Gyötrelmek széles országútja ez.
Ki-ki magában szenved.
Széttört kristálypoharak szilánkjai
lépten sebeznek.
Vándordal nem születik.
Csak a kiszikkadt torok tátog.
Hiába emelünk kalapot a feszületnek,
a feszületről sem száll le senki.
A láthatáron semmi sincs.
A kövekben nincs víz.
A fák alatt sincs árnyék.
Kőben, fűben, égben nincs irgalom.
1930. szeptember 17.
A vers Dsida Jenő költőtől származik, és a magyar irodalomhoz tartozik. A költő a korai 20. században élt és alkotott. A vers rövid, négy strofából áll, és a gyötrelmek, a szenvedés, a reménytelenség témáját fejezi ki.
Versünkben a gyötrelmeknek "széles országútja" van, jelenthetve a szenvedés univerzális voltát és mindenkit érintő jellegét. Az első strófában a szenvedés magányosságát hangsúlyozza a költő, hogy mindenki "magában szenved". A második strófában a reménytelenség és az elkeseredés jelenik meg, ahogy kifejeződik a vándordal hiánya és az, hogy hiába emelünk kalapot a feszületnek, nem száll le senki.
A harmadik strófa a kilátástalanságot és az elidegenedést hangsúlyozza. A láthatárra, a kövekre, a fák alá, és az égre sem lehet számítani, mert nincsenek irgalom nincsenek. A vers végén a dátum szerepel, ami lehet a költő életkörülményeire, vagy az időszellemre utalhat.
A vers általánosan érvényes üzenetet hordoz, amely mindnyájunk által megérthető, a szenvedés és a kilátástalanság tapasztalatára épül. Ezért nemcsak a magyar szépirodalomban, hanem számos más nemzetközi műben is találhatunk hasonló témát és hangulatot. Például, a modernizmus idején, sok kortárs költő és író is foglalkozott a kilátástalanság és az elidegenedés motívumaival.
A versben megjelenő összetört kristálypoharak, a kiszikkadt torok és a feszület szimbolikus elemek, amelyek további értelmezési lehetőségeket kínálnak. Ezek a szimbólumok gyakran előfordulnak a világirodalomban is, mint például a kortárs amerikai költészetben vagy a francia szimbolizmusban. A versnek az is lehetnak nemzetközi irodalmi kontextusai, amelyekben a szenvedés és a kilátástalanság problémáját boncolgatják.
Összességében, a vers érzelmi mélységét, hangulatát és univerzalitását tekintve számos összefüggést találhatunk mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.
A vers általános értelemben a szenvedés és az elszigeteltség témáját mutatja be, de a természettudomány szempontjából is értelmezhető. A természettudomány folyamatosan tár fel új információkat és felfedezéseket a világról, így számos összefüggést találunk a versben a legújabb kutatási eredményekkel.
Az első néhány sorban a kristálypoharak szilánkjai jelképezik a fájdalmat és a szenvedést, amelyek lépten-nyomon sebeznek. Ezt az összefüggést felhasználva gondolhatunk például az orvostudományra, ahol a legfrissebb kutatási eredmények segítségével próbálják megérteni és kezelni a fájdalmat.
A vers második részében azt állítja, hogy nincs vándordal és a kiszikkadt torokok hiába emelnek kalapot a feszületnek. Ez az összefüggés arra utalhat, hogy az embereknek egyre kevesebb a kapcsolatuk a természettel. A legfrissebb kutatások kimutatták, hogy a városi környezetben élő emberek kevésbé vannak kitéve a természet hatásainak, és ez negatív hatással lehet az egészségükre és a mentális jólétére.
A vers további részeiben a hiány és elszigeteltség motívumai jelennek meg. Az irgalom hiánya, a láthatár üressége és a kövekben és fűben hiányzó víz mind képet festenek a természettel való kapcsolat hiányáról. A modern természettudomány felfedezései azonban rámutattak a világunkban lévő kapcsolatok fontosságára. A tudományos kutatások bebizonyították, hogy a természettel való kapcsolatunk egészségesebbé és boldogabbá tehet bennünket, és hogy a környezetünkben minden apró részlet összefügg egymással.
