Prometheusz nem vagyok, de kínját érezem,
Mint régi Tantalusz szomjazva éhezem,
Fut perceim nyugalma.
Csak most világosak előttem a mesék,
A szüntelen fogyó s kiújuló vesék
És a tünékeny alma.
Ott űl az alkotó, az istenember, ott!
Kaukázus bércin egy örökéltű halott...
(Az utolsó évekből)
A vers elején megjelenik a Prometheusz mítosza, amelyben az istenség megszegi az istenek tiltását, hogy ne adja át a tüzet az embereknek, és ezzel megszerzi az emberiség számára az isteni tudást. A szövegben azonban az elbeszélő kifejezi, hogy bár ő nem Prometheusz, mégis hasonlóan érzi a kínokat és szomjúságot, mint a görög mitológiai alak. Ez egy új összefüggés lehet a természettudományban végzett kutatásokkal, mivel az emberiség által folyamatosan felfedezett új ismeretek és technológiák számtalan új kérdést és választ hoznak, amelyekkel megszerezhetők az isteni tudás szempontjából. A folyamatos kutatás és a tudás éhségének kifejezése a szövegben kétségtelenül összefügg a természettudomány legfrissebb felfedezéseivel, amelyek mindig új és izgalmas lehetőségeket hoznak az emberiség számára.
A második versszakban az "alkotó" és "istenember" kifejezések használata is a természettudományhoz kapcsolódik. Az ember által létrehozott technológiák és felfedezések tovább növelik az emberi képességeket, és közvetve isteni jelzőket is kapnak. Az ember egésze belevegyül az istenségbe, amikor olyan új felfedezéseket tesz, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak.
A vers záró sorában megjelenik a "Kaukázus bércin egy örökéltű halott", amely a természettudományokban jelentős szerepet játszó evolúcióhoz kapcsolható. Az evolúció tanulmányozása révén az emberiség felfedezheti a bolygó és az élet fejlődésének folyamatát, és megismerheti az elődeinket és azokat a folyamatokat, amelyeken keresztül az élet kialakult. Ez az örökéltű halott az evolúció során kihalt állatokra vagy az ember által létrehozott endemikus fajokra is utalhat.
A versben tehát általánosságban azt mondhatjuk, hogy az emberi tudás éhsége és kíváncsisága a természettudományok legfrissebb felfedezéseivel kapcsolható össze. Az emberiség által elért fejlődés és az új technológiák lehetővé teszik, hogy az ember közelebb kerüljön az isteni tudáshoz és megértse a világot körülötte. Ez a természettudomány legfrissebb felfedezéseivel összefüggésben állandóan további megértést és kérdéseket hoz a világunkról és az emberi létünkről.
Arany János "Örökké!" című versét irodalomtudományi szempontból vizsgálva fontos megemlíteni, hogy a költemény sorai gazdag kapcsolódási pontokat mutatnak mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.
Először is, érdemes figyelembe venni Arany János korát és a magyar romantika jellemzőit. A versben megjelenő vágyakozás és az emberi existenciával kapcsolatos fájdalom a romantikus költészet egyik központi motívuma. Az emberi szenvedést bemutató ókori mitológiai alakok, mint Prometheusz és Tantalusz, fontos szerepet játszanak a versben.
A versben megjelenő Prometheusz alakja a görög mitológia egyik legismertebb alakja, aki a tűztől való lopásáért szenved örök kínokat. Arany János itt arra utal, hogy bár ő nem egy isteni alkotó (mint Prometheusz), mégis képes megérezni a fájdalmat és nyugtalanságot az életben. Ez a motívum a magyar irodalomban is gyakran előfordul, például Ady Endre (Akiket a mult felemésztett) vagy Madách Imre (Az ember tragédiája) műveiben.
A második alak, amelyet Arany megemlít, Tantalusz. A görög mitológiában Tantalusz olyan büntetést kapott, hogy örökké a víz mellett van, de nem tud inni, valamint a gyümölcs mellett van, de nem tud enni. Arany János ezzel a képpel azt fejezi ki, hogy szomjazik, éhezik a tökéletes tudásra és a tartalomra, az élet értelmét keresi.
