A csilláros, ódon erkély-teremben
áll a fekete páncél-ember,
az érc-lovag.

Már hatszáz éve áll mozdulatlanul,
csak egyszer-egyszer, éjfél idején
csikorog.

Ólomkeretes, színes ablakon
lyukas szemével bámulja az őszt
s a napsütést.

A várkisasszony most is aranyszőke,
de sima suhanccal csókolózik
a fák alatt.

A galambok a pártázaton
most is dörgölődve turbékolnak.
Hull a levél.

A páncél-ember nem szomorú,
nem mozdul, csak áll sisakosan,
mereven.

Már érti a titkot, látja a rugókat,
a rángó zsinórt a dolgok mögött.
Szinte kacag.

1927

Elemzések

A vers természettudományos szempontból vizsgálva több olyan elemet találhatunk, amelyek a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel összefüggésbe hozhatók.

Az első ilyen elem a páncél-ember, aki álló helyzetben van és csak éjfél idején csikorog. Ez a leírás arra utalhat, hogy a páncél-ember valójában egy mechanikus szerkezet, amelyet valamilyen órászerű rendszer tart működésben. Ez a részlete megemlítheti a mechanikai fizika területén elért fejleményeket és az idő mérésére használt precíziós eszközöket.

A páncél-ember lyukas szemén keresztül bámulja az őszt és a napsütést. Ez a részlet emlékeztethet a kamerák működésére, amelyek lencséik segítségével képesek rögzíteni és ábrázolni a külvilágot. Ezen keresztül megemlíthetőek az optika terén elért fejlesztések, mint például az objektívek és a digitális képalkotás.

A várkisasszony és a galambok leírása természettudományos felfedezésekhez is kapcsolható. A várkisasszony sima suhanccal csókolózik a fák alatt, ez pedig arra utalhat, hogy az emberi társadalomban felfedezették az elektromosságot és az azt használó járműveket. A galambok dörgölőznek a pártázaton, ami utalhat az állatok viselkedésének megfigyelésére és az etológia, azaz az állatok viselkedésének kutatására.

A versek utolsó részében a páncél-ember már érti a dolgok mögött rejlő titkot és látja a rugókat és a rángó zsinórokat. Ez a részlet arra utalhat, hogy az emberiség már megtalálta a választ néhány természettudományos kérdésre, és megértette az alapvető működési elveket az anyagi világban. Ez a részlet kapcsolatba hozható az alapvető fizikai erőkkel és azok hatásával, valamint a mechanika és a részecskefizika terén elért fejleményekkel.

Ebben a versben tehát olyan elemek vannak jelen, amelyek kapcsolatba hozhatók a természettudomány legfrissebb felfedezéseivel, mint például az idő mérésének precíziója, az optika, az elektromosság használata és az állatok viselkedésének kutatása. A vers így a természettudományos fejlődést és az emberiség folyamatos törekvését a világ megismerésére tükrözi.

A vers egy elegáns, ódon környezetben zajlik, ahol egy fekete páncél-ember áll mozdulatlanul. Ez a kép a magyar irodalom hagyományaira utal, ahol a múlt idők és hősi értékek fontos szerepet játszanak. Az állapotban, amelyben a páncél-ember tartósan mozdulatlanná válik, egyfajta időtlenség és örök élettartam jelenik meg.

A versben megjelenő ódon épület és az érc-lovag, valamint a helyszín atmoszférája a romantika korát idézi, amikor a várakban és kastélyokban zajlottak az izgalmas történetek. Ez kapcsolódik a nemzetközi szépirodalomhoz is, például a gótikus regényekhez és romantikus versekhez.

A versben említett ablakon át történő kilátás az őszi tájra és a napsütésre a természet szépségét és változását jelképezi. Ez a természeti elemekkel való kapcsolat és az idő érzékelése a modernista irodalomra utal, ahol az ember és a természet viszonya központi téma.

A várkisasszony és a sima suhanccal való csókolózás motívuma a romantikus szerelem és az ábrándozás romantikus költészete felé mutat. Ez a romantikus szál a nemzetközi irodalomhoz kapcsolódik, például a Byron és Shelley által írt versekhez.

A versben megjelenő galambok és a hulló levél a természet szimbólumai. A galambok dörgölőzése a szerelem és a párkapcsolat misztériumára utal, míg a hulló levél az elmúlást és a múlandóságot jelképezi. Ezek a motívumok a szimbolizmus irányzatához kapcsolódnak, amely a nemzetközi irodalomban is elterjedt az 1900-as évek elején.

