Varsó felé lovas csapat léptet, -
Táncos lovak, daloló legények.
Nóta között vidáman meséznek.
- Hová, hová, ragyogó vitézek?
- Varsó fölött piros az ég alja,
Kesely lovunk odavisz hajnalra.
S mire a nap hetedszer lenyugszik,
Varsovában nem isznak több vutkit.
- Sok a muszka, mint a sáskafészek -
Győzitek-e, gyönyörü vitézek?
- Ha nem győzzük, sose lesz itt béke;
Ha nem győzünk, a világnak vége.
A többi már karabélyunk dolga,
Mert a magyar nem lehet rabszolga!
...Varsó felé lovas csapat léptet,
Ösztövér ló, halovány legények.
Egyik nem szól, a másik meg hallgat,
Hátuk mögött sirnak a siralmak.
Csigázott ló csigamódra lépked.
- Hová, hová, szomorú legények?
- Varsó fölött piros az ég alja,
Odakerget rabtartónk hatalma.
Rabló utra a főrabló kerget,
Ki lovunkról lelopta a nyerget.
Győzelemre is hajszol a hóhér,
Aki otthon láncra ver egy szóér.
Szembe velünk csupa szabad népek,
Hogy vernénk le ilyen ellenséget?
Ha minket ver, ugye lovam, Votka,
Mi már ahhoz hozzá vagyunk szokva...
Ne szomorkodj, Bálint,
Itt a magyar farsang:
Lengyel hegyek havas ormán
Tárogató harsan.
Ráismersz-e, Bálint:
Jó néhány századja
Vezetett már itten minket
Magyarok csillaga.
Ráismersz-e, Bálint,
A csatakos utra.
Mikor itten nagy Rákóczi
Kornétása fujta?
Akkor is, - máskor is
Jártunk mi már itten;
Akkor is, meg azután is
Segített az Isten.
Akkor is, jó Bálint,
Akár csak ma épen:
Úgy lódult meg az agyvelő
A világ fejében.
Földünkre a fogát
Akkor is fájlalta;
Akkor is csak azt feleltük:
Rajta, magyar, rajta!
Az ebanyját, Bálint,
Akkor is így éltünk.
De kuckóban kuksolókkal
Akkor sem cseréltünk.
Krakóban nyergeltünk,
Varsóban zaboltunk,
Rongy árulók ivadékán
Istennyila voltunk.
Jó fejedet, Bálint,
Akkoron se törted:
Mért nem szült az édes anyád
Váradi püspöknek?
Váradi püspökség
Ha netalán rádszáll,
Igaz magyar becsülettel
Akkor is itt állnál.
Ne búsulj hát, Bálint
S az Istent se bántsad;
Hogyha muszáj, ő is beáll
Magyar katonának...
Hogy nézhetné nyugton,
Hogy a magyart bántsák, -
Gábor angyal élesiti
Csillagos szablyáját.
Föl a fejjel, Bálint.
Nézz csak a szemembe:
Sok százéves magyar harag
Lángja lobog benne.
Ráismersz-e most már
Jó kuruc komádra:
Rákóczinak voltam egykor
Az iródeákja.
Kezedben, ásó, drótvágó olló;
Ősz fejed fölött kóválygó holló, -
Hová rohansz, Gorkij önkéntes?
Csapzott vén hajad lecsüng már vállig!
Véres szemedből borláng világit -
Hová rohansz, Gorkij önkéntes?
Rogyó lábad a mély hóba gázol?
S hátad sajog még a kancsukától -
Hová rohansz, Gorkij önkéntes?
Magos a sánc; és szabad nép védi;
Fegyvere uj, de bosszuja régi -
Hiszen tudod, Gorkij önkéntes.
Magos a sánc, és botlik a lábad,
S már vacsorára a varjak várnak -
Megállj, megállj, Gorkij önkéntes!
Ott voltál, hol a legnagyobbak -
Igazság pajzsát hová dobtad,
Hová dobtad, Gorkij önkéntes?
Hová hagytad Nyomor-országot?
Hallod, hogy zug a millió átok,
Hallod, hogy zug, Gorkij önkéntes?
Öreg vállad a fegyver lehuzza -
S füledbe sir a nagy orosz puszta:
Fordulj vissza, Gorkij önkéntes!
Fordulj vissza, mig nem hiába,
S vágd oda cárod részeg arcába,
Vágd oda már, Gorkij önkéntes:
Orosz anyák ha mind hármat szülnek,
Diadalt itt akkor sem ülhet
Soha, soha, Gorkij önkéntes.
Kancsuka zughat s száz cári gazság,
Egy fegyver győzhet csak: az Igazság;
S az a miénk, Gorkij önkéntes.
(Przemysl, 1915. jan. 20.)
Oly messze vagy már a szálló időben
Halovány asszony, édes, elhagyott.
Oly messze vagy -
S mint éji lámpa téli temetőben
Csak szépséged és hüséged ragyog.
Érzed-e még, ha karomat kitárom,
Hogy beleroppan a szűk sárfedél:
Érzed-e még,
Hogy hervad érted szalmaágyon
Árva karomban ezer ölelés.
Havas rónákon seregek robognak;
Győztes kürt szavát repíti a szél.
Várod-e még
Babéros jöttét büszke lovagodnak,
Kinek nevéről szárnyas hir beszél.
Hallod-e még, ha üzenek a széllel:
Dicsőség bére mind másé legyen, -
Hallod-e még,
Csak nyugodhassak szent ölelő éjjel,
Halovány asszony, hószin melleden...