Ne kérdezd, barátném! mint töltöm időmet,
     S távolléted alatt kedvem miben lelem!
Tudod, elvesztettem édes enyelgőmet,
     Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem.

Lefestem szüretem estvéli óráit,
     Ha már cselédimet nyugodni eresztem,
És csak alig hallom a vígság lármáit,
     Agg diófám alatt tüzemet gerjesztem.

Leplembe burkolva könyökemre dűlök,
     Kanócom pislogó lángjait szemlélem,
A képzelet égi álmába merűlök,
     S egy szebb lelki világ szent óráit élem.

Az őszibogárnak búsongó hangjai
     Felköltik lelkemnek minden érzéseit,
S az emlékezetnek repdező szárnyai
     Visszahozzák éltem eltűnt örömeit.

Életem képe ez. - Már elestvéledtem,
     Béborúlt az élet vidám álorcája!
Még két mulatótárs van ébren mellettem:
     A szelíd szerelem hamvadó szikrája
     S bús melancholiám szomorgó nótája.

[1804 után]


Stílusok

Kérdezze meg, kedvesem, hogy időmet élem,
     És távolodásodban lenne-e nekem kincsem?
Elveszett vidámságom ismered,
     Magam vagyok, velem léted nincs késem.

Szüreti esteket festek a vásznon,
     Ha már pihenni hagyom cselédeimet,
A vígasz zaját csak halványan hallom,
     Az agg diófám alatt táplálom tüzemet.

Köntösömbe burkolva hajtom könyökömet,
     Kandallóm parázsainak képeit szemlem,
Fantáziám az égi álmokba merülök,
     Szebb lelki világ szent óráit élem.

Az őszi bogarak szomorú hangjai
     Lelkem minden érzését felpezsdítik,
Az emlékezet szárnyain repülve,
     Visszahozzák a múlt örömeit.

Ez az életem képe. - Estéledett már,
     Az élet vidám álarca eltakarult!
Két társam van velem ébren a sötétben:
     A szelíd szerelem hamvadó szikrája,
     És búsan mély nótámat az elszállt idő.

Bocsáss meg, barátném, most szólnom kell Neked,
Sorsoddal bajlkodó, örömtelen énem,
A tört szívemben most más napok élnek,
Melletted nincs senki, létem magányos mélyén.

Festem a képet, mely alkonyom eljövet,
Mikor hű cselédim befogadni repít,
A vidámság zaja szinte eltörpülővét,
Alatt diófám táplál tüzemnek fényét.

Hajamba hajtva karomon dőlve földet
A lankadó lángok lágy jelét mérgezem,
Képzelet völgyébe lelkem merül örökre,
Láthatom lélekem tündöklő világát.

Hangokral hangomra őszi bogár szólal,
Érzések halk visszhangoi zengenek,
A szárnyaim viselik a múlt és jelen határát,
Az elrepült örömöket a memória idézi fel.

Ez életem képe. - Játszottságomnak vége,
Az élet kopott komédiás maszkjában,
Kettőnk között még két álmatlan cimborám élve,
A szelíd szerelem hamvadó szikrája,
És búsongó melankolikus dallama.

[1804 után]

Barátnőmhöz

Ne kérdezd, barátném, hogyan múlatom időmet,
S távolodásodkor honnan lelem kedvemet!
Eltűnt már az édes csábítóm,
Egyedül maradtam, mert hiányzol nekem.

Előttem festem az őszi esték óráit,
Ha hajnalra bocsátom a szolgámat,
A vigasság hangját alig hallom,
A diófa alatt tüzet szítok, hogy melegségem legyen.

Köntösbe burkolózva könyökömre hajtom fejemet,
Candle light-om pislákolását fürkészem,
Az képzelet égi álmába merülök,
S egy szebb lelki világ szent pillanatait élem.

Az őszibogár szomorú hangjai
Felébresztik lelkem minden érzését,
S a felkapó emlékezet szárnycsapásai
Visszahozzák az eltűnt örömöket.

Ez az én életem képe. - Elmerültem már az estébe,
Elborult az élet vidám álarcája!
Még két mulatozó társ ébren van mellettem:
A szelíd szerelem halványuló szikrája
És a szomorú melancholiám fájdalmas dala.

[1804 után]

Kérlek, hogyéld át, kedves! Hogy töltem el időm,
és véled nincsenek vidám perceim?
Lelkevecske elment, elcsalt a holdra,
egymagamban vagyok, nem vagy velem.

A nap húnyó tüzét vászonra festettem,
ha szolgáimat nyugalomra kell engednem,
az öröm zaja alig hallatszik,
agg diófám alatt tüzemet gerjesztem.

