Millió éven millió halott
Csak hallgatott, csak mindig hallgatott.
A halálisten kapujába
Vacogva és fakóra válva
És meggörnyedve, hogy bementek
A kárhozók s a földi szentek:
Levágta őket a »mi lesz?«
S nem volt szavuk, nem, senkihez.
Millió éven millió halott
Hogy hallgatott, ó, hogy hallgathatott!
Az élet fülét mindhiába
Nyomta a halál kapujára -
Csak csönd felelt. Jaj, nem feleltek
A kárhozottak és a szentek.
Csak csönd felelt. Ó, hát mind gyáva,
Vagy mind kegyetlen, aki elért
A halálisten kapujába?
Ha én megyek, ha én megyek,
Bús vétkezők, szent emberek,
Hiú vakok és elesettek,
Térdeplők s kik bálványt öleltek
S vergődök mind a nagy talányon -
Ha én megyek, ha én elmentem,
A halálisten kapujából
Én azt a titkot elkiáltom!
Hogy roppan itt majd minden össze!
Gúnyos szemét könnyben fürösztve
Aki pogány, veri a mellét.
Robotos, komor éjszakákon
Szent lesz egy csöppnyi gyermekálom
S jaj, átkozott a bús ébrenlét.
A gázoló harci szekér
Kis talyigáknak hogy kitér!
Görnyedve, sirva, imádkozva
Ődöng a gőg. Hosszú zsolozsma
S meakulpák sikoltó jajja
Káromlók torkát fojtogatja.
Jóllakik egyszer minden éhes,
Édes testvér lesz a fekélyes
S a szolgalánc-vájott sebet
Bekötik patyolatkezek.
És jó lesz itt koldusnak lenni,
Ha élet-ur elkezd remegni
S minden gyönyört eloszt vezeklőn:
Mikor én egyszer elkiáltom
A halálisten kapujából,
Hogy - féljetek, mert ítélet jön!
-------------------------------------
Vagy ünnep lesz, orgiás ünnep!
Egyszerre mind előkerülnek,
Kiket szent félés visszatartott.
Bűnbánó, bús és redős arcok
Falánk szatirpofára válnak.
A zárdaszűzek kéjt kinálnak.
Szent álarcát a szent levetve,
Rabolni áll az útszögletre -
És zúg a jaj és zúg a korbács,
Cafatba lóg a véres forgács
A lázadó mezitlenen...
Hosszú menetben végtelen
Rabszijra füzve sikogat
Pirámishordó szolgahad.
Embercsonttal telik az árok,
Vért isznak tébolyult cézárok,
Kiket papjául kent a Baál.
Pap »feszítsd meg«-et prédikál.
Nem lesz többet szűz-bokrétás nász,
Csak hatalmasnak céda párzás,
Betegnek nem jut egy alom
S megsiketül az irgalom
És átok és kacaj lesz itt fent:
Ha én a halál kapujából
Teli tüdővel elkiáltom
A mindent oldó - semmi sincsent!
Millió éven millió halott
Tudom, tudom már: miért hallgatott.
S ki holtában is lázadott:
A halálisten kapujában
Vacogva és fakóra váltan
Tudom: jaj, én is hallgatok!
Amit akarok, az mindig szép.
És ami lesz: az rútnál rútabb.
Egyenes, tiszta utak hínak
És rovom a sikátor-utat.
Sötétben fény után kiáltó,
S a fény elől ijedten búvó -
Vonnak a zengő kiáltások
És megriaszt egy vadhangú szó.
Tikkadt, cserepes, tüzes ajkkal
Szomjazom italod, dicsőség -
De ha kínálnak, undorodom.
Fenékig iszik rongyszedő nép.
Félem az örök rontó asszonyt -
És romlást hoznak rám szerelmek.
Vér látásán irtózó gyávát
A magam keze vérezett meg.
Ami nem jön: mindig bevárom!
És ami jön: únt arcom látja.
Sírok. Szép élet, ugy kivánlak!
S halált láttat a bölcsőm átka.