Mit hízelkedel, óh lengeteg, óh csalárd
Elmék ingadozó bélyege, esti szél?
     Hát füst-fogta hazámnak
          Nem borzasztnak üszögjei?

Víg hangot hazudó pósta! mit únszolod
Pernyében heverő lantomat? A kacaj
     Bosszantó gyönyörűség
          A boldogtalanok között.

Zengj a kis Balaton partja[1] körűl, hol a
Természetnek örök szűze s az emberi
     Mesterség, ez a hérós,
          Egy tűkörbe kacsonganak.

Csattogjál aranyos szárnnyal enyészeten,
S hagyj engem szabadon Dácia pallagán
     Elnémúlva zokognom
          A nád-lepte fedél alatt.

Hát a nyár elején[2] nem te valál, ki a
Szikrából eredett lángokat egy szegény
     Özvegynek fedeléről
          Szórád vad hahoták között?

Látám a lakosok jajjait a setét
Füstnek gombolyagin mennybe tolongani,
     A Mindent-tehetőnek
          Zsámolyszékihez, akinek

Kor-kémélte falán[3] bús diadalmadat
Tapsoltad. Szomorú dűledezési közt
     Most a gyász s a halálos
          Csendesség fia zsibbadoz.

Szent tömjénit elóltá az imádkozás,
S a zsoltárok erős sérafi[4] zengzete
     Megnémúlt. Igaz írét
          Vallásába se lelheti

Mostan a nyomorúlt; csak zokog és maga
Házának hamuját hinti fejére már.
     Óh, óh, mégis örömre
          Ingerlesz, te kacérozó!

Hogy? Hogy tudjon ezüst hangokat s innepi
Víg dalt adni nekem Kalliopé, mikor
     Vulkán a Helikonnak[5]
          Szent berkét tövig égeté?

Nem lát'd, hogy kesereg, nyögve hogy öntözi
Elsírt csillaginak könnyivel a babért?
     Nem lát'd sárba keverve
          Pernyés köntösinek havát?

Hát én, aki (miként a Capitolium[6]
Tőszomszédja, Ovid) hasztalan éltetém
     Itt a mennyeieknek
          Környékén bizodalmamat,

Felvídúlhatok-é? Lám, oda Tíburom,
Hol víg gondolatim szárnyra repűltenek.
     És a rózsalugasnak, [7]
          Amelyben Philoméla s én

Egymást váltva üténk pindusi dallokat,
Nincs árnyéka tovább. Hagyj nekem, esti szél!
     Hagyj békét s pici lantom
          Törd ízekre... De mit, de mit

Hallok mégis amott? innepi lármaszót
És Széchényi nevet hallok a Hesperus
     Bíbor pitvara mellől
          Hajh, mégis csak örűlni kell!

Mégis kell örömöt tudni! nem állhatok
Ellent szívem erős duzzadozásinak:
     Lantot, Píeri,[8] lantot!
          Száz víg hang veri nyúgotot.

Menyegzőt mutató innepi lárma-é?
Vagy más boldog öröm zengedezése az?
     Jertek, gángesi szellők,[9]
          Melyek Veszta ölének ért

Almáit gyönyörűn lengetitek puha
Szárnyakkal, vigyetek, jertek, emeljetek
     Túl a fellegeken, túl
          Már-már szárnyra emelkedem.

Látom tornyosodó szent hegyedet, Buda!
Hol Corvin ragyogott s hajdani nemzetem,
     Látom már Nizidernek
          Csendes tűkribe képemet.

Itt minden halait Cenkre sietteti
Thétis, túl az öreg Pán teli tulkait
     A kastélyba behajtja,
          És Céres maga tőlti meg

A bőség szaruját. Sopronyi halmain
Tombol Liber atyánk[10] s víg adományival
     Kínálgatja az Ikvát:
          Ikvának szeme ég, ragyog.

