Romlásra indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajul?
     Nem látod a bosszús egeknek
          Ostorozó kezeit hazádon?

Sok századoknak vérzivatarja közt
Rongált Budának tornyai állanak,
     Ámbár ezerszer vak tüzedben
          Véreidet, magadat tiportad.

Elszórja, hidd el, számkivetett ösi
Erkölcsöd átka s mostani veszni tért
     Romlott fajultság, s nemsokára
          Ércfalain viperák süvöltnek.

Nem ronthatott el tégedet, oh magyar!
A vad tatár chán xerxesi tábora
     S világot ostromló töröknek
          Napkeletet leverő hatalma.

Nem vert le téged Zápolya öldöklő
Századja s Bethlen vérbe merült kora,
     Rákóczi vérengző haragján
          S rettenetes tüze közt megálltál.

Mert régi erkölcs s spártai férfikar
Küzdött, vezérlett fergetegid között:
     Birkózva győztél, Herculesként
          Achaji kard rezegett kezedben.

Most lassú méreg, lassu halál emészt,
S mint egy kevély bikk, mellyet az éjszaki
     Szélvész le nem ront, benne termő
          Férgek erős gyökerit megőrlik.

Bátran merül most a buja ifjuság
Undok bűnében, s úszva folárkodik,
     Még gyenge a szűz, s már kacéros
          S gerjedező tüzeit kínálja.

A férfi - ó bűn! - már ma kereskedik
Szép párja testével, maga alkuszik
     Gazdag folárral, s gyenge társát
          Fajtalanúl teregetni hagyja.

Vallástalanság rút szüleményei,
Erkölcstelenség s minden utálatos
     Fertelmek áradnak hazánkra,
          Régi nemes magyarok porára!

Fegyverre termett szép, deli ifjuság
Kardforgatásban nem gyakoroltatik,
     Nem tud nyeregben, nem tud ugró
          Gyors paripán leragadva szökni.

Ó, más magyar kard mennyköve villogott
Atilla dicső harcai közt, midőn
     A félvilággal szembeszállott
          Nemzeteket tapodó haragja!

Más néppel ontott bajnoki vért hazánk
Szerzője, Árpád a Duna partjain,
     Ó, más magyar kard verte vissza
          Hunnyadival Mahomet hatalmát!

Akkor vitéz hírt s bajnoki érdemet
Szerzett az ifjú Pélides utjain,
     Most íme - oh, szégyen, mivé lett -
          Módi majom, s gunyolásra méltó.

Átok reátok, Harpia fajzati!
Erkölcseinket vesztegető fenék!
     Fessen le hiv Gvadányi tolla,
          Nemzetemet csufoló bolond korcs!

De jaj! csak így jár minden az ég alatt!
Forgó viszontság járma alatt nyögünk,
     Tündér szerencsénk változandó,
          Hol mosolyog, hol utálva néz ránk.

Felforgat a nagy századok éjjele
Mindent, leomlott a magos Ilion,
     S a büszke Karthago hatalma,
          Mint az erős Babilon, leromlott.

Volt oly idő már, mellybe' nemes hazánk
Fénylő dicsőség polca felett virúlt,
     Jön olly idő még, melyben gyászos
          Hamvaiból gyülevész kavarc kél.

[1796 körül]

Elemzések

A versben Berzsenyi Dániel kesergést fejez ki a magyar nemzet állapotával kapcsolatban. A verse számos teológiai szempontból is értelmezhető, ám hangsúlyoznunk kell, hogy Berzsenyi nem teológus vagy biblikus témákat elemzett a versében, hanem inkább a társadalmi és erkölcsi helyzetet kifogásolta. Azonban ennek ellenére néhány teológiai vonatkozása is van a versnek.

A vers első részében Berzsenyi arról beszél, hogy a magyar nemzet romlásnak indult. Itt összefüggésben állhat a bibliatudománnyal, mivel az Ószövetségben számtalan példát találunk a nemzetek romlására és az Isten büntető kezeinek bemutatására, ha az erkölcsi normát megsértik. A patrisztika és skolasztika szempontjából a versben megjelenő romlás és erkölcstelenség a bűn és az ördög művének tekinthető, amely az embert Istenhez való hűségtől eltávolítja. Ezenkívül a romlás és erkölcstelenség összefügghet az emberi természetben meglévő bűnös hajlammal és az eredendő bűnnel is, amelyekről a keresztény teológia beszél.

A versben említett történelmi események és személyek, mint például a tatár chán, a török hatalma, Zápolya és Bethlen fejedelmek, valamint Rákóczi, összekapcsolhatóak a bibliatudománnyal is. Az Ószövetségben sok esetben beszélnek az ellenséges népekkel való harcról és az Isten segítségéről. A magyar nemzet múltjában is vannak olyan események, amelyeket a biblikus történelemhez hasonlíthatunk, amikor a magyarok sikeresen ellenálltak az ellenséges támadásoknak.

