Halott leányka emlékének
A megfagyott öbölben
jégbe szorult a csolnak.
A hallgatás bárányai
melletted vándorolnak.
Mégy lankadón és szelíden,
glóriásan és nézelődőn
a vattás békesség felé
véget nem érő jégmezőkön.
Kibomlott és havas hajad
meglobog és ismét elül.
Világító virágokat
ejtesz a hóba jelül.
Csend van, amikor megállsz,
csendje hótömbnek, jéglemeznek.
Tisztán hallod, amint most
üvegszívem szirmai töredeznek.
A vers teológiai szempontból számos értelmezést kínál. A bibliatudomány szemszögéből vizsgálva, a "megfagyott öbölben jégbe szorult a csolnak" sorban az emberi lélek megpróbáltatását és fogságát láthatjuk. A jégmezők, amiket véget nem érőnek írnak le, a bűn és a rossz hatalmát jelképezhetik, amelyben az ember elveszíti a szabadságát és a békéjét. Az "ejtesz a hóba jelül" sor pedig az emberi cselekedetek és jó cselekedetek jelképeként értelmezhető.
A patrisztika szempontjából a versben megjelenik a halál és az eltávozás témája. Az első sorban a halott leányka emlékének megörökítése látható, ami arra emlékeztet, hogy az emberi élet ideiglenes és átmeneti. A lankadó és szelíd mozgás a lelki szerénységet és alázatot tükrözheti, valamint a békesség és az állandóság utáni vágyat. A "vattás békesség" kifejezés az isteni védelmet és megtartást jelképezheti, amelyen keresztül az ember eljuthat a vígasság és boldogság állapotához.
A skolasztika nézőpontjából a versben megjelenő képek az emberi érzékszervekhez és érzékeléshez kapcsolódnak. A "világító virágokat ejtesz a hóba jelül" sorban az emberi érzelmek és érzékek rendkívül pontos és részletes megfigyelésére utalhat. Az üvegszív és szirmai töredezése pedig arra utalhat, hogy az emberi lélek törekvései és vágyai törékenyek és sérülékenyek lehetnek.
A vers természettudományos szempontból is érdekesen megközelíthető, hiszen számos természeti elemet tartalmaz, amelyek a mai kutatásokkal is összefüggésbe hozhatók.
A vers elején beszél a megfagyott öbölről, ami a hideg éghajlatot és a befagyott vizeket idézi. Az öbölben jégbe szorult a csónak, amely a fagyás-olvadás jelenségét tükrözheti, ami szintén a természeti folyamatokhoz kapcsolódik.
A második versszak a "véget nem érő jégmezők" leírásával fejezi ki a természeti környezetet, amikor valaki halad rajta át. A jégmezők a jégtakarókat, jégtáblákat jelenthetik, amelyek elterülnek a hideg területeken, például az Északi-sarkon vagy az Antarktiszon. Ezen a tájon áthaladva a szemlélőben mikroszkóposnak tűnhet a jég kristályszerkezete és a hó alatt látott hókristályok.
A következő versszakban a havas hajad megjelenése a természet jegyét hordozza magában. A havas hajat globális felmelegedés hatására fellépő hó- és jégtakaró apja vagy a téli természeti környezet, amelyben a virágok nem képesek felébredni. A hóba ejtett világító virágok lehetnek valós növények vagy átvitt értelemben a természet szépségének jelölése, amely még a hóból is kiemelkedik.
A vers utolsó részében a csend a természettel való kölcsönhatást mutatja be. A hótömb és a jéglemez csendje a természet csendje, amelyben a szellem válik sebezhetővé. Az üvegszív szirmai töredezése a törékenységet és sebezhetőséget jelképezi, ami egyidejűleg a természet védelmet kér. Az üvegszívem szirmai a természetben található sejtek, szövetek vagy szervek, amelyek összetörhetnek vagy megsérülhetnek, például jégpáncél alatt. Ezen keresztül a természetbe való beavatkozás tervezése vagy az emberi tevékenységek nyomán bekövetkezett környezeti károk jelennek meg.
A vers természettudományos szempontból sokféle elemet tartalmaz. A hideg környezet, a jég és a hó, valamint a természettel való kölcsönhatás mind olyan témák, amelyekben a mai kutatások is mélyednek. A vers az emberi érzések és tapasztalatok kifejező eszköze, de ennek ellenére is hozható összefüggésbe a modern természettudomány eredményeivel.
A vers címe játszik a kézzelfogható valósággal és az elvont, megszemélyesített jelentésekkel, amelyeket a versben kifejez. A "Túl jégmezőkön" cím metaforikus értelmet is hordoz, amely arra utal, hogy a versen által létrehozott képzeletbeli tér meghaladja a fizikai, tapasztalható valóságot.
A versben megjelenik a természet motívuma, amely a magyar és a nemzetközi irodalomban is gyakran előfordul. A megfagyott öböl és a véget nem érő jégmezők képei a természet szépségét és könyörtelen jellegét egyaránt kifejezik. A természeti elemek és azok jelképes használata a romantikára utal, amelyben a természet és az emberi érzelmek közötti kapcsolat fontos szerepet játszik.
A vers hősnőjének alakja, a halott leányka, a halál és a múlt emlékezetére utal. Ez a motívum több irodalmi műben is felbukkan, például Edgar Allan Poe műveiben is. A halott leányka szimbolikus jelentőséggel bír és az emlékezet, a múlt megőrzésének fontosságát hangsúlyozza.
A szerelem és a hűség motívumai is jelen vannak a versben, amelyek összekapcsolódnak a halott leányka és az elhunyt szereplő szerelmi viszonyával. A szerelmi költészet számos művében találkozhatunk hasonló tematikával.
A vers stiláris jellege a szecesszióhoz is kapcsolható, amely egy művészeti irányzat a 19. és 20. század fordulójáról. A szecesszióra jellemzőek a megszemélyesítések, a természeti jelenségek elvont ábrázolása és a szimbolikus képek használata.
A vers szerkezete rímekkel és ritmusokkal is gazdagítja az irodalmi értékét. A rímes sorok és a megszakított ritmusok a vers hangulatához és a tartalmához igazodnak.
A vers stílusában érezhető az impresszionizmus hatása is, amely az irodalomban a 19. és 20. század fordulóján jelent meg. Az impresszionizmusban a tárgyak és az érzések pillanatnyi benyomásait kívánják megörökíteni, ami itt is tetten érhető a részletezett leírásokban és az érzékszervi benyomások részletes ábrázolásában.
Végső soron a vers hangsúlyozza a halandóság és az elmúlás témáját, amely mind a magyar, mind a nemzetközi irodalomban fontos szerepet játszik. A halál, a múlt és az emlékezet kérdésköre a művészetben gyakran előforduló, univerzális témák, amelyek mindannyiunkat érintenek. A vers tehát több irodalmi és művészeti tradíciót is ötvöz, és számos értelmezésre nyitott.