Olyan bolondos egy történet:
Szegény fiúról, gazdag lányról.
A szívük fájt, a szívük lángolt.
- Ugy-e, bolondos egy történet?
        Kacagjunk, édes!

A lány olyan, mint a kísértet,
Hiába cifra ruha, pompa.
Nem jár ki már, csak a templomba.
- Ugy-e, bolondos egy történet?
        Kacagjunk, édes!

»Mért nem születtem én szegénynek,
Vagy ő miért nem gazdagságra!?«
S az ifjú lenn csak várja, várja...
- Ugy-e, bolondos egy történet?
        Kacagjunk, édes!

»Hát pénz kell itt csak vőlegénynek?
Majd lesz az is! Óh, lesz egy zsákkal!«
S az ifjú küzd éj-napon által...
- Ugy-e, bolondos egy történet?
        Kacagjunk édes!

És gyült a pénz - gyültek az évek, -
A zsákból már alig hiányzott.
És gyültek arcukon a ráncok...
- Ugy-e, bolondos egy történet?
        Kacagjunk, édes!

A nyár elmult. A sziv kiégett,
Oda a fénye a szemöknek, -
Tél volt, mikorra összejöttek...
- Ugy-e, bolondos egy történet?
        Maga sír, édes?


POÉTASORS

Hosszú hajú, bohó poéta,
Fülig szerelmes volt szegény.
Omlott ajkán a sok poéma,
Sok, sok szerelmes költemény.
Aranyhaj omlott-bomlott lágyan,
A nyári fehér éjszakában -
S míg ábrándok közt elmerengett
Szegény poéta szép dalán,
Selyempárnáján sírt a nótán
Aranyhajú királyleány...

Szerelmes szép dal szállott, szállott,
Panaszos, árva, szárnyszegett, -
Aranyhajú királyleányról,
Kit a poéta szeretett.
Aranyhaj omlott, bomlott lágyan,
A nyári fehér éjszakában -
S a méla dalt míg elhallgatta
Lágy, rózsaszirmú nyoszolyán,
Csókot küldött a poétának
Aranyhajú királyleány...

De mert két ábrándos személyből
Még nem lehet bonyodalom. -
Jött egy hadnagy, dübörgő léptű,
S a kardja csörömpölt nagyon.
Aranyhaj omlott, bomlott lágyan,
A nyári fehér éjszakában -
Sarkantyú pengett szép zenében
S a koszorús lant porba hullt -
S amint jött, elfeledték szépen
Szegény, szerelmes trubadúrt...


ÁRNY AZ ÉJSZAKÁBAN

Október 31.

Éjszaka volt. A boltíves teremben
Maga maradt a wittenbergi.
Kisérő társa csak a gondolat,
Mely árnyékot vet lelke tükörére.
A gondolat, az üldöző, az átkos,
A lelkes árnyék, mely ágyához ült
És elrabolta legszebb álmait.
Ott volt vele a bús kolostor mélyén,
Álomtalan komor, vak éjszakákon,
A kételkedés nagy óráiban -
S fülébe súgott őrült dolgokat:
- Hogy nézze végig borzalom nekül
A vérfagyasztó, bús komédiát,
Melyben az állat öltözik csuhába
S a képmutatás üli orgiáját -
S ne sirjon, míg a színjátszó röhög
A meggyalázott Isten képibe...
- Elűzte akkor. De azóta, éjjel,
Mikor csak ő s a gondolat virraszt,
Csak visszatér. És gúnyos ördög-arcát
Felé forditja, bárhová tekint.
Futna előle, óh, de hallja hangját:
»Csak szószátyár a lelkiismeret,
Mely elhallgat, ha elhallgattatod!«
S amig görcsösen szoritja kezében
Az Irást, melyből önlelkét meríté,
Mikéntha most a szent könyvből beszélne,
Hallani kell a lelkes árny szavát,
Hogy lelke, teste megremeg bele:
»Bolond vagy, az! Hát azt hiszed valóban,
Hogy őrült munkád végre célhoz ér?
S amit elgondolsz: megteremtheted
Az istenlelkű ember édenét,
Hol nincsen bíró, csak a szeretet,
És nincsen törvény, csak a szeretet?
S e bús lapokra épited hited,
E könyvre, melyet Isten irt neked?
Óh, eltemette régen azt, kire
Rábizta könyvét a nagy alkotó,
S az isten-írás eltörölt helyébe
Felírta álnok lelkének szavát:
A törvényt, melynek neve: gyűlölet,
S ki végrehajtja: a felebarát.
Óh, azt a könyvet jól elrejti ő -
S nem retteg, hogy a napvilágra jő -
Miért?... Lesujtja azt maga az ember,
Ki felnyitotta hályogos szemét:
Mert a vakondok fél a napsugártól!
S jobb lenni bent az »ártatlan« sötétben,
Mint a sugáron, - amely éget is!
Bolond vagy, az, mert égeted magad
S még itt a földön vár rád a pokol!...«
...Elhallgatott és nézte kárörömmel,
A másik mennyit szenved a beszéden -
Mert szenvedett. De lelkének borúján
Már átcikázott a fényes sugár,
S ajkán a szó már nem remegve csengett.
»E könyvet itten eltemethetik.
Az ige, mely abban letéve van,
Lerázza majd a láncokat magáról
S megfényesülve fel az égbe száll.
Mert meg van irva már az isten-irás,
Melyet örökre eltörölni törtek -
A lélekből az kitörölhetetlen:
Isten-kezével abba Isten irta!
Csak még a ködlő, vak homály fedi,
Melyet a vakhit, a butitó ontott -
- De én sugárt küldök ez éjhomályba,
Sugárt, mely bennem istenszóra támadt,
Isten sugarát: a hitet, az élőt.
Hogy éget is? Tűz az! S az uj világnak
A régi hamván kell épülnie!
Pokol nekem csak a sötét homály!«...
- És hosszan, bántón kacagott reá
Az árny és ördög-arcával vigyorgott.
»Világosság kell? Hát majd gyujtok én!
Leoldom im a fátyolt, mely jövendő
Évszázadok sápadt arcát fedi.
Nézd, nézd amott a vörös máglyalángot:
A te sugárod nyomán felcsapót,
És körötte a sápadt tömeget:
Erdő, melyet megtép a förgeteg.
Ott gyászruhában özvegyek jajongnak
S a gyermek sír, ki apját veszti el...
Mert tűzbe lép, ki tégedet követ!
És nézd, nézd ottan az iromba gályát -
A nagy koporsót most te ácsolod!
Aki nevedet ajkára vevé:
Rabláncon százat hajtanak belé.
Mezítlen testen vérig vág az ostor -
Te suhogtatod most, te új apostol!
Nézd, már megindul, recseg, nyög a gálya:
Azok is érted mennek a halálba«...

