Ez pusztulás. Beteg világ.
Beteg világban béna ember. Zilált ligetek zörrenése. Utolsó fény. Sötét november.

Ó jöjj velem, ne hagyj magamra
e rémület vigyorba züllött időszakán! Hallom zörögni a korhadozó, görbe küllőt,

mely a futó föld kerekét
tétován fogta eddig össze s már szétomol, hogy utasát árkok szennyében megfürössze.

Ez nem negédes jajgatás,
finomkodó poéta-lárma, de fejem fölött penge leng s fejem alatt kigyúlt a párna.

Kuszált körívet, parabólát
cirkalmoztam és léniáztam. Nem tudom hol, a számítást összezavartam, elhibáztam

s most már nincs többé elme, hogy
a rend bogával összekösse e rámbízott, romolt világot, mely belefut az üstökösbe.

Tört homlokomon távoli
lángok visszfénye váltakozva lobban s kialszik. Irgalomtelt angyalra várok, hátha hozna

valami enyhe-lanyha mérget,
amelytől csapzott-fürtü, csúnya fejem elalvó lassusággal válladra esne s ott kihúnyna.

Vagy - fuss velem, hiszen szeretsz.
Tán gyógyulás ősparkja vár itt: szívedre bízom magamat, légy most okos és tégy akármit.

Nő vagy és voltál kisgyerek
s felsírtál bizonyára éjjel, melletted látva bábudat lyukas, tört porcellán-fejével.

Mit tettél akkor? Ó, ha most
eszedbe jut, próbáld meg újra! Mívelj csodát, tíz gyönge ujjad legyen gyógyító Isten ujja,

végy valahol varázsragasztót,
lássam magamat újra épen, e sok riadt, repedt szilánkot egy darabban és emberképpen! -

Ez itt a park s ez itt a tó.
Már nem sírok és nem menekszem, történjen bármi mindenekkel, fáradt vagyok, a padra fekszem, -

nézd: a megtestesült betegség,
gigász beteg a törpe padkán; milliárd ember várja benne, hogy könnyes kínja elapad tán

S te csak magad vagy, édesem.
Van-e szerszámod; mely kivágná e duzzadó daganatot? Tedd a világot orvossággá

és add be az emberfiának! -
meleg felhőkből adj kabátot a széthulló, szegény betegre, ki betegen is csak barátod

teremts neki tavaszt, ha tudsz,
ezer vigyázó virágméccsel s készíts teát a parki tóból, ha fuldokolva felköhécsel,

bodzateát a parki tóból,
csészéje, kristállyá meredve, maga legyen a tó kerek kavicsos-öblű, tiszta medre,

és facsarj hűs citromlevet,
savanyú fényt a sárga napból, mely óriás csészénk fölött ring-leng és bágyadtan barangol,

s a mesebeli hószín hattyút,
mely most suhogva vízbe ugrott, süllyeszd el benne olvadón, mint fehér, édes kockacukrot... -

Elemzések

A versnek nincs olyan része, amely közvetlenül összekapcsolható lenne a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel. A vers elsősorban az emberi pusztulásról és a természet megsemmisüléséről szól. Az emberi jelenlét negatív hatására utal a „pusztulás” és a „beteg világ” kifejezések, valamint a „zilált ligetek zörrenése” képe. Ez a kép a természet pusztulására utal, amit az emberi tevékenység okoz. Egy másik kép a „korhadozó, görbe küllő”, ami a földet jelképezi, és ahogy a folytatásból kiderül, szintén a pusztulásra utal.

A versben találunk egy másik szimbolikus képet is, amely a „tétova” és „szétomló” földre utal, amely „utasa” mellett árkokban fürdik. Ez a kép a klímaváltozásra és az éghajlati katasztrófákra utalhat, amelyeket az emberi tevékenység okozott.

A „kuszált körív”, „parabola” és „léniázás” kifejezések a matematikára utalnak, de nem kapcsolódnak közvetlenül a legfrissebb természettudományos felfedezésekhez.

