A kertben áll.
Bús. Széteső.
Belepi burján,
mossa eső.
A szitáló
lassú cseppek
orrahegyéről
lecsepegnek.
Az embereknek
Krisztust adott.
Az emberek közt
elhagyatott.
1934
Elemzések
A vers rövid, de tömör jelenete egy kertben álló szobára irányul. A vers elején a szobor állapota látható: bús és széteső. Ez talán arra utal, hogy a szobor már régóta található ezen a helyen, és az idő múlása során romlott állapotba került.
A következő sorokban megjelenik az eső, amely "belepi burján" a szobrot, majd "mossa" azt. Ez a rész a természettudományban újabb felfedezésekre utalhat, amelyek a szobrok, épületek és különböző tárgyak elöregedését vizsgálják, valamint azt, hogy az időjárási körülmények hogyan hatnak ezekre.
A versben szerepel egy Krisztusra történő utalás is, aki az emberek között "elhagyatott". Ez a rész összefüggésbe hozható a mai természettudománnyal, ami a vallási és spirituális kérdéseket is vizsgálja, például a vallási hiedelmek és az evolúció közötti kapcsolatot.
Az utolsó sor egy évszámot tartalmaz (1934), ami azt sugallhatja, hogy a verset az adott időszakban írták. Ennek szintén van kapcsolata a természettudománnyal, mivel 1934-ben már rengeteg új felfedezés történt a fizika, a biológia, a kémia és más természettudományok területén.
Alapvetően a vers olyan elemeket tartalmaz, amelyek az idő múlásával a szobor romlását és a természeti hatásokat mutatják be. Emellett a vallási és tudományos kérdések kapcsolódását is érzékelhetjük a versben.
A vers szövege kevés információt nyújt a teológiai szempontokról. Ennek ellenére, néhány értelmezés lehetősége adódik a versből.
A versben egy Mária szobor helyezkedik el a kertben, ami önmagában már teológiai vonatkozásokat hordoz, hiszen Mária a katolikus vallásban különleges szerepet tölt be, mint Jézus anyja és közbenjárója. A szobor búskomor hangulatát az első sorokban olvashatjuk: "Bús. Széteső." Ez a leírás arra utalhat, hogy Mária szobra talán elhagyott, vagy figyelmen kívül hagyott lehetőségekre utal. A szobrot "belepi burján, mossa eső", ami egy szimbolikus kép, ami arra utalhat, hogy a természet, a helyzet romlása következtében Mária szimbólumának ereje, tisztasága elhomályosul.
A következő bekezdésben a szitáló eső cseppek leírását olvashatjuk, amit a vers második részében az "Az embereknek/Krisztust adott", majd "Az emberek közt/elhagyatott" sorok követnek. Ez a rész arra utalhat, hogy Krisztus, Mária fia az embereknek lett adott megváltóként, de ő maga is elhagyatottá vált. Ez megjelenítheti a katolikus egyház tanítását a megváltásról és az emberek előtti elhagyatottságról.
A bibliatudományi megközelítés azt hangsúlyozhatja, hogy Mária a Bibliában is fontos alak, mint Jézus anyja és az üdvösség történetének részese. A patrisztika nézőpontjából a szobor jelentése lehetne úgy is értelmezhető, hogy Mária az Egyház jelképe, ami elhagyatottá vált az emberek között. A skolasztika szempontjából pedig a vers arra utalhat, hogy Mária szobra valójában csak egy megtestesült szimbólum, ami azt jelenti, hogy Mária csak eszközként szolgál az üdvösségben.
Összességében a vers teológiai értelmezése sokféle lehet, és a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika szemszögei is különféle megközelítéseket kínálnak. Fontos azonban megjegyezni, hogy a vers kevés konkrét teológiai információt nyújt, és inkább inkább lírai, hangulatképet közvetítő jellegű, mintsem dogmatikus állításokat tartalmazó mű.
A vers szerkezete egyszerű, négy rövid strofából áll. Az első két sorban a szobor állapotáról van szó, hogy bús és széteső. A "bús" jelző a szobor hangulatát fejezi ki, utalva arra, hogy ez a szobor valószínűleg szomorú vagy elhagyatott állapotban van. A "széteső" jelző pedig azt sugallhatja, hogy a szobor romos vagy sérült.
A harmadik sor azonban egy másik képet fest elénk, hogy a szobrot belepi a burján és mossa a eső. A burján itt a természetes növényzetet jelenti, ami arra utalhat, hogy a természet visszaveszi magához a művész alkotását. Az eső pedig a tisztítást és megújulást jelenti, ezzel azt sugallva, hogy a szobor helyzete változhat, újjászülethet.
A negyedik sor az embereknek adott Krisztusra utal, ami vallási és szimbolikus jelentőséggel bír. Azonban kiemeli azt a tényt is, hogy az emberek közt elhagyatott. Ez a szövegrész arra utal, hogy a szobor nem kap kellő törődést vagy figyelmet az emberektől, elhagyatott a környezetében.
A vers megjelenésekor, 1934-ben a magyar irodalomban élt már a modernizmus korszaka, amelyet elsősorban jellemző az expresszív kifejezés és az egyszerű formavilág. Dsida Jenő versének egyszerűsége és mélysége megfelel ennek az irányzatnak.
A vers témája, egy elhagyatott, széteső szobor, a modern korban is megjelenő motívum, ami általánosan szólhat a művészet, alkotások elfeledettségéről és a múló időről. Ez a motívum nem csak a magyar irodalomban, de a nemzetközi szépirodalomban is gyakran előfordul.
Például Robert Frost amerikai költő műveiben is gyakran visszatér a természettel való kapcsolat, az emberi alkotások és a természet viszonya. Az ő verseiben is megfigyelhető az a motívum, hogy az emberi alkotások végül eltűnhetnek vagy elveszhetnek a természetben.
Egy másik példa József Attila Nagyon fáj (Azok az öregek) című verse, amelyben az elhagyatottság és a szétesés motívuma is előkerül. Itt is érezhető a versben a magány és az idő múlása.
Összességében tehát Dsida Jenő Mária szobra a kertben című verse a modernizmus jegyeit hordozza magán és a széteső, elhagyatott szobor motívuma nem csak a magyar irodalomban, de a nemzetközi szépirodalomban is gyakran előfordul.