Bolyongtam elhagyott csapáson.
Hang nem zavarta álmodásom.
Ha jöttek is ott szembe vélem,
Egy hang szólt szivem belsejében:
Csak menj feléjük, te szegény beteg,
Azok is olyan
Szomorú, szótlan, csöndes emberek.
Megálltam egy füves tisztáson,
De szerte rebbent mind az álom.
Hangos kacaj csendült elébem
S a hang szólt szivem belsejében:
Ne menj te arra, szomorú ember!
S más útra tértem
Még szomorúbban, még csöndesebben.
Én hozzám is beköszöntött
Az első vig napsugár.
Kiváncsi tán, hogy mit csinál
Ez a fakó, bús madár.
Fényt derit a szürkeségbe,
Csillog, villog, csalogat -
Úgy szeretné földeritni
Búbánatos arcomat.
Maradj csak kint, jó napsugár,
Hirdesd másnak a tavaszt -
Bús szivembe ragyogásod
Jókedvet már nem fakaszt.
Elkomorul a kis sugár,
Rezeg, rezeg kínosan -
És a függöny nyilásán át
Szomorúan eloson.
Aztán újra rám borul a
Fojtó, árnyas szürkeség -
És a tavaszt ugy várom már,
Mint aggastyán a mesét...
Csend. Nem zavarja semmi sem.
Árnyék suhan a kék vizen.
Bús gondolat - tévedt madár -
Rajzolta röptiben.
Bús gondolat, mely újra visszatér,
Bús gondolat, mely elgyötör, kisér:
Örök hajszában élve élni,
Harcolni semmiért.
Célt, célt, teremtő Istenem!
Célt, célt, mely ihlet, tűzz nekem.
Ne kóboroljak ebként utamon,
Megtörten, hitlenen.
Mondd: gyűrű vagyok a vizen,
Mely célodat tovább viszem
S a messze ködlő végtelenben
Eloszlik - semmi sem.
Mondd: por vagyok, mit szél vihet,
Por, melyből trónod építed.
De mondd! A lelkes porszem
Kér - önts belé hitet.
Csend. Nem zavarja semmi sem.
Csillagfény reszket a vizen.
Isten - lényednek egy sugára -
Te vagy a cél, hiszem!
Ki néz reátok résztvevően,
Ki ejt könnyet felettetek -
Tűző napon, jeges esőben
Kifakult rózsalevelek?
A levegőég harmatcseppje
Fel nem üdit már titeket -
Hisz nem ragyoghat kebletekbe,
Kifakult, árva levelek...
Falánk bogár, a méhe, lepke
Mért sirdogálna értetek?
Hogy ősz borult a kikeletre?
S fakultok rózsalevelek?
Fényben, örömben átaléltek
Egy csillogó nyárt veletek -
Bús szánalmat most mit reméltek,
Kifakult, ócska levelek?
Kinyilástokra nóta zengett,
Megittasult a kikelet.
Ki fog most is dalolni nektek,
Szegény kifakult levelek?
Elég volt fényből, virulásból -
Mit bánt, hogy elfelejtenek?
A csönd legjobb halotti fátyol -
Megvéd kinosabb elmulástól
Tört szivet, - fakó levelet...