Hajdan bókos alázkodással
Templomok ajtaján zörgettem.
Hajdan igét és igazságot
Hirdetni támadt furcsa kedvem.
Mellem nagy, áradó zugással
Egy más világ hitétől duzzadt.
Ki sem önthettem, már elüzött
Szemforgató farizeushad.
Ijedt, megdöbbent sikoltása
Belevágott a zsoltáromba.
Pedig, ki pusztán barangoltam,
Oázt dicsérni tudtam volna.
Mellem nagy, áradó zugással
Egy más világ hitétől duzzadt.
Egy szebb világ... de itt a földön
Adassék búsnak és koldusnak!
Dermedt tiz ujj ne kulcsolódjék
Napi kenyérért mindhiába.
Derűs ajkon hadd hangozzék már
Békesség-áldás, boldog hála...
Ah! Gipszangyalok sose láttak
Hálás, szent arcot, oly pufókot,
Mint amikor mögöttem zajjal
A templomajtó becsapódott.
Boglyakemencés, gerendás szoba,
Fakó Luther-kép, pár arasznyi ablak,
Keményhitű papoknak otthona,
Nekem komor, játéktalan tanyám,
Ünneptájon meglátogatlak.
Ugy zendül még ma is az ige,
Apáim ódon, bibliás beszéde,
Minthogyha szívem még gyermek szíve,
S az arcom is még gyermek arca volna,
Mely ámul s lángol szent mesékre.
Imádságkezdés int fehér falon
És mellet veret főhajtó alázat.
A havas úton imám mormolom:
Én hazug, beteg, gúnyos istenem,
Hagyjuk fehéren azt a házat.