»Nem értem, - Istenért, ki bennem él, -
És él azokban, kik meghalnak ottan.
Káin oltárán mindig ég a tűz -
De füstje Káin rút arcába csap.
S a máglyatűzön izmosul az eszme!
Gályára lép, igaz, ki jő utánam -
És jőni fognak mégis ezren bátran!
Kondulni fognak a halálharangok;
A gyönge sír - de hallod azt a hangot?
Korbácsütés azt el nem nyomhatá,
Mert sziklahitnek szent visszhangja az!
Hallod: Erős vár a mi Istenünk!...
Egy megszebbült kor szent himnusza az.
Korbácsoló kar régen már a földé,
De az az ének zengni fog örökké,
Mert lélek súgta, arra hallgatok.
Ostor csattoghat, máglyák tüze éghet -
Az Ur erős és én - utamra lépek!«

S mint a sugárban a tenyérnyi köd,
Oszlott az árnyék már dörgő szavára.
Vérszin palástját ölté a kelet, -
S a fény, mely fönt az iveken derengett,
Jelezte már - az újkor hajnalát...

Elemzések

A vers teológiai szempontból az ember és Isten viszonyával, a hit és a vallás kérdéseivel foglalkozik.

Az első részben a történet arról szól, hogy egy szegény fiú szerelmes lesz egy gazdag lányba. A lány azonban nem jár ki többé, csak a templomba jár. Ebből a részből az olvasható ki, hogy a lány Istenhez fordul és kapcsolatot épít vele, míg a fiú a gazdagságot és a testi vágyat keresi. Ez a rész a bibliatudomány nézőpontjából arra utalhat, hogy az emberi kapcsolatok és viszonyok nem tartósak és nem elégségesek, csak Isteni kapcsolatban találhatjuk meg a beteljesülést.

A következő részben a fiú és a lány gondolata egybeolvad. Mindkettejükben felmerül a kérdés, hogy miért nem születtek egymás helyzetébe. Ebben a részben megjelenik a kínzó kérdés az emberi sors következetességéről és az igazságosság problémájáról. A fiú és a lány élénk vágya az anyagi javakra a skolasztika nézőpontjára utalhat, amelyben az anyagi javakat és a gazdagságot nagyra becsülve a boldogságot is ezekben keresik. A bibliatudomány és a patrisztika nézőpontjára viszont ellentmondásosan hat, mivel Isten az egyenlő és mindenkit szeret, nem számítva az anyagi helyzetet.

A következő részben az ifjú elhatározza, hogy pénzt kell szereznie és így megszerzi azt. Az ifjú erőfeszítése, hogy gazdaggá váljon, a skolasztika nézőpontját tükrözi, amelyben a cselekvés és a szorgalom fontos érték. A patrisztika nézőpontja szerint azonban az igazi boldogság és beteljesülés az Istenhez való közelségben és a lelki gazdagságban található.