Összességében elmondhatjuk, hogy a versben megjelenő romlás, erkölcstelenség és az egyes történelmi események teológiai vonatkozásokkal rendelkeznek a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika szempontjából. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a vers központi témája az erkölcsi és társadalmi állapotok kritikája, és nem elsősorban teológiai kérdésekre fókuszál.

A vers természettudományos szempontból a következőkkel hozható összefüggésbe:

1. Romlás és változás: A vers elején a versek szerzője megfigyeli, hogy a hajdan erős magyar nemzet romlásnak indult. Ez összefüggésbe hozható a változó környezeti tényezőkkel és az evolúcióval, ami mindent átalakít és változásra kényszerít.

2. Természeti katasztrófák: A versben említett "bosszús egek" és "ostorozó kezek" a természeti katasztrófákat, mint például a viharokat, esőt, hóvihart vagy földrengéseket jelképezhetik. Ezek a természeti jelenségek a természettudomány legfrissebb felfedezéseivel összefüggésbe hozhatók.

3. Történelmi konfliktusok: A versben említett történelmi események (tatár chán xerxesi tábora, török ostrom, Zápolya öldöklő százada stb.) összefüggenek a természeti erőkkel és az ember által okozott változásokkal. Természettudományos felfedezések segíthetnek megérteni ezeket a konfliktusokat és a velük járó hatásokat.

4. Genetika és öröklődés: A versben elhangzik, hogy "Árpád vére miként fajul" és hogy az "elszórja, hidd el, számkivetett ösi erkölcsöd átka s mostani veszni tért". Ezek az időben történő változások és az öröklődés, genetika területével is kapcsolatban állhatnak.

5. Emberi viselkedés és változás: A versben leírtakban az emberi viselkedés változása is megjelenik. Az erkölcsök erodálódása és az erkölcstelenség előretörése összefügghet a társadalom és az ember viselkedésének változásaival, amit szintén fel lehet deríteni a természettudományok segítségével.

Összefoglalva, a vers természettudományos szempontból különböző aspektusai összefüggésben állnak a környezeti változásokkal, természeti jelenségekkel, genetikával és emberi viselkedéssel. Az alapján, hogy a vers a 18. századból származik, a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel még több aspektusra lehetne fényt deríteni a versben leírtak kapcsán.

Berzsenyi Dániel KESERGÉS című verse a magyar irodalomtörténet szempontjából az Első szerelem című kötetének része, amelyet a késői romantika jegyében írt. A versben megjelenik a romantikus irodalom jellemzője, a nemzeti összetartozás és identitás tematikája. Berzsenyi a korabeli Magyarországot és annak történelmét kritikával kezeli, a régi dicsőség elvesztése miatti keserűséget és reménytelenséget fejezi ki.

A versben találunk egyfajta összetartozás-érzést, amely a múltban, például Árpád vérein és hőseinken alapszik. Ugyanakkor a versben megjelennek a magyar nemzet történelmi mélypontjai is, például a tatárjárás vagy a török uralom. A versben a múlt dicsősége és a jelen keserűsége közötti kontraszt áll fókuszban.

Az elbeszélő a magyar nemzetet éri elváltozásként és romlásként írja le. A versben megjelenik a korabeli erkölcsi és szellemi hanyatlás, amelyet a költő bírál. Az erkölcsi normák és értékek feletti szabadság és közöny, valamint az erkölcstelenség súlyos következményeiről szól a költemény.

A versben megemlített történelmi alakok és események összekapcsolódnak a nemzetközi szépirodalommal. A görög mitológiai utalások, például Hercules és Atilla, az ókori hősi és harcias küzdelem szimbolikus képeiként jelennek meg. Ezáltal a költemény kapcsolódik a klasszikus irodalmi hagyományokhoz és a nemzetközi irodalomhoz.

A versben megjelenik a romantikus világkép, a természet és a történelem szoros kölcsönhatása, valamint az egyéni érzelmi megrázkódtatás. A romantika az érzelmek fokozott kifejezése és a természet szerepe fontos eleme a versben.

Berzsenyi költeménye a romantika és a magyar nemzeti öntudat közötti kapcsolatot tükrözi. A versekben megjelenő keserűség és reménytelenség érzése a korabeli társadalomban tapasztalt nehézségeket és a magyarság elnyomását tükrözik. Ez a lírai érzékiség és a társadalmi kritika kombinációja a magyar irodalomtörténet egyik jellegzetes vonása.

Összességében Berzsenyi Dániel KESERGÉS című verse az identitást, a múltat, a romantikus és klasszikus elemeket, valamint a közösség és társadalom problémáit egyesíti a magyar és nemzetközi irodalomtörténetben is meglévő összefüggésekkel.