A vers másik megfontolandó eleme az utalás "a tünékeny alma" szóra. Ez a kifejezés az ószövetségi Ádám és Éva szimbólumára utal, akik az Édenkertben éltek, amíg a bűnbeesés miatt el nem veszítették ártatlanságukat és kizárták őket a paradicsomból. Az "almát" gyakran használják az irodalomban az emberiség elvesztett boldogságának vagy tudásának jelképeként.
Az "az alkotó, az istenember" sorban megjelenő motiváció az ember alkotói hatalmára utal, mely az irodalomban és művészetben gyakran jellemző. Az alkotó tehetség képessé teszi az embert, hogy "halhatatlanként" megörökítse gondolatait és érzéseit a műalkotásokon keresztül.
Összefoglalva, Arany János "Örökké!" című versének elemzése során arra kell összpontosítanunk, hogy a költemény kapcsolódik a romantikus motívumokhoz és a görög mitológiához. A fájdalom, a vágyakozás, az emberi szenvedés és az alkotói hatalom kulcsfontosságú témákká válnak a versben. Emellett az ószövetségi Ádám és Éva szimbólumai is megjelennek, amelyek az emberiség elvesztett boldogságát és tudását fejezik ki. Ezen elemek mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom kontextusában gyakran jelennek meg, és segítenek megérteni a versek mélyebb jelentését és üzenetét.
A vers teológiai szempontból számos kérdést felvet. Az első két sor egyértelműen utal a görög mitológiára, ahol Prometheusz és Tantalusz is büntetésekkel szenved. Ez az istenek haragjának következményeként jelenik meg, és arra utal, hogy az emberi lét tele van kínnal és szenvedéssel.
Ez a szenvedés motiválja az embert a keresésre és a megértésre. A versben az a kinyilatkoztatás, hogy "összefüggéseket" lát a világban, amik előtte homályosak voltak. Ez a kinyilatkoztatás lehet, hogy a keresztény hagyományban gyökerezik, hiszen a kereső emberi lélek Isten válaszát találja meg a világban. Ezt tükrözi a versben is az, hogy az almát és a veséket említi, amiket a keresztény hagyományban gyakran az emberi lét misztériumának szimbólumaként használnak.
A vers második része viszont egy újabb ellentétet hoz be. Az "istenember" megjelenítése ellentmondásos, hiszen isteni és emberi tulajdonságokat egyaránt hordoz. Itt lehet kapcsolatot találni a patrisztikus teológiával, ahol a Krisztus istenségét és emberi volta közötti egyensúly kerül előtérbe. A versekből az is kiolvasható, hogy az istenember a Kaukázusban "egy örökéltű halott". Ez arra utalhat, hogy az emberi természet önmagában halandó és korlátozott, de az istenember jelenléte örök és halhatatlan.
A bibliatudományi nézőpontból a versben megjelenő istenember megfeleltethető Jézus Krisztusnak, aki a kereszten való halálával és feltámadásával meghozta a szabadulást az emberiség számára. A vers végén megjegyzés is található, hogy ezek az utolsó évekből származnak, ami arra utalhat, hogy a vers Jesus Krisztus megdicsőülését és feltámadását is megjelenítheti.
A skolasztika nézőpontból a versben látható a filozófiai gondolkodás is. Az emberi lét és az értelem kutatásának jelentősége szintén megjelenik. Az "összefüggések" kereshetők a világban, és ezek megértése a filozófiában is hangsúlyos. Ezek a megértések és összefüggések lehetnek akár a természettudományos, akár a teológiai területeken.
Azonban a vers nemcsak ezekre a nézőpontokra adhat választ. Például a János Arany által választott váltakozó ritmus és hangsúly, a képek gazdagsága, a mondókás mondanivaló mind a költészet művészetére és az emberi élet mélységeire utal. Ezek a vers elemei lehetnek az örök kérdések megértésének és kifejezésének is.
Összességében tehát a vers teológiai szempontból kifejezi az emberi lét kínját és szenvedését, szemben az isteni lét örökkévalóságával. Ugyanakkor hangsúlyozza az emberi értelem és keresés fontosságát, ami által az ember az összefüggéseket felfedezheti a világban és a saját létezésében. Ezen belül a versben megtalálhatók a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjai, de a költészeti műfaj és az emberi élet mélységei is szerepet kapnak.