A radványi sötét erdőben
   Halva találták Bárczi Benőt.
Hosszu hegyes tőr ifju szivében;
   "Ime, bizonyság Isten előtt:
   Gyilkos erőszak ölte meg őt!"

Kastélyába vitette föl atyja,
   Ott letevék a hűs palotán;
Ki se terítteti, meg se mosatja:
   Vérben, ahogy volt, nap nap után
   Hever egyszerű ravatalán.

Állata őrzeni négy alabárdost:
   "Lélek ez ajtón se be, se ki..."
"Hátha az anyja, szép huga már most
   Jönne siratni?" - "Vissza neki;
   Jaj, ki parancsom, élve, szegi!"

Fojtva, teremről rejti teremre
   Halk zokogását asszonyi bú. -
Maga, pecséttel, "hívja tetemre"
   Kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú:
   Legyen a seb vérzése tanú.

A palotát fedi fekete posztó,
   Déli verőn sem süt oda nap;
Áll a tetemnél tiszti pörosztó,
   Gyertya, feszűlet, kánoni pap:
   Sárga viaszfényt nyughelye kap.

"Jöjjenek ellenségi, ha voltak!"
   Jő, kit az apja rendre nevez;
Hiába! nem indul sebe a holtnak
   Állva fejénél az, vagy emez:
   "Gyilkosa hát nem ez... újra nem ez."

"Hát ki?..." riad fel Bárczi sötéten,
   "Boszulatlan nem foly ez ösi vér;
Ide a gyilkost!... bárha pecsétem
   Váddal az önnön szívemig ér:
   Mindenki gyanús nekem, aki él!"

"Jöjjenek úgy hát ifju baráti!"
   Sorra belépdel sok dalia:
Fáj nekik a hőst véribe' látni,
   S nem harc mezején elomlania.
   Erre se vérzik Bárczi fia.

"Jöjjön az udvar! apraja, nagyja...
   Jöjjön elő Bárc, a falu, mind!"
Megkönnyezetlen senki se hagyja,
   Kedves urára szánva tekint.
   Nem fakad a seb könnyre megint.

"Jöjjön az anyja! hajadon húga!"
   Künn a leány, már messze, sikolt;
Anyja reárogy, öleli búgva:
   Mindre nem érez semmit a holt:
   Marad a tört vér - fekete folt.

"Jöjjön utolszor szép szeretője,
   Titkos arája, Kund Abigél!"
Jő; - szeme villan s tapad a tőrre,
   Arca szobor lett, lába gyökér.
   - Sebből pirosan buzog a vér.

Könnye se perdűl, jajja se hallik,
   Csak odakap, hol fészkel az agy:
Iszonyu az, mi oda nyilallik!...
   Döbbenet által a szív ere fagy:
   "Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy!"

Kétszeri mondást - mint lebüvölten -
   Hallgat el, aztán így rebegi:
"Bárczi Benőt én meg nem öltem
   Tanum az Ég, s minden seregi!
   Hanem e tőrt én adtam neki.

Bírta szivem' már hű szerelemre -
   Tudhatta, közöttünk nem vala gát:
Unszola mégis szóval "igenre",
   Mert ha nem: ő kivégzi magát.
   Enyelegve adám a tőrt: nosza hát!"

S vadul a sebből a tőrt kiragadja,
   Szeme szokatlan lángot lövell,
Kacag és sír, s fennvillogtatja
   S vércse-visongással rohan el.
   Vetni kezet rá senki se mer.

Odakinn lefut a nyilt utca során,
   Táncolni, dalolni se szégyell;
Dala víg: "Egyszer volt egy leány,
   Ki csak úgy játszott a legénnyel,
   Mint macska szokott az egérrel!"

(1877 okt. 27)

Stílusok

Radványi borzadás sötét erdeiben,
Szervesti embert találtak Bárczi Benőt.
Hosszú pengével fiatal szívében;
"Igazság, itt Istentől vallatott:
Ölő erőszak áldozata őt!"

Kastélyába vonszolták föl atyja,
Ott helyezték a hűs palotába;
Nem takarítják, nem mossák meg itt;
Véresen, ahogy volt, napról napra
Nyugszik egyszerű halotti ágya.

Állatok őrzik négy alabárdos:
"Nem léphetnek át ezen az ajtón..."
"De hátha anyja, szép húga, most
Sírba jönne már?" - "Vissza, vigyázó,
Jaj, aki élőben engedelmed hajt!"