Alkonyunk lepelleme könyökömön ülök,
mécsem kis lángját ciggyá indítom,
az égi álmokban tengődik képzeletem,
szebb lelki világ szent pillanatait élővé teszem.

Hangjai búsongó őszi bogárkának
felébresztik lelkem minden rezzenését,
a szárnycsapásokkal nagyon messzire repítenek
visszahozva az eltűnt örömöket.

Az élet képe ez, már az est ránehezedett,
az élet vidám arca fátyolba burkolózik!
Csak két társ maradt ébren mellettem:
a szelíd szerelem parázsló szikrája
és a bús melancholia gyászos nótája.

[1804 után]

Barátnémhoz

Ne kérd tőlem, barátném, mivel töltöm időm,
Távolléted alatt hogyan találom kedvem!
Édes enyelgőmet elveszítettem, tudod,
Magam vagyok, mert te nem vagy velem.

Festem az őszi esték óráit szemem elé,
Mikor már cselédimet nyugovóra rendelem,
Csak alig hallom a vígság zaját körülöttem,
Agg diófám alatt tüzet gerjesztek erővel.

Leplezett kézzel könyökemre dűlök csendben,
Pillantásom a halkan lobogó fényre kíváncsi,
Az égi álmokba merül végtelen képzeletem,
Szebb lelki világ szent pillanatát élvezi.

Az őszibogár szomorkás hangjai felébresztik
Lelkemben minden benne rejtőző érzelmet,
Az emlékezet repdeső szárnyai visszahozzák
Az életemben elillant boldog pillanatokat.

Ez az életem képe. - Már elsötétült körülöttem,
Az élet vidám arca sűrű ködbe veszett!
Kettőnkön kívül még két mulatótárs ébren maradt:
A szelíd szerelem halványuló szikrája ég,
S a bús melancholia szomorkás dallama sajog.

[1804 után]


Elemzések

A vers alapvetően egyéni érzelmeket és hangulatot közvetít, amelyek összekapcsolhatók a természettel és a természettudományos felfedezésekkel.

Az első sorban a költő utal a barátnéjának, hogy ne kérdezze, hogyan tölti az idejét. Egy ilyen jellegű megkérdezés arra utalhat, hogy az emberi tevékenységek modern formái és a technológia, amely lehetővé teszi, hogy az emberek lekötjék magukat, akár távollétben is, a mai természettudományos felfedezéseknek köszönhetők. Például, a közösségi média, az online játékok és a különböző szórakoztató alkalmazások mind olyan technológiai fejlesztések, amelyek sok ember idejét leköthetik.

A második sorban a költő elvesztett valakit, akit "édes enyelgőnek" nevez. Ez utalhat egy szakításra vagy egy elvesztett kapcsolatra, amely mindenképpen személyes tapasztalat alapján született. A mai természettudomány és a pszichológia fejlődése lehetővé teszi, hogy jobban megértsük az emberi kapcsolatokat és az érzelmi kötődést, így a költő leírása is kapcsolódhat a modern pszichológiai ismeretekhez.

A harmadik sor az éjszakai élményekhez kapcsolódik, amikor a költő cselédeit nyugodni engedi. A cselédek elburjánzó éjszakai tevékenységeire utal, ami mai szemmel nézve meglehetősen természettudományos magyarázatot kaphat. A költő a vígság hangjait, valószínűleg a mulatozásból és az emberek aktív éjszakai tevékenységeiből származó zajokat hallja. Ez kapcsolódhat a zajszennyezés környezeti hatásaira és hatásaira, valamint az egész éjszakai életre.

A következő szakasz a költő személyes érzelmi állapotába merül, miközben egy szép képzeletbeli világban él. Ez a gondolat megjeleníthető a kognitív tudományi kutatásokon keresztül, melyek a képzelőerő és a mentális kalandok közötti kapcsolatra összpontosítanak.

A következő sorok a természettel és az emlékekkel kapcsolódnak. Az őszi bogár hangjai felébresztik a költő minden érzését, és az emlékek szárnyai visszahozzák az elmúlt boldogság pillanatait. Ez utalhat a modern idegtudományi kutatásokra, amelyek kimutatták, hogy az emlékek lelki állapotokat és érzelmeket is kiválthatnak.

