Pirulva vallom, hogy a hátam
Nem görnyedt s mellem nem zihál.
Bár sok telet keresztülfáztam,
Nem csetlem-botlom nyavalyásan,
S a vállam sem költői váll.
Keserű, sok nagy vonaglásom,
Emberharc, bánatok szele
Megérzik pár forró iráson, -
Büszkére termett arcvonásom
Gúnyos gőggel dacolt vele.
Szemem se beszél poétárul.
Nem divatos költők szeme.
Semmibe mélán el nem bámul,
Könnyet tüntetve el nem árul, -
Merész, szikrázó, fekete.
Harcokra, öklöző harcokra
Apám e testet adta rám.
De a lelkem halk rimek bokra,
Zengeni kezd kis sirásokra.
Poéta, szent volt az anyám.
ÉLET SZERETŐJE.
1909-1914.
Kinek nem élet már az élet,
És kéjjel gondolsz a halálra;
Ki nem vársz már örömvendéget
S milliókkal vagy testvér-árva:
Bús testvérem, jöjj ide mellém,
Kulcsold kezemre árva ujjad;
Bús testvérek a halál mellén
Jó, hogyha néha összebújnak.