Elfojtva, teremről teremre hintva
Jön a nők szomorkás sírása. -
"Magamat hívlak, jöjjenek tetemre,
Azokat, akik ? kedvesen gyanítva?
Legyenek a seb vérzése árulkodó."

A palotát fekete posztó fedi,
Sem déli sugár se kúszik ide;
A tetemnél áll a papi pöcsétes,
Gyertya, kereszt, kanonok papja?
Sárga viaszfényes nyughelyet talál.

"Hát jöjjenek ellenségek, ha voltak!"
Megjön az, kit apja rendszerint hív;
De nem: sehol se fakad a holt vér,
Mindegyik áll mellette, gondosan,
"Nem ő ölte meg... nem ez... újra nem ez."

"Hát ki?..." kiált Bárczi sötét-hangú,
"Nincs bosszúálló véremben semmi;
Gyilkost vezess!... azon kívül minden
Pecsétem támadása lesz önmagamra:
Mindenki gyanús, aki él!"

"Hát jöjjenek az ifjú barátaim!"
Sorjában lépdelnek a sok dalia:
Fáj nekik látni a hőst véresen,
De nem akarják látni, ahogy sírva
Elpusztul háborúban. Így sincs vér Bárczi fiában.

"Hát az udvar jöjjön! A kis, a nagy..."
"Hát jöjjön Bárc, a falu, mindenki!"
Senki sem marad kibúvés nélkül,
Szánakozva nézik szeretett urukat,
De nem könnyezik újra a seb.

"Hát jöjjön az anyja! Az azifonal!"
A lány odakint már messze sikít;
Az anyja ráborul, sírva átöleli,
De semmi sem rezeg a holt testén,
Marad a tőrnyomás - fekete folt.

"Hát jöjjön végül a szép szeretője,
A titkos ara, Kund Abigél!"
Ő jön; - a szeme villan és a tőrhöz hajlik,
Arcán kővé dermedt, lába fából van,
- A sebből piros vért bugyog fel.

Nem hull könny, nem szól fájdalmas jaj,
Csak odakap, hol az agy fészkel:
Rettenetes, ami oda nyílik!...
A szív erei megdermednek az ijesztő látványra:
"Lányom, te vagy az ifjú gyilkosa!"

Két alkalommal, mint megigézve,
Elhallgatja, majd ezt rebegi:
"Benőt én meg nem öltem,
Ebben bizonygat ég és minden hatalom!
De a kést én adtam neki.

Már régóta viseli szívemmel -
Tudhatta, közöttünk nincs gát:
Mégis pedig e szóval "igenre" nevelt,
Mert ha "nem": ő magát kivégezteti.
Játszva adtam neki a kést: hajrá!"

És dühösen kitépi a kést a sebből,
Szeme szokatlan lánggal csillog,
Kacag és sír, és villogtatja,
És vérben vad táncba indul,
Senki sem meri rátenni a kezét.

Odakint fut az utcán keresztül,
Táncra, dalra és nevetésre sem szégyell;
Dalát örvendezve dalolja el:
"Egyszer volt egy lány,
Aki ugyanúgy játszott a fiúval,
Mint a macska a patkánnyal!"

(1877. október 27.)

Elemzések

Az "Arany János Tetemre hívás" című vers a természettudomány szempontjából nézve nem tartalmaz olyan konkrét elemeket, amelyek a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel összefüggésbe hozhatók lennének. Az idősebb darabok gyakran mesélnek társadalmi, érzelmi vagy filozófiai témákról, de nem feltétlenül foglalkoznak a természettel vagy a természettudomány területével. Ez a vers inkább tragikus eseményekről szól, ahol egy ifjú férfi gyilkosság áldozatává válik, és az őt szeretők próbálnak megbirkózni a veszteséggel és megérteni, mi történt.

A vers teológiai szempontból is értelmezhető, hiszen megjelennek benne Isten, vallásos motívumok és vallásos cselekedetek. A vers elején Bárczi Benő halottként találják meg, és a tőr az ifjú szívén mutatja meg, hogy őt gyilkolták meg erőszakkal. Ez a megállapítás egyfajta Isten előtt történő bizonyságként jelentkezik.

A versben megjelennek az egyházi intézmények is. A halottnak a kastélyába viszik és ott a hűs palota egy egyszerű ravatalon fekszik. A tetemet négy alabárdos őrzi, akik arra figyelmeztetnek, hogy senki se jöhessen be vagy ki az ajtón. Emellett megjelenik a feszűlet, a kánoni pap és a gyertya is, amelyek a vallásosság jelképei.

