösebb a cella,
Még sincs a kezemben az igért novella.
Tudod pedig, tudod, a cigány adomát,
Mégse szánod a te kollegádat s komád'.
Énrám szól keserves tanulsága, ládd-é:
Mikor haldokolva vacogott a dádé,
Intvén a napnak, mely boronga télileg:
"Bújkálj! bújkálj! sütnél még, ha lenne kinek!"
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Te is írnál pajtás: de majd nem lesz kinek.

(1862 okt.)

Elemzések

A vers alapvetően nem olyan témákat és fogalmakat tartalmaz, amiket a mai természettudományos felfedezésekkel kapcsolatba lehet hozni. Azonban, az emberi tevékenységhez köthető néhány dolog, ami kapcsolatba hozható a természettudománnyal.

Először is, a versben említett október hónap a természeti évszakokkal van összefüggésben. Az időjárás változása az évszakok váltakozásával kapcsolatos. Az október hűvösebb időjárása a megváltozó éghajlati körülményekkel áll összefüggésben.

A versben említett nap is hivatkozás lehet a természeti órákra, amik az idő múlásához és az évszakokhoz kapcsolódnak. Az ember képes érzékelni az idő múlását a nap mozgása alapján, ami napfelkelte és napnyugta között megtörténik. A napfény és a napsugárzás szerepe, amit a vers is kiemel azzal, hogy a napot kéri, hogy még süssön, ha van valaki, aki élvezheti az utolsó sugarait, megérthetőbbé válik, ha figyelembe vesszük a fotoszintézis és az energiatermelés biológiai folyamatát.

A versben felmerül a halál és a haldoklás témája is, amely kapcsolatos az emberi test biológiájával és a természettudományokkal, mint az anatómia, a sejtosztódás és az élettani folyamatok.

Bár a vers nem közvetlenül kapcsolódik a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseihez, mégis elénk tárja az ember és a természet kapcsolatának néhány aspektusát.

Arany János Jókaihoz című versét irodalomtudományi szempontból elemezve számos érdekes összefüggés és jelenség figyelhető meg mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

A vers elején már utalás történik a kezdődő őszi időszakra, ami az időbeli kontextust borítja rá a műre. Az október és a hűvösebb cella képe egyfajta melankóliát sugall, ami afféle hangulati váltást idéz elő az olvasóban.

A versen belül a szerző (Arany János) azzal vádolja Jókai Mórt, hogy "halogat", vagyis nem hozza létre a megígért novellát. Ez a rész a mű belső konfliktusára utal, hangsúlyozva a társaságon belüli elkötelezettséget és kölcsönös segítséget, vagy ennek hiányát.

Majd az alábbi sorokban a szerző a cigány adomához kapcsolódó bölcsességét idézi fel, amelyben a napnak azt mondja, hogy "bújkálj, sütnél még, ha lenne kinek". Ez a sor erős szimbolikus képet alkot az írásnak és az olvasásnak az értékéről és céljáról, illetve az írói hivatás fontosságáról. A vers ezzel a részével Arany rámutat, hogy az írásnak nincs értelme vagy célja, ha nincs közönsége.

A vers befejezésével visszatérünk a kezdeti konfliktusra. Az utolsó sor, hogy "te is írnál pajtás, de majd nem lesz kinek", megerősíti az írói magányt, mely a 19. századi romantikus irodalom egyik fő témája volt. Ez a sor egyfajta búcsúüzenetet is hordoz, ami a szerző saját reménytelenségét fejezi ki.

A versen tehát több fontos szempontból kapcsolódik más irodalmi művekhez és általános irodalmi jelenségekhez. A mű hozzájárul a magyar irodalom és Arany János korabeli irodalmi eszmék és elképzelések megértéséhez és tanulmányozásához. A versben megjelenő konfliktusok és érzelmek, valamint az irodalomhoz és az írói hivatáshoz kapcsolódó kérdések további elemzése és összehasonlítása más művekkel és szerzőkkel szélesebb összefüggéseket és következtetéseket eredményezhet.

Az alábbi vers a teológiai szempontból nézve a vallással kapcsolatos kérdésekre reflektál, és az emberi élet véges volta, valamint az idő múlása köré szerveződik. A versben megjelenik a teológiai nézőpont az élet és halál, a reménytelenség és a remény közötti ellentétről.

Az idő múlása és a halál kérdése szorosan kapcsolódik a bibliatudományhoz, mivel az Isteni igében számos helyen előkerülnek ezek a kérdések. Az Ószövetségben például a Zsoltárok könyvében találhatunk idővel kapcsolatos verseket, amelyek kifejezik az emberi élet múlását és kifejezik a reményt Isten iránt. A költeményben megjelenő kérés, hogy "bújkálj! bújkálj! sütnél még, ha lenne kinek!" is hasonlóan tükrözi az élet múlásával kapcsolatos rettegést és az idő elfogadására való készséget.

A patrisztika szempontjából a versben megjelenő halál félelme és a remény a nagy patrisztikus gondolkodók által vizsgált témák közé tartozik. Az egyik legismertebb gondolkodó, Szent Ágoston, például sokat írt a halál kérdéséről és annak metafizikai jelentőségéről. Az említett idézet az élet fontosságára és az élettel való küzdelemre utal, ami az emberi életet a rövidsége miatt még értékesebbé teszi.

A skolasztikus teológia szemszögéből a vers a mulandóság és a halál misztériumának megértését keresi, és megmutatja az ember korlátait. Az életünk múló pillanatainak a felismerése és elfogadása, valamint az idővel való kiengesztelődés, a versben megjelenő személyek dilemmája is az emberi lét misztériumát kifejezi.

Mindenki halandó, és az idő múlása minden embert érint. A versben megjelenő elkeseredett hangulat egy olyan vallási tapasztalatainkból fakadó érzékenységgel rendelkező emberként értelmezhető, akik az élet múló pillanataiban megtapasztalják az idő sebességét és a halál közeledtét. Az idézett idézet, miszerint "nem lesz kinek" utalhat a halál közeledtére, és a vers egészét nézve arra utal, hogy az idő múlásával a reménytelen helyzet lehetőségére is utal.