Egész lelkem kapod a dalban:
Megalázott s királyi gőgös,
Vérig kinzott és mégis szánó,
Magasirató, mást dajkáló,
Hivő s pogány egy pillanatban,
Vétkes, vágyas és szűzártatlan
Egész lelkem kapod a dalban.
Egész lelkedet add cserébe:
Soktitkú fátylad lebbentsd félre!
Csak a szemed s az ajkad látom.
Szemedre és ajkadra szálljon
Titok, kívánság, öröm, álom
S amit csak rejt a lelked mélye:
Soktitkú fátylad lebbentsd félre!
A szépségének aszkétája lettem.
Szépség-bolond két szemem megvakítom
S szűzek csapatja úgy megy el mellettem,
Mint vak koldus előtt, ki zsoltárt mond a hídon.
És ólmot öntök hallgató fülembe,
Mert esti csöndben csókzenére vágyik.
S az éjszaka, ha zeng a szoknyák selyme,
Vakon és süketen egy ájtatost talál itt.
És erős béklyót csatolok kezemre,
Mert bársony vállat simogatni vágyna.
Erős béklyóban bünét vezekelje,
Mert nincs oly bársony még, mint az ő fehér válla.
A szépségének aszkétája lettem:
Vak zsoltáros az élet arany-hidján.
És zeng a zsoltár: ó asszony, egyetlen,
Csak egyszer szájamat a szájára szorítnám.
Este. Irigy fésüpántjából
Kibomlik hullámos haja,
Minthogyha csak szólitana,
Hogy remegő ujjamra fonjam.
Selyempillák hosszu pihéje
Mikor lassan alámerül,
Álmodva ismeretlenül
Igent mond egy gondolatomra.
Az arca olyan fehérfényes,
Minthogyha hóra süt a nap
És én ott látom magamat
Születő szűz gondolatában.
Szivéből piros vércsöpp indul,
Csipkék alatt fut sebesen
S ahol nem rejti csipke sem,
A bőrét felrózsázza értem.
Ideges, szép, fiatal válla
Ha kibukkan a lágy fodorból,
Egy sóhajtással arra gondol,
Hogy: ha én látnám, ha én látnám!
És gőgös és csókvágyó melle,
Fáradt, átlátszó kezei
Nekem akarnak tetszeni,
Mikor langyos vizében babrál.
És az egész pompázó nő-test
Az éjbe mámorosan zengi:
Tied, tied akarok lenni!
- Csak ő nem hallja, csak ő nem hallja.