Amikor Bárczi elkezd keresni a gyilkosát, az emberek gyanúval és félelemmel tekintenek rá, aki viszont mindenkit gyanúsít, még az élőket is. Ez felidézheti az emberi bűnösséget és az emberi lélek bukását, ami teológiai szempontból fontos téma.

Az emberek reakciói és viselkedése szintén fontos vallásos és teológiai szempontból. Az ifjú barátok nem harcolnak, hanem egymás mellett állnak a tetemhez. Az udvar és a falu is odagyűlik, hogy részt vegyen a temetésen, és senki sem hagyja könnyeztetlenül a holttestet. Az anyja és a hajadon húga is ott vannak, de az arája, Kund Abigél, különösen érdekes. Az ő viselkedése, ahogy a tőrt megnézi és az arca változik, a tettesre utalhat. Így Bárczi rádöbben, hogy Abigél volt az, aki adta neki a tőrt, amivel végül ő ölte meg magát. Ez a szituáció sötét és tragikus, és megrázóan mutatja be a bűntudat és az öngyilkosság témáját.

A versben nincsenek kifejezett utalások a bibliatudományra, a patrisztikára vagy a skolasztikára. Azonban a történet szélesebb értelemben kapcsolódik ezekhez a teológiai irányzatokhoz. A bűn és bűnhődés témái, az Isten előtti bizonyság, valamint a vallásossággal és az egyházzal kapcsolatos motívumok mind fontos elemei ezeknek a teológiai irányzatoknak.

Összességében a vers teológiai szempontból értelmezhető, és tartalmazza a vallásossághoz, Istenhez és az egyházhoz kapcsolódó motívumokat. Az emberi bűn, bűntudat és bűnhődés témája is fellelhető benne. A bibliai tudomány, a patrisztika és a skolasztika nézőpontjairól azonban nem találhatunk konkrét utalásokat a versben.

Arany János "Tetemre hívás" című verse számos irodalomtudományi összefüggést mutat mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

1. Stilisztikai elemek: A versben megtalálhatók a romantikus líra jellemzői, mint például a természeti képek, a szenvedély és a halál motívuma. Arany János a természetet használja a hangulat megteremtésére és a tragédiának a megjelenítésére.

2. Romantikus líra: Arany János műveiben, így a "Tetemre hívás"-ban is megjelennek a romantikus líra jellegzetes motívumai, mint például az elhagyatottság és a tragikus sorsok ábrázolása. A vers a tragédiától és a haláltól való félelmet és rettegést tükrözi.

3. Szimbolizmus: A versben használt szimbolikus elemek és jelképek erősítik a mű dramatikus hatását. Például a fekete posztó, a gyertya és a feszűlet a halált és a gyászt jelképezik. A tőr és a vér is jelentős szerepet játszik a versben, mint a tragédia okozói és jelei.

4. Konfliktus és dráma: A versben ábrázolt konfliktusok és drámai cselekmények az irodalom egyetemes elemei, amelyek a magyar és nemzetközi szépirodalomban is gyakran előfordulnak. A tetemre hívás, az áldozat teremtése és az önmegismerés motívumai ismertek a világirodalomban is.

5. Tragédia és sorsmotívum: A vers a tragédiát és a sorsot ábrázolja, melyek olyan témák, amelyeket számos irodalmi mű feldolgoz. A főhős sorsa elkerülhetetlenül tragikus, és maga az élet végső kérdéseire hívja fel a figyelmet.

6. Kulturális kontextus: Az Arany János által írt mű az 1800-as évek második felében készült, ami a romantika időszaka volt Magyarországon. A versben ábrázolt társadalmi és kulturális kontextus a korra jellemző, és megmutatja az irodalom és a történelem közötti kölcsönhatást.

7. Irodalmi utalások: A "Tetemre hívás" nemzetközi szépirodalmi művekre is utalhat. A tragikus drámai történet, a test és a halál motívumok, valamint a szenvedély és a szerelmi ábrázolás világirodalmi művekben is megjelennek, például Shakespeare drámáiban vagy Poe novelláiban.

Ezen elemzések alapján látható, hogy Arany János "Tetemre hívás" című verse számos irodalomtudományi összefüggést mutat mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén. A versben megjelennek a romantikus líra jellemzői, szimbolikus elemek, konfliktusok és drámai cselekmények, tragédia és sorsmotívumok, valamint kulturális kontextus és irodalmi utalások.