Végül, a vers időpontja, 1930. szeptember 17. rámutat az idő múlására és a tudomány folyamatos fejlődésére. Az elmúlt évtizedekben és évszázadokban a természettudomány jelentős fejlődéseket ért el, amelyek még a vers írásának idején nem voltak ismertek. A mai természettudomány legfrissebb felfedezései az idő múlásával folyamatosan változnak, és további kapcsolatokat tárhatnak fel a versben bemutatott témák és a természettudomány között.
Összességében a vers többféleképpen is megközelíthető természettudományos szempontból. A szenvedés és elszigeteltség ábrázolása mellett rámutathat a természet és az ember közötti kapcsolat fontosságára, valamint a legfrissebb kutatási eredményekre, amelyek megerősítik ezeket az összefüggéseket.
A vers, "Ki-ki magában" címmel, Dsida Jenő által íródott, tömör és erőteljes szavakkal fejezi ki a szenvedést és a reménytelenséget. A költemény teológiai szempontból elemzve, több aspektusban is megközelíthető.
Bibliai nézőpontból is értelmezhető a vers. Az első sorban a "gyötrelmek széles országútja" utalhat az emberi szenvedéstörténetre, melyet Atyánk Ádám és Éva bűnlövetke miatt hozunk magunkkal. Az emberi lét e gyötrelmes útján mindenki "ki-ki magában szenved", ami arra utalhat, hogy az embernek magában kell megtapasztalnia a fájdalmat és a szenvedést.
A vers második részében a "vándordal nem születik" kijelentés arra utalhat, hogy az ember képtelen megszólalni a fájdalom és a szenvedés közepette. Az emberek "kiszikkadt torokkal tátognak", ami azt jelenti, hogy nem képesek szavakba önteni fájdalmukat és reménytelenségüket. Az "emelünk kalapot a feszületnek" utalhat a keresztények által gyakran használt imádságra és tiszteletadásra, de azt is jelentheti, hogy a szenvedés közepette sem találnak megnyugvást és vigaszt a hitben vagy a vallásos cselekedetekben. A "feszületről sem száll le senki" pedig arra utalhat, hogy a kereszténység jelképe, a kereszt nem hoz megkönnyebbülést vagy megszabadulást az embernek.
A vers harmadik részében az "a láthatáron semmi sincs" és a "kőben, fűben, égben nincs irgalom" sorok a reménytelenség és az elhagyatottság érzetét fejezik ki. Ezek a sorok arra utalnak, hogy az ember úgy érzi, hogy semmilyen segítségre vagy irgalmasságra nem számíthat, még a természet és a világ is rideg és kegyetlen vele szemben.
Patrisztika szempontjából is megközelíthető a vers. A patrisztika időszakában az egyházatyák igyekeztek a keresztény hitet és az Egyház tanait megerősíteni. Ezekben az időkben a szenvedés és a fájdalomra és az emberi élet nehézségeire a bűn eredete miatt került sor. Így a versben is tükröződhet az a hit, hogy a bűn következménye a szenvedés és a reménytelenség az emberi életben, amit csak Isten kegyelme és elhívása tud átalakítani.
Az időben a skolasztika korszakának szempontjából is értelmezhető a vers. A skolasztika időszakában kiépült egy gondolkodásmód, ami ötvözte a teológiát a filozófiával és a racionalitással. A versben megjelenő szenvedés, fájdalom és reménytelenség kiindulópontként szolgálhatott a skolasztikus teológusok számára a teodícea kérdésének megválaszolásához. A teodícea kérdése a szenvedés és a rossz jelenlétének problematikáját jelenti az Isten jóságával és mindenhatóságával kapcsolatban. A versben megnyilvánuló fájdalom és reménytelenség a teodícea kérdése köré épülő érveléshez kapcsolódhatott a skolasztika során.
Végső soron a vers többféle teológiai nézőpontból is jól értelmezhető és megközelíthető. A bibliatudomány, patrisztika és skolasztika perspektívái mind hozzájárulhatnak a vers mélyebb értelmének felfejtéséhez és megértéséhez.