Ím, ím, a koszorús pásztorok[11] és velek
A szomszéd ligetek hőlgyei (óh, kegyes
     Látás!) dalra fakadnak:
          Haj! hogy zeng az egész vidék.

"Jóltévő Osiris! életadó atyánk!
Ízis, nyájas anyánk! éljetek! éljetek!
     És a boldog aranykort
          Óh, kezdjétek elől megint!"

Így éneklenek ők. Vénus-Uránia, [12]
A boldog szeretet kellemes asszonya,
     Szennyetlen viseletben
          Hoz két égi szövétneket.

S ím, a főldmivelő keszthelyi Indigesz
Húgával jön az én Kolliopém kegyes [13]
     Dísze s gyámola; szívén
          Hogy csillognak az érdemek!

"Hószínű szeretők! már huszonöt tavasz
Rózsáját kötözém rátok. Az égi tűz,
     A vidám, a hibátlan,
          Lángolt bennetek, édesim!

Fél századra fogom nyújtani láncotok,
Hív lelkek, nemesek: majd unokáitok
     Fogják ősz korotokban
          Számosbítni ez innepet."

Ezt mondá az egek tiszta lakója, s ím
Szép testvére, ama rózsatekintetű,
     A szellős Amatusról
          Hattyúin ide jön s felel:

"Így fényljék ezután a ti Lajostokon [14]
S Battyánin Amatus rózsakötése majd;
     És néktek liliomszál
          Légyen béretek, és babér."

Így áldottanak ők: mennyei hangjokat
Vígan visszonozák istenek, emberek.
     És én, pallagi dallos
          Bort és kedvet ivám velek.

*

[1]   Kis Balatonnak nevezem a Fertő tavát, mivel ezt a nevet nemigen aestheticához valónak tartom: Ez okból teszek odaalább helyette Nizidert

[2]

  

 Jún. 11-ik napján esett a tűz, egy szegény öreg özvegyasszonynak házáról, Debrecenben

[3]

  

 Ekkor megégett a Nagytemplom is, mely 1564. eszt. megégvén, 64 eszt. állott a fala pusztán.Ez egy jeles példája a góthusi építés módjának, és eredete elvész a Debrecen és Magyarország históriájában

[4]

  

 Sérafi, jobb mint Serafimi, tudják a zsidó nyelvhez értők

[5]

  

 Itt a népes ref. collegium értetődik, mely az említett nagy égésben szintúgy a lángok zsákmánya leve

[6]

  

 A számkivetett Ovidius háza egybe volt ragasztva a Capitoliummal, lásd a kesergését, Trist. I. El. 3. v. 29-34. Az én hajlékom is közel volt a Nagytemplomhoz és szomszédjában a Collegiumnak

[7]

  

 Ez a rózsalugas, ez a fülemile és ez a poétizálás nem költeményes gondolat, hanem természet után van festve

[8]

  

 Pieri, azaz Múzsa, Horatius után: O testudinis aureae Dulcem quae strepitum, Pieri! temperas.

[9]

  

 Gangesi, azaz napkeleti nyájas szellők, amelyek a sz. Mihály nyarát oly édessé teszik; amikor ez az óda is készűlt. Veszta a főld, vagy a természet

[10]

  

 Azaz Bacchus. Liber pater. Ikva Cenk alatt foly

[11]

  

 Célozás van a cenki bíró köszöntésére a nép nevében. Lásd a M. Hírmondó Nro. 38. Told.

[12]

  

 Az Uránia, vagy mennyei Vénus a lelkek és elmék szeretetének volt istenasszonya, minden testi gerjedezés nélkűl: az amathusi pedig a két nem között való testi, de mégis törvényes szerelemnek. A páfusi Vénusnak a fajtalanok áldoztak

[13]

  

 Én ezt a tiszteletet olyan jussal adhatom, mint Horatius a magáét. L. I. Od. 1. v. 2. és 11. Od., 17. v. 2., 3.

[14]

  

 Említem a M. Gróf Széchényi Lajos és Battyáni Miklós őnagyságok menyegzőit