A páncél-ember jelképei a szilárdság és az erő, valamint az önlényegülés és az elmealatti mechanizmusok mögött meghúzódó titok. Ez a szimbolikus réteg és a belső világ felfedezése az expresszionizmus és a szürrealizmus jellemzőinek felel meg, amelyek nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi irodalomban is jelen voltak a 20. században.

A vers dátuma, 1927, azt sugallja, hogy a szerző a modern kor technikai és társadalmi változásaira reagál. Egyrészt ebben az időben a gépelőgépek és az ipari fejlődés térhódítása zajlott Magyarországon, másrészt a világháború és az utána következő politikai, gazdasági és társadalmi átalakulás sok aggódást és feszültséget okozott. A versben megjelenő páncél-ember állapota és a titkok megértése az emberi tapasztalatkör szűkülésére és a technikai világ előretörésére adott válaszként is értelmezhető.

Ezért a vers a magyar irodalmi hagyományokon túlmenően számos nemzetközi irodalmi irányzathoz is kapcsolódik, mint például a romantika, a szimbolizmus, az expresszionizmus és a szürrealizmus.

A vers teológiai szempontból a halhatatlanságot és az emberi élet jelentőségét mutatja be. Az "ódon erkély-teremben" álló fekete páncél-ember képviseli az emberiséget, aki a múltban megszerzett bölcsességgel és tudással rendelkezik.

A páncél-ember léte az időn túli, hiszen "már hatszáz éve áll mozdulatlanul". Ez a tartózkodása az időben és a helyben való ragaszkodását jelképezi, ami a halhatatlanság érzetét és vágyát fejezi ki.

A páncél-ember egyedülálló látási képességgel rendelkezik, látni tud a lyukas szemén keresztül és figyeli az őszt és a napsütést. Ez a képesség az emberi lélek önálló működését mutatja, amely képes megfigyelni és értékelni a világot, még akkor is, ha testileg mozdulatlan.

A várkisasszony és a sima suhanc szerelmének története arra utal, hogy az emberek életük során megtapasztalják a szerelmet és az érzelmeket. A páncél-ember ezt a pillanatot is figyeli, és mintegy megörökíti azt. Ez a jelenet az időn és a változáson túli értékeket hangsúlyozza.

A galambok a turbékolással és a levélhullással a természet változásaira és a múlásra utalnak. Az embernek, mint a teremtés koronájának, figyelnie kell ezekre az apró változásokra és megtapasztalni a múlás folyamatát.

A páncél-ember már érti a titkot és látja a dolgok mögött rejtőző rugókat és zsinórokat, amelyek az emberi sorsot és a világ rendjét irányítják. Ez a megismerés és a bölcsesség képességét jelzi, ami a teológiában fontos szerepet játszik.

A költemény a 1927-es évvel zárul, ami lehetővé teszi azt a kapcsolódást is, hogy az emberi élet jelentősége és az időn túli létezés kérdései mindig aktuálisak és örök érvényűek maradnak.

Bibliatudományi szempontból a vers felfedi az emberiség tartózkodását az időn túli dimenzióban, és a múlás és az idő témáját érinti. A bibliai időkben az embernek meg kellett értenie a teremtés titkait és elfogadnia a sorsát. Az ember az idő fogságában él, de az örök értékek és az isteni rend mindvégig jelen vannak.

A patrisztika az egyházi atyák tanításait jelenti, akiknek munkái a teológia alapját alkotják. A vers által mutatott páncél-ember képes megfigyelni a világot és a természetet, amelyeket az egyházi atyák tanításai is dicsérnek és mint isteni alkotásokat definiálnak. A versben megjelenő fekete páncél-ember által bemutatott mozdulatlanság és örök lét kapcsolódik az egyházi atyák tanításához, amelyek az örök életre és a paradicsomi boldogságra irányítják az embereket.

A skolasztika a középkori filozófiai irányzat, amely a megismerés és a hit kapcsolatát vizsgálja. A versben a páncél-ember figyelme és megértése a dolgok mögött rejtőző rugókra és zsinórokra arra utal, hogy az emberi értelem képes felfedni és megérteni azokat. Ez a megismerési folyamat a skolasztika gondolkodását is érinti, amely a logikus érvelés és a természet törvényeinek megértése révén vezet a hithez és az isteni valósághoz.

Ezen kívül a versben megjelenő képek és az emberi élet jelentőségének hangsúlyozása általános emberi érzéseket és tapasztalatokat érint, amelyek az emberek számára mindig fontosak és érdekesek maradnak, függetlenül az időtől és a teológiai nézőpontoktól.