A vers elején az öreg óra szerepel a főszereplőként, aki meséli a történetét. A vers első sorában megjelenik a kor és az idő múlásának jelképe az öreg óra formájában. Dsida Jenő kifejezi az öreg óra jelentőségét és jellemét azáltal, hogy azt mondja, "Csak úgy hívnak: az öreg óra". Ezzel a sorral az óra az idő múlásának jelképévé válik.
A következő sorokban az öreg óra a saját helyzetéről beszél: "Rokkant vagyok már, vén legény, / Egyformán tétlen rosszra, jóra, / Ülök a szekrény tetején." Ezzel az óra tulajdonságait és helyzetét jeleníti meg. Az "egyformán tétlen rosszra, jóra" kifejezés azt jelenti, hogy az óra funkciójának teljesítéséhez nem számít, hogy jó vagy rossz minőségű időt jelez, mindkettőre képes. Az "ülök a szekrény tetején" pedig azt jelzi, hogy az óra már nem használatban van, hanem csak áll és nézi az idő múlását.
A következő sorokban az óra arról mesél, hogyan jelez, mutatóival és dallamával: "Jelzem meggörbült mutatóval / A jövő-menő perceket, / Sorsom nagy, álmos, untató dal: / Csak ketyegek, csak ketyegek." Az óra itt beszélhet a tulajdonosának a múltbéli és a jövőbeli pillanatokról, az óra fizikai korlátaira utalva. A "sorsom nagy, álmos, untató dal: / Csak ketyegek, csak ketyegek" azt sugallja, hogy az óra jelentéktelen és unalmas életet él, csupán az idő múlását jelzi, és semmi több.
A következő részben az óra beszél arról, hogy az ablak le van függönyözve, és az idő múlása miatti nyugalmat érzékeli: "Pihen a nap már nyugaton, / Sugarai meg nem zavarnak... / Itt minden csupa nyugalom." Az "itt minden csupa nyugalom" kifejezés azt sugallja, hogy az óra nyugodt, és semmi sem zavarja meg a működését.
A következő sorokban az óra arról beszél, mikor észleli a tulajdont, a nagymamát, aki meséket mesél neki: "Mire is nap ily vén legénynek? / Jobb annak már az éji hold, - / Úgy érzem néha: nem is élek, / És álmodom csak, ami volt." Az óra itt úgy érzi, hogy már nem tartozik az élet aktív részéhez, inkább a múlt időt veszi észre és álmodozik a régmúltról.
Az óra tovább mesél a régmúltról, az idő múlásáról és a változásokról: "Hej, más volt hajdan, ötven éve! / Hej, az volt ám a szép idő! / Termett a bor, a búzakéve, / Volt búcsú, névnap, esküvő!" Ez a rész arra utal, hogy az idő múlása hoz változásokat, az élet folyamatosan változik és megöregszik.
A következő részben az óra az elmúlt évekről mesél, és a nagymamával együtt emlékezik a múltra: "Egy napsugaras délutánon / Itt álltál te s a vőlegény... / Első szerelem - első álom... / Az első csókot láttam én." Ez a rész egy konkrét emléket idéz, amikor az óra tanúja volt az első csóknak. A vers ezzel arra utal, hogy az emlékek hordozzák magukban a múltat és az idő múlásának emlékeit.
Az óra és a nagymama azon gondolkodik, hogy mi történt az eltelt évekkel, és hol vannak most azok az emberek, akik a múltban fontosak voltak: "Az évek lassan szálldogáltak, / Lassan benépesült a ház - / Sugara múltán ötven nyárnak / Az ifjú tábor hol tanyáz?" Ez a rész arra utal, hogy az idő múlása miatt az emberek elhagyják az időseket, és új generációk érkeznek, akik nem ismerik vagy nem értik a múltat.
A következő részben az óra a múltbéli boldogságot és az idő múlásának hatását említi: "A gonosz idő hogyan őröl: / Aki víg volt, most szomorú. / Temetés lett az esküvőből, / Virágfüzérből koszorú; / Meghaltak mind, és eltemettük, / Ketten maradtunk: te, meg én - / S el-elgondolkodunk felettük / A szürke alkony idején." Ez a rész azt sugallja, hogy az idő múlása és a változások mindenkire hatással vannak, és az emberek meghalnak és eltűnnek, csak a múlt emléke marad.
Az utolsó részben az óra meséli a saját sorsát, hogy mennyire más volt a régi időkben és milyen állapotban van most: "Az én sorsom is más volt hajdan, / Mig ifjú voltam és vidám: / Sok cifra betű fénylett rajtam, / Csupa öröm volt nézni rám. / Ma már a gépem csupa rozsda, / Súrlódnak benn a kerekek, / Aranyozásom rég lekopva / S az elmúlásról ketyegek." Az óra itt arról beszél, hogy a régi időkben szebb és boldogabb volt, most viszont romlott és elhasználódott. Az "elmúlásról ketyegek" a múlt és az elmúlás közötti kapcsolatot jelképezi.
Végül az óra és a nagymama közösen gondolkodnak az elmúlt életekről és az idő végéről: "Nem is marad meg semmi, senki, / Meghal a szív, a dal s a száj. - / Hogy nékem kell ezt elzengeni, / Öreg szívemnek jaj, be fáj! / Nagyanyó! Nekem nincs mit várnom, / Meghalok szépen teveled... / Elröppen egy perc... kettő... három... / Csak ketyegek, csak ketyegek..." Ez a rész azt sugallja, hogy minden elmúlik és elhal, az idő mindenkitmagával visz, és az óra nem tud mást tenni, csak ketyegni és várni a végét.
Összességében a vers az idő múlását, a múlt emlékeinek és az idősödés folyamatának megjelenítését mutatja be. Az óra szerepe az idő múlásának jelképévé válik, és arra utal, hogy az idő mindent megváltoztat és elvisz magával. A szerző az emberi élet múlásának szomorúságát és elhalását fejezi ki, és emlékeztet bennünket arra, hogy az idő múlása megváltoztathat mindent.