Ne féltselek?
Hát parancsold meg,
Hogy ne nézzen rád senki férfi
Mohó asszonykivánó szemmel;
Pillantásában ne üzenjen
Vágyódó vijjogó szerelmet;
Ne lássa meg királyi melled,
Rengő csipkés vonagló vállad,
Gyönyört himbáló csípőd vonalát,
S lehunyt szemmel menjen utánad,
Mint szentkép után ájtatos barát.
Ne féltselek?
Hát parancsold meg!
Ne féltselek?
Hát parancsold meg:
Ne lássam én se dus selyemhajad,
Mely másnak bomlik majd fölébe
Fésütelen... Ne lássalak
Beszökni árnyas barna éjbe,
Lehullni, jaj, másnak ölébe;
Ne lássalak, jaj, én sem, én sem,
Amikor mindent odaadsz,
Amikor mindent másnak adsz
Szomjas kigyózó ölelésben.
Ne féltselek?
Hát parancsold meg!
Gyönyörü ez az este.
Ha most mehetnék hozzád,
Vagy nászfátyolban a szerelmet
Te hoznád, ó, te hoznád.
Gyönyörü ez az este.
Két aranydomb a melled.
Két aranydombon aranyfátyolt
A szerelem emelget.
Gyönyörü ez az este.
Ha most állhatnánk bátran
Két fehér szobor a szerelem
Aranyzuhatagában.
Gyönyörü ez az este.
Aranyfátyol lecsúszva -
S aranyfolyóban elhalóan
A mi egy-testünk úszna.
Hideg tavak tájáról
Halál-szelek suhognak,
De hamar is megdermed
Virághordó galambja
Álmomnak és álmodnak.
Sose voltál jó hozzám.
Sose voltam jó hozzád,
Rám nevetett s másé volt,
Rád remegett s másé volt
Csókos szám és csókos szád.
Két idegen virágnak,
Hideg virágszobornak
Soha-nyitó nászáról,
Hideg tavak tájáról
Halál-szelek dudolnak.
Éjfélre értem ajtaja elé...
Álomkastélya kilenc küszöbén
Kilenc oroszlán hevert már halottan.
Kilencszer ásított rám a halál,
Kilencszer nevettem mély vak szemébe -
És akkor fehér ajtaján kopogtam.
Álomkastély kilincse nesztelen nyílt:
Én ott térdeltem hűs márványán lázba.
Rózsalevélpapucsát megcsókoltam
S ő kilépett a langyos éjszakába.
Csobbant a szökőkutak kék vize.
Ezüst ivben pendültek szét a cseppek.
Ajkamon sajgott már a csók ize
S az éjszakába suttogtam: szeretlek.
Fehér vedrekbe hullottak a rózsák.
Fönt járt a Hold, a nagy ezüstöző.
Halk hárfák hangját küldték a szelek
S hajára halkan hullt a fényeső.
Kéken hajnallott. Utolsó csókra hajlott.
Selyem palástját fázva húzta össze.
S rózsapapucsa szaladó nyomát
Szívem homokján ott hagyta örökre.
Még vártam. S ott a csillogó homokba
Ajkam vérével a nevét beróttam.
S nevettem: milyen komédia lesz,
Ha őrei majd itt találnak holtan.