A nagy üvegház az én palotám.
Ha vihar jár az életem felett,
A nagy üvegház szomorú csöndjébe
Odaviszem én beteg szívemet.

A nagy üvegház dús virágai
Fehérek mind: liljomok, íriszek
És őszirózsák, nagy, sápadt virágok,
Fehérek, mint a szép, megölt szivek!

Valamikor künn nyíltak a szabadban,
Hol a nagy élet forró szele jár,
Napot imádtak és holdat csodáltak,
De a tavasznak régen vége már!

Bevittem őket a nagy üvegházba,
Mert kora dértől ezüstösek ők,
Mert késő könnyek harmatában áztak
S meghaltak volna időnap előtt.

Most élnek, árván, betegen, de élnek,
Üvegház áldott csöndjében nyitók,
Fehér virágok, halódó virágok:
Magányos álmok, bús illúziók!