Végül, a vers utolsó része két dologra összpontosít: a költő még két társra utal, akik ébren vannak mellette. Az egyik a szelíd szerelem, aminek hamvadozása lehet a modern kapcsolatok instabilitására utal, vagy arra, hogy a költő a szeretetet egy eljövendő időre vagy megszűnésre tervezte. A másik társ pedig a melankólia, ami szomorú nótával veszi körül a költőt, ami hozható kapcsolatba a modern pszichológiai kutatásokkal, amelyek a hangulat és az érzelmi állapot kutatására fókuszálnak.

Összességében a vers számos olyan elemet tartalmaz, amelyek kapcsolatba hozhatók a mai természettudományos felfedezésekkel, például a pszichológiával, a kognitív tudománnyal és az idegtudománnyal. Az ember és a természet közötti kapcsolat és az emberi érzelmek megértése mind olyan területekre utal, ahol a modern természettudomány remek fejlődést produkált.

A vers egy magányos lélekről szól, aki a baráti távollétben saját magára marad. Teológiai szempontból értelmezve a verset, több aspektus is megjelenhet.

Bibliatudomány: A vers által felidézett érzések és hangulatok összhangban vannak a Bibliában megjelenő egyéni kereséssel és szenvedéssel. A magány és a bánat képe az Ószövetségben is gyakran előfordul, mint például Dávid zsoltáraiban, vagy Jeremiás siralmai során. A szomorúság és a reménytelenség ősi biblikus témák, melyeket a szerző a verse által továbbad.

Patrisztika: A patrisztikus gondolkodást és teológiát tekintve a vers az emberi lélek és az örök élet kapcsolatáról is szól. Az egyedülléttől és a baráti távolléttől való szenvedés összekapcsolódhat a lelki elszigeteltséggel és az emberi lélek vágyával Istenhez és az örök boldogsághoz. A szelíd szerelem és a melankólia is felidézheti a patrisztikus gondolatokat a megtérés, az isteni szeretet és a spirituális ébredésről.

Skolasztika: A skolasztikus teológia a racionalitás és az értelem szerepét hangsúlyozza, és az emberi lélek kapcsán gyakran foglalkozik a gondolkodás, a képzelet és az emlékezet témáival. Ezen a téren a vers bemutathatja a gondolkodás és a belső élmények fontosságát a lelki fejlődésben.

A versben megjelenő elemek révén tehát számos teológiai szempont értelmezhető. A szomorúság és a reménytelenség, valamint a magány és a bánat képei a Bibliában és a teológiai hagyományban is jelen vannak, és az emberi lélek kapcsolatáról Istenhez és az örök boldogsághoz való vágyat fejezik ki. A skolasztikus teológiával összekapcsolva a vers felhívja a figyelmet az értelem és a gondolkodás fontosságára a lelki fejlődésben.

Berzsenyi Dániel Levéltöredék című versét irodalomtudományi szempontból elemezve számos összefüggést találhatunk mind a magyar, mind pedig a nemzetközi szépirodalom területén.

Egyik lehetséges kapcsolódási pont az irodalmi korhoz köthető. A vers Berzsenyi Dániel kora irodalmából származik, amely a romantika időszakába tartozik. A romantika többek között a természet, a melankólia és az érzelmek megjelenítésére helyezi a hangsúlyt. Berzsenyi művében is fellelhetők ezek a romantikus jellegzetességek, például a természeti képek, az érzelmi rezdülések és a melankólia jelenléte.

A versben gyakran előfordul a természeti motívumok használata. Ez a tematika több magyar és nemzetközi romantikus költő műveiben is megtalálható. A természeti képek segítségével a költő lelkivilágát, érzelmeit, valamint gondolatait jeleníti meg. Ez a motívumrendszer különösen erőteljesen jelenik meg a romantika korabeli angol költészetben is, például William Wordsworth költészetében.

A szerelem és az érzelmek bemutatása szintén fontos eleme a versnek. A szerelem és az érzelmek ábrázolása számos irodalmi műben központi téma. Érdemes összehasonlítani Berzsenyi művét például egy másik magyar romantikus költő Én és a képzelet című költeményével, vagy akár William Shakespeare Szentivánéji álom című drámájával, amelyek mind szintén a szerelem tematikájára építenek.

A melankólia és a bánat jelenléte is szerkezeti elem a versben. A melankolikus hangulat megtalálható több magyar és nemzetközi műben, például Petőfi Sándor A gondolat kínja című versében, vagy John Keats A bánat gyönyöre című költeményében is.

Végül érdemes megemlíteni a vers időbeli keretét is. Bár az évszám nem szerepel a versben, a mű stílusa és nyelvezete alapján az 1804 utáni időszakra tehető. Ez a történelmi és kulturális kontextus is fontos ahhoz, hogy megértsük és összevetjük a művet más kortárs vagy későbbi művekkel.