A következő részekben az idő múlását látjuk, amely rájuk is hatással van. Az arcukon megjelenő ráncok az öregedést és hanyatlást jelzik. Itt a patrisztika és a bibliatudomány nézőpontja is megjelenik, mivel mindkettő hangsúlyozza a mulandóságot és az idő múlását, valamint azt, hogy az igazi értékek és boldogság az elmúló dolgok fölé emelkednek.

A következő részben a szereplők találkoznak, de már későn. Az ifjú sz

A vers szerkezete három részre osztható: Gyóni Géza balladája, Poétasors és Árny az éjszakában.

Gyóni Géza balladája magáról a versolvasóról szól. A vers elején a ballada tárgya meghatározásra kerül: egy bolondos történet, amely egy szegény fiú és egy gazdag lány kapcsolatáról szól. A lány mint kísértet jelenik meg, aki már nem jár ki, csak a templomba. Ez az első érdekes összefüggés a magyar szépirodalomban, ahol az érzelmi és társadalmi különbségek miatt nehéz a kapcsolat kialakítása.

A következő szakaszban a fiú és a lány kérdéseket tesznek fel arról, miért született a másik szerencsésebb vagy szerencsétlenebb körülmények között. Az ifjú pedig vár és küzd, hogy gazdag lehessen, és csak a pénznek köszönhetően lehetne a lány vőlegénye. Ez kiemeli a pénz fontosságát és a társadalmi hierarchiát a szépirodalomban.

A vers tovább folytatódik a pénz gyűjtésének és a múló időnek a leírásával. Végül megérkezünk a télhez, és a lány már nem szép és fényes, hanem változtatlanul szegény fiúhoz megy. Ez tükrözi a változásokat az életpályán és az idő múlásának hatását.

A második rész, a Poétasors, egy bohó poéta szerelmét meséli el egy aranyhajú királyleánnyal. A lány azonban elhagyja a poétát, amikor egy hadnagy megjelenik. Ez a rész kiemeli az ábrándok és a valóság közötti konfliktust, valamint a romantika és a realitás közötti ellentétet a szépirodalomban.

Az utolsó rész, Az árny az éjszakában, egy Wittenbergi lelkész belső konfliktusát mutatja be. Az árnyék, a lelkiismeret és a kétségek egyre súlyosabbak lesznek, és arra kényszerítik a lelkészt, hogy szembesüljön a sötét gondolataival. Az árnyék elgondolkoztatja, hogy a vallási hit és az igazság megvalósítható-e a földön. Végül a lelkész visszautasítja az árnyékot és elkötelezi magát a világosság felé.

A vers minden része különböző összefüggéseket hoz létre a magyar és a nem

A versben található történetek és szimbólumok természettudományos szempontból is értelmezhetők. Az alábbiakban részletesen kifejtem, hogy milyen kapcsolódási pontokat találhatunk a modern természettudomány legfrissebb felfedezéseivel.

Az első ballada a szegény fiú és a gazdag lány történetét meséli el. A szegénység és gazdagság témája kapcsolódhat az ökológiai egyenlőtlenségek vizsgálatához. Ma már jól tudjuk, hogy a gazdag országok természeti erőforrásait túlhasználják, míg a szegény országokban a szûkösebb erőforrásokhoz kell alkalmazkodniuk. Az egyenlőtlenség miatt kevésbé tehetőek meg azok az intézkedések, amelyek védelmeznék a környezetet. A ballada tehát arra késztet minket, hogy gondolkodjunk a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségekről és azok hatásairól a természetre.

A második balladában a lány, aki már nem jár ki csak a templomba, kapcsolatba hozható az emberek társadalmi elszigetelődésével, amelyet az internetkorban különösen megtapasztalunk. Az emberek sokkal inkább az online közösségekben kommunikálnak, és kevésbé vesznek részt a valóságos életben. Ez a társadalmi változás hatással van az emberek pszichológiai és érzelmi egészségére, valamint a természetre is. Például, a több otthoni munkavégzés és az online vásárlás megnövekedett energiaterhelést és erőforrás-felhasználást eredményez, ami hatással van a környezetre.

A harmadik balladában az ifjú és a lány közötti pénzügyi nehézségek jelennek meg. Ez az aspektus kapcsolódik a fenntartható fejlődés koncepciójához. A modern természettudomány arra ösztönzi az embereket, hogy gazdasági döntéseiket olyan módon hozzák meg, hogy minimálisra csökkenjen a károk a környezetre. Ez például több energiatakarékos berendezés használatát, a megújuló energiaforrásokra való áttérést és a fenntartható agrárgazdálkodást jelentheti.

A negyedik balladában a zsák pénz és az évek gyűjtése kapcsolódik a társadalmi és gazdas