A vers további részei a szeretet és a gyógyulás iránti vágyról szólnak, amelyek nem jelenítenek meg természettudományos témákat.

Ez a vers tehát nem tartalmaz olyasmiket, amik közvetlenül kapcsolhatók lennének a legfrissebb természettudományos felfedezésekhez. Azonban előhív olyan témákat, mint az emberi hatás a természetre és a klímaváltozás, amelyek napjainkban fontosak és aktuálisak a természettudomány szempontjából.

A vers címe "Tóparti könyörgés" és Dsida Jenő szerző tol. A költeményben megjelenik a betegség és pusztulás motívuma, amely a világot és az embert is magában foglalja. A szépirodalmi összefüggések között lehet említeni a modernista és expresszionista irányzatok hatásait, amelyekben gyakran foglalkoztak az emberi szenvedés, elidegenedés és kilátástalanság témáival. A versben megjelenik a természet motívuma, különösen a parkban és a tóban, amelyek lehetőséget adnak a gyógyulásra és az ellenszegülésre.

Magyar irodalmi összefüggések:
- A versben megjelenő természeti képek és a természet gyógyító ereje a romantika és a szimbolizmus irányzatához kapcsolható. Ez a természetleírás és a természeti jelképek használata segít kiemelni az emberi szenvedés és betegség elleni küzdelem motívumát.
- A 20. századi magyar irodalomban is megjelennek olyan írók és költők, akik hasonlóan foglalkoztak az emberi szenvedés témájával, mint például Kosztolányi Dezső és Babits Mihály.

Nemzetközi irodalmi összefüggések:
- A modernista és expresszionista irányzatok, amelyek hatást gyakorolhatnak a versre, nemzetközileg is jelen voltak a 20. század elején. Ilyen például a francia szimbolizmus, amelyben a természeti képek és a lírai én leírása meghatározóak voltak.
- Az emberi betegség és a halál témái nemzetközi szinten is gyakran jelennek meg, például Thomas Mann "A mágiában" című regényében vagy Franz Kafka műveiben.

Ezek az irodalmi összefüggések segítenek elhelyezni és értelmezni a verset a magyar és nemzetközi irodalom tágabb kereteiben.

A vers teológiai szempontból megközelítve kifejezi a pusztuló és beteg világot. A beteg ember szimbolizálja az emberiség bűnös állapotát és az istenkapcsolat megszakadását. A versekben megjelenő képek és hangulatok a szenvedéssel, reménnyel, valamint az Istenhez való könyörgéssel kapcsolódnak.

A bibliatudomány nézőpontjából a versben található utalások és képek, mint például a korhadozó, görbe küllő vagy a tört homlok, távoli lángok, visszfény, a bűnbeesés és az emberi természet hibáit jelképezik. Ezek a képek azt mutatják, hogy az emberi világ romlásnak indult, és csak az Isten által küldött irgalmat és megváltást várhatja.

A patrisztika nézőpontjából a vers fókuszában a könyörgés és Isten iránti vágy áll. Az ember emberfeletti betegségét és gyengeségét elismerve, a költő arra kéri Isten segítségét és irgalomát. A versben jelen lévő képek és hangulatok arra utalnak, hogy az emberi lélek mélységében felsejlő vágy az isteni kegyelemre való törekvésre ösztönzi az embert.

A skolasztika nézőpontjából a versben megjelenő kérdések és problémák arra utalnak, hogy az emberi értelem korlátozott és képtelen megoldani az élet nehézségeit és szenvedéseit. A költő felismeri a saját korlátait és a világ romlottságát, és arra vágyik, hogy az isteni erő és bölcsesség segítse az emberi értelmet a problémák megértésében és megoldásában.

A versben minden nézet hangsúlyozza az emberiség bűnbeesésének következményeit, valamint az emberi gyengeséget és az Istenhez való könyörgés szükségességét. A versekben jelen lévő képek, hangulatok és szimbólumok segítik a teológiai témák megjelenítését és az olvasónak a bibliai és teológiai összefüggések felismerését.