Mi hazaérünk, könyvem, harcok könyve,
Ki fogantattál világ vére árán.
Mi hazaérünk, hogyha porló testünk
Bús étek lesz is vércsék lakomáján.
Uzsoki-hágón leverjük a sárt,
Leverjük a vért menténkről, csizmánkról.
Muskátlis, méntás ablakok alatt
Lovunk és szivünk büszke táncot táncol.
Velünk repülnek, könyvem, harcok könyve,
Diadaluton vitézek, vidámak,
S a mi szavunkkal Tiszamenti házban
Jó magyaroknak jó estét kivánnak.
De jó lesz ottan szivvel szorgosoknak,
De jó lesz ottan sebeket vivőknek;
De jaj lesz ottan nagyképű kosoknak,
De jaj lesz ottan cégéres ripőknek.
Mi hazaérünk, könyvem, és beszélünk
Öreg estéken ősi asztal mellett
Véres napokról boldog borzadóknak,
Mikor a mezőn véres rózsa termett.
Mi hazaérünk, könyvem, és beszélünk,
S a mi szavunk már végtelenbe harsog,
Megnyilnak rája jeltelen sirok,
S halott honvédek ujrázzák a marsot.
És mi nem félünk, könyvem, harcok könyve,
S amely a viharban sziklaként megállott:
Magyar hüségnek babért fonatunk,
Ha megvesznek is ujra a világok.
Mi hazaérünk és ha porló testünk
Öles mélységben porlad is a mészben,
Könyvem, hű bajtárs, mi már ott leszünk,
Hol a hős vérnek szent váltsága lészen.
...Áldja meg az Isten a madara szárnyát,
Ki levelét hozta százezer muszkán át,
Százezer muszkán át, halál záporába
Hogy mégis ideszállt
Én édes uramnak szerelmes póstája...
Áldja meg az Isten áldott hir hozóját,
Sebesen vihesse a válaszom hozzád;
Szombat este irom a kis asztal mellett.
Kicsi csemetéink,
Isten báránykái, ágyukban pihennek.
...Mióta elmentél véres hadak utján,
Sürü gond esője záporosan hullt rám.
Fehér özvegységnek nincsen vasárnapja,
De velünk az Isten
És rendben a jószág és rendben a pajta.
...Nagy tüzes csatákból vitézek ha jönnek,
Hősi sebek láttán nem hullatunk könnyet.
Sebüket bekötjük fehér patyolattal,
Sebesült vitéznek
Minden magyar portán terítve az asztal.
...Mióta elmentél, hosszú őszre tél lett,
De minden ugy van itt, mintha ma jönnél meg;
Délben az asztalfő friss itallal vár rád,
Este meg, este meg
Fölvetve puhára patyolatos párnád.
Télben is rózsát hajt a küszöbünk fája
Én édes vitézem, hogyha te lépsz rája;
Hogyha sebesülten, hogyha lerongyoltan,
Győztes szép katonám
Csak tartsalak ujra ölelő karomban.
...Kis ágyban mozdulnak a kicsi fiókák;
Kövér kis kezüket imára kulcsolják,
Rája az estében nagy fényesség támad -
Ahogy elsuttogják:
Jó Istenünk, védd meg az édes apánkat!
Téli fagyos vártán, tudom, hogy megérzed:
Kicsi fiókáink fohászkodnak érted.
Féltő éraelemmel most borulok rájok:
Én kicsi árváim,
Visszatér győztesen az édes apátok!