Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

Berzsenyi Dániel válogatott versei

A Palatinus Kiadó népszerű sorozatában a kortárs magyar költészet kiváló képviselői válogatnak klasszikus elődeik életművéből. A legújabb kötetben Berzsenyi Dániel műveinek legjavát G. István László kínálja az olvasónak, a versek világába kalauzoló utószóval. A nagy ősnek, Vörösmarty és Ady elődjének kijár a tisztelet és az örök-érettségi tétel komolysága, de ritkán a szeretet, ritkán a megrendülés sosem szoborszerű élménye ? mintha ma már dörgő szavakkal nem illenék beszélni. Pedig Zeusz villáma dörög. A ?Dörgő?, a legnagyobb az istenek között sosem lesz képes Hermész selymaságával, a szél alakváltoztató erejével lelkünkre hatni. Olümposza oly magas, hogy nem mindig kíván az ember ott elidőzni ? fárasztó és veszélyes az erősebb lét közelébe férkőzni. Mikor egy század két világnyi égést és népirtást szenvedett el a nagy szavak és lélekrezdülések retorikájának égisze alatt, megrendül a hit a retorikában. Pedig amit a politikától megcsömörlött retorikai érzékünk elvetett, azt a poétika erejébe (újból és mindennek ellenére) vetett bizalmunk visszaszerezheti: lehet, hogy a mai magyar versnek még a kitüntetetten poétikus, úgymond ?véglegesen elhasznált? emelkedettségtől is bőven van mit tanulnia! Az erősebb lét közelségét ugyanis nem lehet ízlésre, környezetre, akármire hivatkozva végképp letagadni! Berzsenyi Dániel elegico-ódai legnagyobb szövegei, a Horác, a Közelítő tél képesek az örök-poétikus témákat kiaknázhatatlan energiával, minden újraolvasásnál megújuló értelem- és érzelemörvénnyel gazdagítani. Mert ezek a szövegek megunhatatlanok. Az érzelem komplexitása, a nyelv izomjátéka, a kijelentés mondateresztékei, a lélegzetvétel nagy íve és finom-architektúrája: a megfejthetetlen orpheuszi zene titka. (Részletek G. István László utószavából)

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
elfogyott

Hasonló cimű könyvek

Berzsenyi Dániel további könyvei